A téli galéria ostroma

A Lenin halála után, 1924-től bekövetkező sztálini fordulat a művészi modernitást is háttérbe szorította, és a harmincas évektől a hatvanas évekig a szocreál vált uralkodóvá. A modernista alkotások pedig a raktárak mélyére kerültek. Jekatyerinburgban ennek az évtizedekig tartó „jegelésnek" köszönhető, hogy viszonylagos egységben megmaradt az 1920-ban kapott modernista kollekció.

Ezeket a műveket a Szovjetunió-ban csak a hatvanas évek végétől kezdték újra elővenni a nyugati érdeklődés hatására. 1987–88-ban Budapesten is hatalmas kiállítást láthattunk a tízes, húszas évek szovjet-orosz műveiből Művészet és forradalom címmel a Műcsarnokban, több mint hétszáz művel.

A Nemzeti Galériában péntek óta látogatható kiállítás címe visszaidézi a '87-es tárlatot: A művészet forradalma. De ebben a szűkebb merítésben jobban látszanak az irányzatok. Ami a kurátor, Gergely Mariann világos tagolásának, a kor alapos történeti és művészettörténeti hátterezésének is köszönhető. A korabeli avantgárd agitprop hangulatot idéző vörös-fekete díszletezésnek, az Eszfir Sub, Eizenstein és Dziga Vertov művészi dokumentumfilmjeiből vett jeleneteknek, a lényegre törő feliratozásnak köszönhetően szinte a korba csöppenünk vissza.

Előbb az orosz ikonfestészet és népi festőművészet hagyományait követő neoprimitív irányzat képviselőit, Larionovot és Goncsarovát ismerhetjük meg, majd az 1910-ben alapított és a mi Nyolcainkhoz hasonló moszkvai Káró Bubi csoportot. Itt látható Larionov egykor megbotránkoztatónak tartott Zsidó vénusza, Vaszilij Kandinszkij pszichologizáló, szürrealista álomkompozíciója, a Szürke ovális, illetve Pjotr Koncsalovszkij cezanne-ista arcképe Rozsgyesztvenszkijről.

A kubisták, futuristák, sőt, kubofuturisták termében Nagyezsda Udalcova Konyha című kompozíciója uralkodik. A futuristák 1915 márciusában Petrográdban megrendezték a Tramváj V. című első futurista kiállítást, majd decemberben az Utolsó futurista festménykiállítás ­0,10-et. Utóbbin kaptak külön termet egy vita miatt Malevics meg nem értett, geometrikus jelekből építkező képei. Ezeket ő anyag fölött állónak, azaz szuprematistának nevezte el, és ezzel új irányt adott az orosz avantgárdnak, amelyen aztán olyan követői akadtak, mint a kiállításon is látható Ljubov Popova, Alexandr Rodcsenko, vagy a konstruktivizmusig eljutó El Liszickij és nagy ellenlábasa, Tatlin.