galéria megtekintése

A pécsiek mégsem nyugodhatnak meg, Csontváry akár el is mehet

3 komment


Ungár Tamás

A pécsiek megnyugodhatnak, mert Csontváry 30 millió forinttal egyetemben visszatért a városba. A pécsiek mégsem nyugodhatnak meg, mert Csontváry akár el is mehet. Az biztos, hogy a város polgármestere és parlamenti képvise­lője egyaránt azt szeretné, ha Pécsre kerülhetne majd a tervezett Csontváry-múzeum.

A pécsi múzeum 30 millió forint kárpótlást kapott azért, hogy nyolc hónapon át nélkülözte Csontváry Kosztka Tivadar képeit. Ismert, hogy Csontváry alkotásaiból a budai Várban rendeztek kiállítást, s a január végén bezárt tárlat anyagának meghatározó részét a művész pécsi múzeumának képei adták. A pécsiek közül sokan úgy gondolták, hogy többé tán vissza sem térnek ezek az állam tulajdonában lévő képek a városba, emiatt még tüntettek is a művek elfuvarozása ellen. A festmények azonban visszatértek, a pécsi múzeum még ebben a hónapban újra megnyílik.

Fotó: Löffler Péter / Népszabadság

A művek visszaszolgáltatásának pénteki aktusán L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára arról beszélt, hogy a baranyai megyeszékhely jól járt a budapesti tárlattal, hisz a 115 ezer néző, a belépőjegyért kígyózó sorok, a rendezvényről megjelent tudósítások, de még a képek esetleges elviteléről terjedő negatív hírek is reklámot csináltak Pécsnek és kiállításának. Így várható, hogy mostantól megnő az érdeklődés a pécsi múzeum iránt, ahová évente 30 ezren váltanak jegyet. Az államtitkár úgy vélte, hogy Csontváry nemzetközi megismertetése érdekében jó lenne, ha a képek elutaznának Európa múzeumaiba, ám ezek az utak is Pécsnek és az itteni kiállításnak hozhatnak majd vendégeket.

 

Amúgy a hamarosan újra látható pécsi kiállítás nem lesz so­káig teljes, mert – ahogy lapunk már megírta – áprilisban Csíkszeredán nyílik a művész képeiből tárlat, s oda 32 képet visznek el innen. Ezt a pécsi múzeum igazga­tója, Csornay Boldizsár megerősítette. A művek három hónapig lesznek távol.

Emlékezetes, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János októberben bejelentette, ötletpályázatot írnak ki egy Csontváry-múzeumra, ahol a festő hat nagyméretű képét állítanák ki a művész végakaratának megfelelően. Amennyiben ez a múzeum a fővárosban épül meg, akkor a pécsi tárlat marginalizálódni fog, ha megmarad egyáltalán. (Csontvárynak összesen 120 képe ismert, ez pedig két rangos kiállításra nem elegendő.)

Fotó: Löffler Péter / Népszabadság

A pénteki képvisszaadás kapcsán az újságírók arról kérdezték L. Simon Lászlót, hogy mi hír az ötletpályázatról, aki azonban erre a kérdésre nem tudott válaszolni, mivel a kiírás nem az ő államtitkárságának a dolga. A rendezvényen ott volt Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere és Hoppál Péter, a város parlamenti képviselője, kulturális államtitkár, s ők lapunk kérdésére azt mondták: ha tényleg kiírják az ötletpályázatot, akkor minden erejükkel azért lobbiznak, hogy a Csontváry-múzeum helye Pécsen legyen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.