A szemlélet az egészségügyben egyre inkább átalakul, és a betegségek kezelésének elsődlegességét átveszi a prevenció. Ám a megelőző szolgáltatások, intézkedések, legyen szó akár gyógytornáról, akár egészséges életmódról, költségesek. S ezek már nem férnek bele az alacsonyabb jövedelműek költségvetésébe. Vagyis erre, a megelőzésre, az egészség fenntartására, megőrzésére nem tudnak költeni a szegényebbek.
Ez megmutatkozik abban is, hogy a szegényebbek körében sokkal alacsonyabb az átlagéletkor. A férfiak ötöde például nem éri meg a hatvanadik életévét. Emiatt van, hogy a szegénységi ráta a nyugdíjasok körében alacsonyabb. A szegények egyszerűen korábban meghalnak, nem rontják a statisztikát.
A jövőben csak rosszabb lesz a helyzet a szociológus szerint, hiszen a nyugdíjba vonulási kor – 65 év – magasabb, mint az egészségben eltöltött évek száma. Utóbbi 60 év, ám ez az adat meglehetősen csalóka. Ahogyan fejlődik az orvostudomány, úgy tudják egyre korábban felfedezni a betegségeket. Vagyis nem arról van szó, hogy azonnal belehalunk a betegségekbe, akár húsz évig is el lehet lenni, s az ágyhoz kötött betegség Krémer szerint csak az utolsó évekre korlátozódik.
A nyugdíjaskorban sem tűnik el a vagyoni különbség, sőt nem is enyhül sokat. Pedig elvileg a nyugdíjrendszernek ez lenne az egyik erénye. A nyugdíjak itthon inkább fokozzák az egyenlőtlenséget, különösen a kevesebb szolgálati idővel rendelkezőket tolja lejjebb a rendszer. Az alacsonyabb jövedelem helyettesítési rátája kisebb, a magasabbé nagyobb, ami még inkább fokozza a különbséget. Pedig fordítva kellene lennie.
Krémer érdekes kísérletet hajt végre: generációk sorsát alakítja egyetlen ábrába. S ebből nem csak az következik, amit magunk is kitalálhatunk, vagyis a szegények gyerekei is jó eséllyel szegények lesznek, s nem nagyon lesz átjárásuk a gazdagokhoz. A számítások ennél sokkal tragikusabbak: a különbségek nemhogy összeadódnak, hanem hatványozottan jelentkeznek. Egy többgenerációs családot nézve a szegényebbek életkilátásai – s itt nemcsak az élettartam, hanem a jólét is értendő – négyzetesen rosszabbak. S nem nagyon lehet ez ellen tenni semmit.
|
Nyugdíjaskorban nem tűnik el a vagyoni különbség
Fotó: fortepan.hu
|
Krémer biztonsággal mozog a témában – saját bevallása szerint így-úgy évtizedeken át foglalkozott az időskérdéssel. Mindezt érdekesen, szabatosan fogalmazza meg, minimális háttértudással is felfoghatók a főbb állítások, az ábrák pedig segítik a megértést.
Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy helyenként olyan kifejezéseket használ magyarázat nélkül, mint a Gini-koefficiens. Persze ettől még jól követhető a szöveg.
Nagyobb hibája a kötetnek, hogy rendkívül régi statisztikát használ. Előfordulnak a nemzetközi adatoknál 2007-es számok, de a magyarországi adatok is 2009-esek. Bár bizonyos trendek követésére alkalmasak ezek az adatok is, s Krémer maga is megjegyzi, sajnos szakállasak a számok, ez mégis sokat ront a munkán. Egyszerűen 2016-ban nem nagyon lehet már mit kezdeni olyan adatsorral, amely a válság előtti állapotokat mutatja meg.
A kötetben helyet kapott két fejezet is, amely eléggé kilóg a többi közül. Ez az idősgondozás témaköre. Ezek a fejezetek az egész problematikán belül egészen marginális területet fednek le – az idősek néhány százaléka szorul csak gondozásra –, s a szerző talán indokolatlanul sorolja az idevágó adatokat. Esetenként teljesen feleslegesnek tűnik a részletezés, főleg annak tükrében, hogy a többi adatsor ennél sokkal általánosabb.
A magyarországi gondozásról szóló fejezet emellett egészen szubjektív elemeket is tartalmaz. Ez szokatlan egy idősödésről szóló könyvben, ám nem feltétlenül baj, hogy a szerző érzelmei is megjelennek itt. Krémer szerint például intézményesült hazudozás a gondozás, hiszen az javarészt kimerül a háztartási munkában és pletykálásban, beszélgetésben, és ez immorális, drága és improduktív. Talán szerencsésebb lett volna ezt a témát külön kezelni, önálló tanulmány vagy kiadvány formájában.
Krémer Balázs: Mi is a kétségbeejtő abban, hogy tovább élünk? Napvilág Kiadó, 2015. 224 oldal, 2900 forint
A mosónők korán halnak. József Attila ezt a szociológiai krízist ennyiben le is tudta, Krémer Balázs viszont egy teljes kötetet szentelt a témának. Vagyis az idősödés kérdésének, ami a részletekbe menve sokkal összetettebb és tragikusabb, mint az idézett mondat. Még akkor is, ha egyébként a lényeget József Attila nagyjából 80 éve tűélesen összefoglalta. 
