A Radnóti tanára szerint különben Hobo nem mint író-szerző kerülhetett be a helyi tantervekbe. Van a tanmenetnek egy az irodalom határterületeivel foglalkozó része. Idetartozhatnak például rockzenei szövegek, megzenésített versek, krimik, gyermekkönyvek.
És az sem biztos, hogy Hobo jó választás, hiszen ő a mai iskolások szüleinek, nagyszüleinek kortársa. Vagyis a diákok szemében már klasszikusnak számít, miközben értékelése még eléggé bizonytalan.
A kortárs irodalom nem kap nagy teret a tanításban. Jelenleg kevesebb mint egy harmadévnyi időt fordíthat rá a tanár. Ráadásul a többség kronologikus rendben tanítja az irodalmat, tehát csak az utolsó félév végén foglalkoznának a maiakkal a diákok.
|
Ő már tananyag
Fotó: Balogh László / MTI |
– Bármennyire ellene dolgozik is a jelenlegi NAT és kerettanterv, az irodalomszeretet, az olvasóvá nevelődés szempontjából megkerülhetetlennek tartom a kortárs irodalommal és a populáris kultúrával való rendszeres foglalkozást – mondja Pethőné Nagy Csilla, a Pécsi Tudományegyetem gyakorlógimnáziumának vezető tanára. – Részint, mert ez az a jelenvaló, amiben élünk, diákok és tanárok egyaránt, ezekben a szövegekben találkozhatunk elsődlegesen a mi problémáinkkal, és a nyelvük sem idegen a számunkra. Részint meg azért, mert a kortárs és a populáris felől nemcsak termékeny önismereti és világismereti ösvények nyílnak, hanem izgalmas párbeszéd-lehetőségek a klasszikussal, a kanonikussal.
Fenyő D. György is nagyon fontosnak tartja, hogy a diákok a tanár segítségével elemezzenek friss olvasmányokat.
Olyan frisseket, amelyek még a tanárnak is teljesen újak, együtt ismerheti meg és veheti át őket a fiatalokkal. Ez lelkesítő lehet nekik, és segíthet abban, hogy lássák, nem megtanulni-elsajátítani való az irodalom és a művészet, hanem élő, változó stúdium,
amelynek feldolgozása kreatív gondolkodást feltételez.
Mindez nagyon nehezíti a tanár munkáját. A klasszikusok megítélése már letisztult, az időben közel lévő szerzők műveinek megítélése még változik. A Móriczról alkotott vélemény számon kérhető az órán, ám hogy milyen Závada Pál művészete, még az osztályteremben is vita tárgya lehet. Más tantárgyaknál keveset változik a tananyag, de ha a magyartanár naprakész akar lenni a kortárs irodalomban, állandóan figyelnie-olvasnia-jegyzetelnie kell, ami nagy munka akkor is, ha inspiráló lehet a tanítás kedvéért megismerni egy-egy új művet.
Hogyan tanítsatok engem?
Sokan gondolják úgy, és Kukorelly Endre szokott a legsűrűbben hangot adni annak az elképzelésnek, amely szerint a kortárs művészetnek kéne az iskolai oktatás centrumában állnia, mivel az, ami egyidejű velünk, szükségképpen közelebb is van hozzánk, vagyis ezzel a módszerrel leküzdhető volna a távoli klasszikusok, az örök kötelező olvasmányok rémunalma-rémuralma. Ugyanakkor kérdéses, hogy önmagában az egyidejűség garantálja-e a tapasztalatok és problémák közösségét. A Magyartanárok Egyesületének hétvégi konferenciáján maguk a kortárs írók és költők beszélgettek „saját” tanításuk problémáiról: Géczi János, Kemény István, Nádasdy Ádám, Térey János.
Térey fogalmazta meg legélesebben kételyeit azzal kapcsolatban, célszerű volna-e, mondjuk, egyik legnagyobb kortársunk, Nádas Péter regényét, a Párhuzamos történeteket olvastatni mint olyan regényt, amely eleve közel kell álljon a diákokhoz. Megvan-e az anyag felfogásához, a művészi szándék és a megvalósítás átéléséhez a megfelelő irodalmi és történeti előképzettség? Vagyis szerinte a kortársság, a szerző és az olvasó életidejének puszta időbeli egybeesése önmagában nem garantál semmiféle ismerősséget: ehhez egyszerűen túl sokféle tapasztalati világban élünk párhuzamosan.
