galéria megtekintése

Alkalmi vétel

Nem kellett az a rohadt kocsi senkinek!

Bár egy-két érdeklődő mindig akadt vasárnaponként. Körbejárták, kinyittatták a motorháztetőt, beültek a volán mögé, ide-oda tekergették a kereket, s ha Balogh Győző nem figyelt oda, talán még zümmögtek is hozzá, mint a gyerekek. Mielőtt továbbálltak, rutinosan rákérdeztek az árra is, de a számot már hümmögve elengedték a fülük mellett.

Egymillió alatt semmiképp, jelentette ki erélyesen Margit, Balogh felesége, mintha kicsit is értett volna a használt autók piacához. Pedig semmit sem tudott arról, hogy épp nyár elején rogytak be az árak, mert valami új szabályozás miatt mindenki új autót akar venni. Ráadásul a Symbol elég ritka típusnak számított, nem volt könnyű alkatrészt szerezni hozzá, világosították fel Baloghot mindjárt az első héten.

 

Az asszony utazni akart, eleget költöttek már a házra, a kertre. A millió kicsit kipótolva pont elég volt arra, hogy olyan helyre menjenek, amit elsőre nem is nagyon tud elhelyezni az ember a térképen. Egzotikus hely, teljes ellátás. És olyan barnán jönnek vissza januárban, hogy azt senki sem hagyhatná szó nélkül. Baloghnak csak egy szempont volt fontos: nem szerette volna akárkinek odaadni az autót. Ezt nem mondta ki hangosan sem az anyja, sem a felesége előtt, már azért sem, mert nagy bajban lett volna, ha hirtelen meg kell határoznia, hogy milyen is lenne szerinte az ideális tulaj. Ő majd ránézésből tudni fogja.

Az apjáé volt a Symbol, aki tavaly ősszel fordult le az ágyról, és nem is kelt fel többé. Csak az anyját érte váratlanul az eset. Pedig a fián kívül már mások is látták, hogy egyre szürkébb és fakóbb az Imre arca, nagyokat szuszog reggelente, és a lábát sem emeli járás közben, mintha az egész testet húzná a föld. A kocsiját nem akarták megtartani, túl sok emlék kötődött hozzá, és Margit szerint az autópályán nem lehet álmodozni. Százharmincnál minden figyelmetlen másodperc hosszú métereket jelent, mondta, és egy Blikk-cikket lobogtatott valami véres balesetről. Honnan is tudhatta volna, hogy Győző nem sokkal a temetés után az apja ­autójában sírta el magát, ami nem jött ki sem a plébánián, sem a sír mellett állva. Mindig kínos rend volt a Symbolban. A kesztyűtartóban szépen elrendezve álltak az iratok és térképek, mert az apja jobban hitt a papírnak, mint a műholdak jeleinek, fényesen csillogott a kicsit már megkopott műszerfal, egy morzsát sem lehetett látni az üléshuzat vájataiban, vagy sarat a lábtartón. Szerette ezt az autót, az egyetlen külföldi autót a sok Dacia után, és ezt nem lehetett odaadni bárkinek.

Még akkor sem, ha a sok furikázás (vasárnaponként vitte ki az autót a városszéli piacra, mert Balogh Győző az internetben nem bízott) már kezdett nyomot hagyni, mert ő messze nem volt olyan alapos. Előbb csak egy ásványvizes palackot felejtett az autóban, aztán már ott kapta be sietve az uzsonnáját, és a térképeket sem tette vissza a helyükre. Kezdett olyan lenni az autó, mint ő, aki folyton rohant, mert mindig az volt az érzése, hogy késésben van, és a kocsi nem szentély, nem státuszszimbólum, hanem csak egy tárgy, ami azért van, hogy megkönnyítse az életet.

Margit már az arcáról látta, hogy nem, most sem ment el a Symbol. Arról viszont Győző már nem akart beszélni, hogy fél év után végre lett volna egy komoly vevő. Harminc körüli, tréningruhás alak jött oda egy nővel meg két gyerekkel. Baloghnak úgy rémlett, hogy már látta ezt a keszeg, sunyi tekintetű férfit korábban is, először messziről nézte az autót, aztán egy alkalommal, amikor többen is érdeklődtek, be is ült a volán mögé, és komoly arccal bámult előre a képzeletbeli utat fürkészve.

