Takács Ferenc szerint kulturális okokkal magyarázható a kilépés, de ettől még nem lesz érthető.
„Mint tudjuk, a brit lobogó, a Union Jack ábrája az angol Szent György-keresztet, a skót Szent András-keresztet és az ír Szent Patrick keresztet egyesíti. Mostanában a futballpályákon megjelent a Szent György-keresztes zászló, a piros kereszt fehér alapon, azt lobogtatják. Ezzel azt jelzik, hogy ők nem britek, azaz nem skótok, nem írek, nem pakisztániak, nem jamaicaiak; ők angolok, nagyon-nagyon angolok. Csak éppen azt nem tudják, mitől azok. (...)
Azt kell mondanunk, hogy ebben az új multikulturális Nagy-Britanniában, ebben a kulturális és etnikai sokféleségben az angolokból belgák lettek. Azaz tulajdonképpen nincs hová állniuk, ha csak ebben az ürességben, ebben a hiányban meg nem tudják vetni a lábukat.” Ezeket – a Brexit után már látnokinak minősíthető – sorokat 2004-ben írta Takács Ferenc irodalomtörténész, műfordító, kritikus, az ELTE anglisztikai tanszékének nyugdíjas docense a Magyar Lettre International tematikus számában ...és az angolok hová álljanak? című esszéjében.
Az angol különállás kultúrtörténeti alapjairól az irodalomtudós megkeresésünkre azt mondta: az angolok mindig úgy érezték, hogy igazából nem tartoznak Európához. A „szigetország-mentalitás” igen erős bennük a nemzetté válás időszaka, azaz a reneszánsz kora óta, ami szerinte azért érdekes, mert a középkorban a birodalom nem is korlátozódott magára a brit szigetre, hiszen az egyik fele volt maga Anglia, a másik fele a mai Franciaországban terült el. Szerinte a különállás kialakulását részben magyarázhatja, hogy Angliát 1066-ban sikerült utoljára lerohanni, csakhogy a Brexit abszurditását nem lehet csak egy történeti tényre visszavezetni, mert most – mint fogalmazott – „mintha mindenki meghülyült volna”.
