Egy hosszú arcú, pengeajkú, glaukómás tekintetű férfi erős szemüvegben, kefebajusszal és légyfogó szakállal: James Joyce. És egy középkorú hirdetésszervező keménykalapban, zsebében aszott kabala krumplival és ázott citromszappannal: Leopold Bloom, az Ulysses hőse, aki száztíz éve, elvileg, ezen a napon járta végig a maga kis odüsszeiáját az ír fővárosban.
Lényegtelen események. Pirítós és tea az alvó feleségnek, egy gyors bevásárlás a hentesnél, vesepirítás vajon, pajzán levelezés bonyolítása ismeretlen nővel post restante, tisztálkodás a közfürdőben, egy hosszú temetési menet, bolyongás egy napilap szerkesztőségében, gyors szendvics, majd ebéd egy kellemetlen fecsegő alakkal.
Keresgélés a könyvtárban, éles szóváltás egy félszemű, nacionalista kocsmatöltelékkel, egy zsebnyi titkos örömszerzés a naplementében egy sánta lányka láttán, egy kórházi látogatás a szülészeten, nem véletlen találkozás egy nem ismeretlen fiatalemberrel, kelletlenül követve őt a dublini éjszakában, egyik becsületsüllyesztőből a másik kuplerájba, menekülés a verekedő katonák, összetört csillárok, dühös madame haragja elől.
Olcsó kávé a fiakker végállomáson, hajnali támolygás, kulcskeresés, világmegváltó beszélgetés a józanodó fiúval forró kakaó mellett a hűvös konyha félhomályában, és settenkedő lefekvés a félreszerető feleség melegébe a zörgő rézágyban. Ennyi egy nap, a világirodalom talán legfontosabb napja: 1904, június 16. Bloomsday.
100 éves dublini emberek
A Ulysses árnyékában csendesen meghúzódó novelláskötet, a Dublini emberek, Joyce főművének főpróbája és előtanulmánya. Jó bemelegítés, mielőtt belevágnánk a szuperregény olvasásába. Száz éve jelent meg nagy nehezen, miután húsz kiadó visszautasította. Az író nagy reményeket fűzött hozzá, ezért utazott haza Írországba, majd távozott mindörökké emigrációba az érdektelenség miatt. A mi nagy szerencsénkre.
Turista látványosság lett Joyce alig érthető regényének világa, és ez rendben van így. Aki azt állítja, hogy maradéktalanul érti az ír író ezer oldalas monstre írását, az konfabulál, vagy belecsavarodott az értelmezésekbe. A könyvet elemző könyvek vastagabbak a Ulysses vaskos köteténél is, ilyen-olyan szempontból, okosan felfejtve boncolják, hántolják a rímesen tömény próza rétegeit, csámcsogva igyekeznek a töltelékhez jutni a hártyavékony réteslapok alatt.
Már az is fantasztikus, hogy egy regény erre képes: megmozgatni ennyi ember fantáziáját, egy évszázad távlatában is élő emlékként megelevenedni. Bloomsday – a virág napja – ünnep. Kavalkád és kocsmajárás, kommercializált irodalmi városnézés. Mint üvegpadlójú fülkéből nézni a Niagara vízesést vagy kimerészkedni a Grand Canyon feneketlen tériszonya fölé. Vidám kis fogódzók a végtelenben.
Joyce hétköznapi hősei is ilyenekbe kapaszkodnak, hogy túléljék az élet érthetetlen káoszát, ami történetesen 1904 június tizenhatodika, csütörtök, vagy bármilyen más nap az univerzumban. Ezen az örökké tartó nyári napon páratlan együttállással, tapinthatóan és érintőlegesen találkozik a profán és a magasztos. Ahogy Marilyn Monroe ujjatlan, színes csíkos felsőben olvassa Eve Arnold fotóján a Ulysses utolsó fejezetének utolsó oldalának utolsó szavait egy játszótéri forgóhintán: "igen, legyen Igen".
Az Ulysses határtalan folyondár – ahová bekúszik, ott részegítő illatú, egzotikus virágok bomlanak. Emberfeletti teljesítmény egy Zürichben és Párizsban napi gondokkal küszködő emigránstól, aki úgy járja be gondolatban szerető szimpátiával Dublin utcáit, hogy oda soha vissza nem tért, miután keserűen, meg nem értetten és szegényen világgá ment.
És maga Bloom? Virág Lipót. Leopold, a halszemű kelet-európai félzsidó, aki helyét keresi a vadkeresztény, antiszemita, soviniszta közegben. Apja, a Szombathelyről elszármazott Virág Rudolf öngyilkos emlékét gyászoló fiú; korán meghalt fiát gyászoló és lányát féltő apa; szerető feleségét szerető megcsalt férj; a korabeli média peremvidékén tengődő, látszatmunkából élő kisember, mély intellektussal, aki csak úgy, magának, gondolatban, kimondhatatlanul, beleártja magát a létezés örvényébe.
Ez elég indok az ünneplésre. Az ünnepi étlap tetszőleges, szerepelhet rajta serpenyős disznóvese, ananászrúd, citrompraliné, tejkaramella, mustáros gorgonzolás szendvics burgundival, sült tőkehalikra almaborral, instant kakaó tejszínnel. És ír sör, módjával.
Dublinig sem kell menni, elég leugrani Szombathelyre a kerek huszadik Bloomsday fesztiválra, ahol porcukorral hintik fel a főteret, lesz Adria kiállítás, a Savaria Szimfonikusok pedig a híresen muzikális, tenor hangú James Joyce kedvenc dalaiból és zenéiből játszanak az ír Robert Houlihan karmester vezetésével. Ha mindez túl komolyan hangzik, a realitás talaját könnyen elveszíthetjük a kelta bulizenét játszó Firkin interkulturális csűrdöngölőjén a zsinagóga udvarán.
Aztán, ha elmúltak az ünnepek, másnaposan vagy józanul vegyük kézbe A Könyvet. Szentkuthy Miklós avíttan gyönyörű fordítását, vagy a két éve kiadott újrafordítást, vagy ha akkora szerencsénk van, az 1922-ben Párizsban publikált, kék borítós eredetit. Szép olvasást.