Nem könnyű a kortársak tanítása azért sem, mert a szerzők zöme bonyolult gondolati építményeket és rendkívül kifinomult nyelvet használ. A posztmodern szerzők utalásokkal teli, állandóan más művekre és önmagukra reflektáló szövegei komoly előképzettséget és erőfeszítéseket követelnek meg az olvasótól. A tanárnak azzal is szembesülnie kell, hogy a mai szerzők egy része már nem is az ő, hanem az utána következő vagy még fiatalabb nemzedék kortársa. Neki is nehézséget okozhat a nyelvi változások követése, a tőle esetleg idegen tömegkulturális utalások megértése.
|
Kanonizálásra váró kortársak (Kemény, Nádasdy, Géczi és Térey egy pódiumbeszélgetésen)
Fotó: Földi Imre / Népszabadság |
Itt van például a csak néhány éve létező slam poetry, amely ma már biztosan irodalmon belüli jelenségnek tekintendő, de melyik tanár szerez róla közvetlen élményt? Pedig közben diákjai életének és művészetfogyasztásának szerves részévé vált. Ráadásul slam poetry-szövegekhez sem lehet könnyen hozzájutni.
– Esterházyt egyébként kevésbé értik a maiak, mint egy évtizede
– folytatja a tanár –, mert egyre távolodik egymástól a populáris és a magas- művészet. A tömegkultúra teljesen poén- és történetközpontú lett, a filmek, klipek, reklámok, videók dramaturgiája ural mindent. A legfontosabb jelszó: Vigyázat, spoiler!, azaz el kell kerülni, hogy bármilyen történetfoszlány előre kiszivárogjon. Nem is szokás ma újranézni vagy olvasni azt, amiről már tudják, mi fog a végén történni.
Nem csak az iskola tud sokkolni
Néha még a szülői ellenállással is meg kell küzdeni. – Teljesen megértettem a szülőket – mondja Fenyő D. –, amikor néhány éve Esterházy Péter Egy nő című könyvét elemeztük a gyerekekkel. Döbbenetes volt számukra, hogy az iskola ilyen nyelven írt és ilyen gondolatokat tárgyaló művet ad tanulói kezébe. Bár talán még jobban elképesztené őket, ha mondjuk Totth Benedek Holtversenyét is kivennék gyerekük kezéből, és látnák, milyen nyelvet használva, mennyire közelről ábrázolja a fiatalok önsorsrontó szubkultúráját. Amúgy érdemes megjegyezni: miközben kortárs irodalom alatt mindig a legfrissebbet szokás érteni, lehetetlen naprakész tankönyvet nyomtatni.
A tankönyv mindig csak kullog az átalakuló valóság és a művészeti élet mögött. Kísérletek történtek már, de nincs állami akarat arra, hogy a nyomtatott tankönyveket belátható időn belül elektronikus könyvek váltsák fel.
Pethőné szerint az irányok változatosak, létezik út a klasszikustól a kortársig, populárisig vagy épp fordítva, a kortárs vagy a populáris felől a klasszikushoz. A diákok számára amúgy eléggé nehezen megfogható Ivan Iljics halála például jól előkészíthető a Tankcsapda Mennyország Touristjának kérdésfelvetésével, Az ember tragédiája kiválóan összegezhető a Belga segítségével, de Petőfi Egy gondolat bánt engemet című verséhez is vezet út a 30Y Azt hittem, érdemesétől. – A kortárs-klasszikus együtt olvasásnak is tág tere van – sorolja. – Illyés Puszták népe című irodalmi szociográfiája például kiválóan olvasható együtt a középiskolában Barnás Ferenc Kilencedik, Borbély Szilárd Nincstelenek vagy Szilasi László A harmadik híd című regényével, illetve a regények egy-egy részletével, Grecsó Krisztián Pletykaanyuja Móricz novelláival.
|
Ő még nem
Fotó: Mediaworks/archív |
Szerinte ehhez a kortárs irodalmat olvasó, nyomon követő és a populáris kultúra, a diákok szubkultúrája iránt is érdeklődő, nyitott, párbeszédre kész magyartanárok kellenek,
akik a tantervi korlátok ellenére tudnak és mernek ezekkel a lehetőségekkel szabadon élni.
Fontosnak tartja még, hogy a diákok és a tanárok saját szűkebb környezetük kulturális eseményeit, rendezvényeit nyomon kövessék, látogassák, s hogy ezeket a részvételeket közös beszélgetések kövessék. – Ebben más-más lehetőségei vannak a budapesti diákoknak, mások a megyeszékhelyen élőknek és megint mások a kistelepüléseken lakóknak. A magam részéről ezekhez feladatot is kapcsolok, például azt kérem a diákoktól, hogy egy közös kiállításlátogatást követően írjanak a kedvenc képükről, fogalmazzanak megnyitóbeszédet, vagy lépjenek be az egyik kép terébe, és írjanak hozzá-róla történetet. Mindig fontosnak tartom a kreatív, alkotó befogadást, a fantázia működtetését, a játékot. Az a tapasztalatom, hogy csak ezek a folyamatos kapcsolódások tehetik érzékennyé, reflexívvé, résztvevővé a mai fiatalok többségét.
