Szabad vagy inkább mocskos szájú standuposként indult, aki nem szemérmeskedett, akár a szexuális szokásairól, akár a szülei iránti érzéseiről beszélt. Aztán átrendezte egy kicsit a televíziózást, kifordította a romantikus komédiák kliséit, most pedig még könyvet is írt. Ő Amy Schumer.
hirdetés
Amy Schumert nem nehéz felbosszantani. Elég megkérdezni tőle, hogy a Kész katasztrófa (Trainwreck) című filmje milyen hatással lesz szerinte a női humoristák helyzetére, vagy hogy ugye, nagyon izgalmas manapság nőnek lenni Hollywoodban. Egyébként meg, mint a könyve 270. oldalán kiderül, a film magyar címén is kiakadt, mert túl negatívnak találta, akárcsak a külföldi címek nagy részét. (Amúgy a 185. oldalon kezdődő fejezetben felsorol még csomó mást, amitől azonnal eldurran az agya, például az olyan pasiktól, akik nem gondoskodnak róla, hogy a csaj is elélvezzen és a vízitormától.)
Amy Schumer Fotó: Comedy Central
Érthető a frusztrációja amiatt, hogy sosem tud „humorista” lenni, csak „női humorista”, és hogy az újságírók egy része folyton arra akarja kényszeríteni, hogy bármi is a téma, a teljes női nem nevében nyilatkozzon. De amíg Schumer is úgy véli, hogy „a nőknek kétszer annyit kell dolgozniuk feleannyi elismerésért”, mint a férfiaknak, addig ez nyilván nem fog megszűnni. Tévésorozatában iszonyú szellemesen figurázza ki a szexizmust, a filmje pedig a nemi szerepekhez fűződő sztereotípiákkal játszik, úgyhogy nem is olyan meglepő, hogy ezeket a kérdéseket nekiszegezik.
Amy Schumer és Bill Hader a Kész katasztrófa című filmben
Kezdetben standuposként gyakran pont arra épített a poénjainál, hogy egy magassarkúban és miniruhában fellépő, szőke manhattani lány szájából eleve viccesebben hangzanak az ordenáré dolgok, például, hogy lepicsázza a saját anyját. Időnként pedig direkt egy buta liba bőrébe bújva mondott olyanokat, hogy „régebben randiztam latin-amerikai fiúkkal, de manapság már jobban szeretem a kölcsönös megegyezésen alapuló szexet”. Mire persze lerasszistázták, holott nemcsak arról van szó, hogy egy előítéletes fehér csaj szerepét játszotta, hanem arról is, hogy a vicc célja éppen az, hogy a közönség magukat irtó liberálisnak tartó tagjai kényelmetlenül feszengjenek tőle a széksorokban. Az igazi humor mindig tabudöntő, és mi nagyobb tabu ma az USA-ban, mint nem PC-nek lenni? (Oké, azóta Donald Trump átvette a humoristák feladatát, de ez néhány évvel korábban volt.)
Schumer repertoárjában kezdettől meghatározók a szexszel kapcsolatos poénok – 2012-es első tévés standup-műsora címe Mostly Sex Stuff volt –, és ez azóta sem változott drámaian, a 2015-ös Live at the Apollóban sincs sokkal kevesebb szexuális témájú vicc. Nemrég megjelent memoárjából, a The Girl with the Lower Back Tattoo-ból viszont inkább egy afféle amerikai Bridget Jones alakja bontakozik ki, akinek igazából csak egyetlen egyéjszakás kalandja volt életében, és szex helyett sokkal inkább pizza, tészta és chardonnay segítségével éli ki magát. A gyengébbek kedvéért Schumer azt is elmagyarázza, hogy nem azonos azzal a figurával, akit a színpadon humoristaként alakít.