Nem voltak cigányok, de valami olyasmik lehettek, és Balogh már látta maga előtt, hogy pár hét múlva dugig rakják az autót fával vagy a lomtalanításnál guberált kacatokkal. Ha nem valami máshoz kell az autó, ami után persze majd őt találják meg a rendőrök, mert az ilyenek még az átírást sem intézik el rendesen. Az egész család beült az autóba, és úgy vigyorogtak, mintha máris a tengerhez repítené őket a Symbol.

Szó sem lehetett arról, hogy Győző odaadja neki az autót. Először is, mert csak nyolcszázat adott volna érte, másrészt pedig elképzelni sem tudta, hogy ez a fémszagú férfi vezesse haza az apja kocsiját. Pedig a végén már nagyon akarta. Családról beszélt meg egy kis vállalkozásról, és hogy már rég kinézte magának a Symbolt, és minden szempontból megfelelne nekik.
– Adja már ide, testvérem. Nincs több pénzünk – kérlelte a férfi egyszerre tegezve és magázva, és Győzőt pont ez a kérlelés háborította fel a legjobban. Ez nem könyörgés, hanem pénz és szimpátia kérdése. Olyan dühös lett, hogy hazafelé még a kávét is kilöttyintette az anyósülés huzatjára. Megfogadta, hogy ha lesz egy kis ideje, elviszi a tisztítóba. A legdrágábbat kéri majd, amit csak lehet. Bár tudta, hogy az ő Opeljét is az apja vitte el, amikor már nem bírta tovább nézni a kuplerájt. Látta maga előtt, ahogy szaggatott mozdulatokkal bepréseli magát a volán mögé, és elhajt a benzinkút felé. Talán még erről is álmodott aznap éjjel.

Szerda reggel üresen találta a parkolót, ahol az autót hagyta. Kihívta a rendőröket. Szerencsére volt néhány friss fényképe a kocsiról. Csak néhány kérdést tettek fel, de azért Balogh alapos személyleírást adott a tréningruhásról. Még azt is hozzátette, hogy olyan mohón csillogott a szeme. Azt viszont már nem merte bediktálni a jegyzőkönyvbe, hogy szerinte most halt meg igazán az apja. Végleg. Az az őszi reggel csak félig végezte el a munkát. A Margit tekintetében viszont már egész más villant föl, amikor elmesélte az esetet: megint valami, amit nem tudott végigvinni. Megint szarból akart várat építeni.

Már épp visszatért volna minden a régi kerékvágásba, amikor felhívták, hogy jöjjön, mert várja a kocsi, és a tetteseket is elfogták. A Symbol a kapitányság parkolójában állt. De előtte még alá kellett írnia egy csomó papírt. Eleinte semmit nem akartak mondani az elkövetőről, de ahogy a fiatalabbik rendőr kikísérte a parkolóhoz, megeredt a nyelve.

– A hülye a feleségével vitte el az autót, így most a gyerekeit is elveszik. De hát, aki agy nélkül jön a világra – ingatta a fejét a rendőr. Aztán arra figyelmeztette Baloghot, hogy alaposan nézze át az ­autót, hátha hiányzik még valami.

– A priusza alapján találták meg, ugye? – kérdezte Balogh, mielőtt beszállt volna.

– Á, dehogy. Még nem csinált semmit. Persze csak idő kérdése volt.

Balogh arra gondolt, hogy ő a rendőrök helyében annak is utánanézne, hogy honnan szerezték a nyolcszázezret, de már nem tudott megszólalni. Az autóban vakító rend fogadta. Valaki fényesre dörgölte a műszerfalat, a leglehetetlenebb zugokból is eltüntette a port, és a kesztyűtartóban is katonásan álltak egymás mellett a papírok. Még a kávéfoltot sem találta a huzaton.
Legszívesebben semmihez sem nyúlt volna hozzá, nehogy összepiszkítson bármit is.

– Az ilyen régi kocsikat csak az alkatrészekért viszik el. Pikk-pakk szétkapják az egészet – mondta a rendőr, mert kezdett túl nagyra nőni a csend. – Szóval bazi nagy mázlija volt.

– Igen – nyögte ki nagy nehezen Balogh. És úgy helyezkedett, hogy a rendőr még véletlenül se lássa az arcát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető