A legnagyobb - emlékezés Muhammad Alira

A 72 éves korában Arizonában elhunyt Muhammad Alival a múlt század egyik legnagyobb sportolója távozott. Egy olyan ökölvívó, akit sikerei csúcsán fizikai adottságai, főleg gyorsasága miatt anató­miai csodaként emlegettek. Akinek globális kihatása, befolyása politikusokéval, nagyhatalmakéval vetekedett. Akit már életében úgy bálványoztak, mint John F. Kennedyt, Che Guevarát vagy a Beatlest. Aki felrúgta a konvenciókat, tudatosan provokált, pimaszul és hetykén kiállt a feketék jogegyenlősége mellett. Mert hiába nyert az 1960-as római olimpián félnehézsúlyban aranyérmet, hiába hozott dicsőséget hazájának, a kor Amerikájában a bőrszíne miatt másodosztályúnak számított. Louisville-ben, a kedvenc hamburgerezőjében is „helyre tették”. Pontosabban utasították. Csak a színeseknek fenntartott asztalhoz ülhetett le.

Hatalmas egóval bírt, és úgy hívta magát, hogy GOAT. Greatest Of All Times. Minden idők legnagyobbika. Akit Norman Mailer „alvó elefántnak” titulált, miután 1974 októberében a híres kinshasai meccsen a ritmusos elnevezésű dzsungelmorajlás, a ­Rumble in the Jungle során jó ideig és szándékosan hagyta, hogy a nála hét évvel fiatalabb George Foreman a kötelekhez szorítsa, és elszántan igyekezzen megütni. – Csak ennyit tudsz, George? – súgta aztán a csépelésben elfáradt, erejét vesztett Foreman fülébe. Hogy aztán elsasszézzon a kötelektől, bemutasson a ringben néhány tánclépést, majd kiüsse az addig mind a negyven profi meccsét megnyerő, texasi születésű címvédőt.

Minden idők legnagyobbikának is akadt azonban ellenfele, amivel nem bírt. Már 1984-ben diagnosztizálták nála a Parkinson-kórt. A kézremegéssel járó betegség annyira eluralkodott rajta, hogy egy pohár vizet nem tudott úgy a szájához emelni, hogy ne lötykölte volna szét. A kollektív emlékezetbe jórészt a Parkinsonnal vívott küzdelem tragikus hőseként vonult be. Amikor az 1996-os atlantai olimpián remegő kézzel meggyújtotta a lángot, mindenütt a GOAT-ot ünnepelték. Ahogy az 1960-as években megosztotta az Egyesült Államokat, atlantai fellépésével egy másik Amerikát jelenített meg. A bátrak és a szabadok országát. Ahogy a fáklyát emelve megharcolt minden milliméterért, százmilliók szemébe csalt könnyeket.

Még 1963-ban egy meccs után MTI/EPA

Az atlantai szervezőbizottság elnökének, Bi­lly ­Payne-nek komoly fenntartásai voltak Alival szemben. Az ingatlanüzletben utazó jogász tudta jól, hogy különösen az egykori rabszolgatartó déli államokban mit gondolnak a Nagy Bajnokról. Hiszen Ali úgymond „vérig sértette” Amerikát azzal, hogy a feketékkel szembeni diszkrimináció ellen tiltakozva elhajította az olimpiai aranyérmét. Majd 1967-ben megtagadta a vietnami frontbevetéssel járó katonai szolgálatot. – Az ottani színes emberek nem hívnak niggernek, semmi bajom velük – vetette oda, s az ellenállásért súlyosan megfizetett. A szabadságvesztést az ereje teljében lévő 25 éves sportoló csak komoly pénzbüntetés megfizetésével úszta meg, több mint három évre eltiltották a boksztól, és a világbajnoki címét is elvették. Mondta is az edzője, Angelo Dundee: kizárólag az Úr tudja, mennyire volt igazán jó Ali, mennyi minden lakozott benne. Amikor visszatért, már nem úgy lebegett, mint egy pillangó és nem úgy csípett, mint egy méh.

