Sokak szerint a Kinks a You Really Got Me, valamint az All Day and All of the Night című remekével már 1964-ben kikövezte az utat a későbbi hard rock számára. De mindenekelőtt az jellemezte, hogy szentimentális, romantikus, elégikus, egyszersmind tipikusan brit dalokkal állt elő, noha korántsem a szokványos módon szólalt meg.
Ray Davies, az együttes lelke azt mondta: „A Kinks nem félt kísérletezni, és nem szégyellte magát, ha rosszat írt. Előzőleg pedig nem tartott attól, hogy amit ír, az rossz.”
Az angol fővárosi csapatot akár alternatív beatzenekarnak is lehet nevezni, mert Davies egyáltalán nem idegenkedett a társadalomkritikától, a szatírától, egyáltalán: attól, hogy keserédes meséket mondjon a show-bizniszről, illetve a túlélés lehetőségeiről az adásvételi világban. Pedig a hatvanas évek zeneüzlete még csak „operett” volt a következő dekádokéhoz képest... Nyilván az sem véletlen, hogy a költői hajlamú Ray – akinek öccse, Dave is a Kinksben játszott, ám hat nővére közül egy sem erősítette a bandát – az árurock meghonosodásának kezdetén, 1973-ban kísérelt meg öngyilkosságot.
A Kinks muzsikájára és szövegvilágára amúgy a „legbritebb” jelzőt aggatták, a Waterloo Sunset című számot pedig – a Beatles Eleanor Rigbyjével együtt – a beatműfaj angol emblémájának tekintették. (Mi másnak tekintették volna, mint angolnak, ha egyszer a beat a szigetország védjegye volt.) Ray Davies azonban gyakran hangoztatta, hogy rá az amerikai Dél zenéje tette a legnagyobb hatást, a Waterloo Sunsetről pedig 2010-ben bevallotta: eredetileg Liverpool Sunset szerepelt a címben és a szövegben. Nem azért, mert a naplementével oda akart szúrni a beat kultikus Mersey-parti településének, éppen ellenkezőleg: londoni létére Liverpool volt a kedvenc városa.