Amy Schumer The Girl with the Lower Back Tattoo című könyvének borítója
hirdetés
Nem meglepő, hogy a könyv nagyon személyes, mégis érdekes döntés Schumer részéről, hogy döbbenetes nyíltsággal megy bele olyan sztorikba, mint például szklerózis multiplexes apja állapotának hanyatlása (hadd ne finomkodjak én se: a vonatkozó fejezet egész pontosan azt taglalja, hogyan szarta össze magát az apja nyilvánosan, kétszer is), vagy többéves kapcsolata egy pasival, aki érzelmileg és fizikailag is bántalmazta. Ellenben a „politikus Amy” csak egy fejezetben jelenik meg, amit a fegyvertartási szabályok szigorítása melletti érvelésnek szentel. És ez is nagyon személyes gyökerű: a Kész katasztrófa egyik vetítésén egy őrült lelőtt két fiatal nőt, ami traumatizálta Schumert, és ezután csatlakozott a szigorítás melletti kampányhoz.
Schumer írásban ugyanolyan remekül anekdotázik, mint élőben, de azért a könyvben szereplő sztorik többségében nem egy-egy poénra vannak kifuttatva, hanem tényleg személyes vallomások, amiket persze nagyon szórakoztatóan vezet elő. Talán pont ezért nincs jelen olyan erősen az a feminista vonal itt, ami az Inside Amy Schumer című tévésorozatát annyira különlegessé teszi. Schumer most magáról beszél, és nem általában a nőkről, és ez teljesen rendben van így.
Aki netán nem tudná: az Inside Amy Schumer, ami egy standup-bejátszásokkal összekötött vicces kis szkeccsekből álló, csapongó műsor volt kezdetben, tavalyi, harmadik évadjában történelmet írt. A harmadik epizódban ugyanis váratlanul nem a bohóckodó Schumert kaptuk, hanem egy lényegében önálló, fekete-fehér kisfilmet, amiben híres férfiszínészek (köztük Paul Giamatti és Jeff Goldblum) adtak elő egy 12 dühös ember-átiratot, melyben az esküdtszék tagjaiként nem a vádlott bűnösségéről kellett dönteniük, hanem arról, hogy Amy elég jó nő-e ahhoz, hogy tévében szerepeljen.
Már önmagában az is bátor és izgalmas ötlet volt, hogy Schumer teljesen elszakadt a sorozata által addig követett formátumtól, de a lényeg, hogy iszonyú találóan ragadta meg a „body shaming” oly forró témáját, és nem mellékesen a szkeccs remekül volt megírva és megrendezve. És persze elég nagy visszhangot váltott ki a 3. évad nyitóepizódjának az a jelenete is, amelyben Tina Fey, Patricia Arquette és Julia Louis-Dreyfus egy tisztáson rendezett piknikkel ünneplik meg Louis-Dreyfus utolsó napját, amikor a tévében még „dughatónak” számít.
hirdetés
A sorozat tavaly a kategóriájában megnyerte az Emmyt, a Kész katasztrófából pedig azok is megismerték Schumert, akikhez a tévés és standupos tevékenysége nem jutott el. Ironikus módon az immár színésznővé avanzsált komikának 4-5 kilót le kellett adnia ahhoz, hogy eljátszhassa a saját maga által írt filmben a női főszerepet, ami tökéletesen rímel a szintén Judd Apatow-rendezte Felkoppintvának arra a jelenetére, amikor a szerkesztőből műsorvezetővé előléptetett Katherine Heiglt kérik meg a főnökei, hogy „feszesítsen”. Schumer azóta is élcelődik ezen a standupjában és a könyvében is megemlíti az esetet.
Amy Schumer a 2015-ös Emmy-gálán Reuters
De Bill Haderrel még így is nagyjából a legéletszerűbb megjelenésű szerelmespárt alkották, akiket hollywoodi komédiában valaha láttunk. És persze nagyon üdítő volt az is, hogy Schumer alakította az elköteleződésparás, egyéjszakás kalandokban utazó, folyton vedelő főhőst, Hader pedig a lelkiismeretes és ragaszkodó „normálisat”, nem pedig fordítva. Erről egyébként a könyvben azt írja, hogy nem tudatosan cserélte fel a nemi szerepeket, hanem az ő környezetében egyszerűen ilyenek a nők. Mármint nem részegesek és megállás nélkül kefélők, hanem olyanok, akik őrzik a függetlenségüket, és nem ugranak fejest párkapcsolatokba ész nélkül.