Dumában viszont verhetetlen volt. Ki- és beszólásait azonban nem rögtönözte, hanem gondosan megtanulta. Így azt is, hogy gyorsaságban veri a fényt. Előbb kapcsolja le a lámpát és ugrik vissza a faltól az ágyba, mint ahogy sötétbe borul a szoba.
A címfestő apa és takarítónő anya házasságából született szupersztár megváltoztatta a profi ökölvívást és megváltoztatta Amerikát. Barack Obama elnök a többi között azzal méltatta a GOAT-ot, hogy nélküle ma nem olyan lenne az amerikai társadalom, mint amilyennek ismerjük. Alival egy új afro­amerikai imázs jelent meg. Egy olyan öntudatos fia­tal fekete férfié, aki nem tűri tovább az elnyomást, nem hunyászkodik meg a fehér ember előtt. Úgy, mint E. L. Doctorow híres regénye, a Ragtime főhőse, Coalhouse Walker. Alival nemzedékek azonosultak. Minden ütését, minden találatát ünnepelték, mert úgy gondolták, hogy azokkal a faji megkülönböztetésre épülő társadalmi rendet bontja le.

Példaképének Jack Johnsont tekintette. Az első afroamerikai nehézsúlyú világbajnok 1910-ben, az évszázad bunyójának is hívott nevadai szabadtéri meccsen kiütötte Jim Jeffriest, míg a KO előtt az őrjöngő publikum azzal biztatta a fehér címvédőt, hogy „nyírd ki a niggert!” Johnson sikerét Amerika-szerte faji zavargások követték, a fehér csőcselék feketéket vert össze, lincselt meg.

Ali olyan „nigger” akart lenni, akit a fehérek nem kedvelnek. Bár jó ideig távol tartotta magát a jellemzően fehér promoterektől, ragaszkodott edzőjéhez. Angelo nem fehér, hanem olasz – vágott vissza azoknak, akik kifogásolták Dundee bőrszínét. Azt is megmondta, hogy Amerikára az összeomlás vár, ha nem szolgáltat igazságot a feketéknek. Eldobta a szerinte a rabszolgaságot idéző család- és keresztnevét. Felvett egy olyat, amit szabadnak és tisztának tartott. A kereszténységről áttért a muzulmán hitre, dollármilliókkal támogatta a radikális fekete muzulmánokat. Azokat is, akik egyes szövetségi államokat teljesen megtisztítottak volna a fehérektől. Nézetei miatt figyelte az FBI, lehallgatta az NSA.

Közös fotó David Beckhammel MTI/EPA

Köpött a megszokásokra. Elvisszel és Frank Sinatrával haverkodott, de sokszor rossz barátokat választott. Négyszer nősült, kilenc gyermeke született. Utolsó meccsét 1981 decemberében pontozással veszítette el, keserű szájízt hagyva sok rajongójában. Meghökkentett azzal is, hogy támogatta Ronald Reagant, mert szerinte az újraválasztásért ringbe szálló elnök jó ember. Istent az iskolákban tartja.

Sokáig ő volt a világ leghíresebb muzulmánja. Amikor ezt a címet 2001. szeptember 11-én Oszama bin Laden elvette tőle, azt hirdette, hogy az al-Kaida terroristáinak semmi közük az iszlámhoz. Fellépését és fogadtatását életrajzírója, David Remnick úgy kommentálta: az egykori közellenségből a nemzet kedvence lett. Akit gyakran hívtak meg elit egyetemekre is vendégelőadónak. Egyszer felkérték, rögtönözzön egy rapszámot. Ali a világirodalom valószínűleg legrövidebb költeményét kezdte el ütemesen szavalni. Me. We. Én. Mi. Két szó, amiben minden benne van. A GOAT is.