galéria megtekintése

A kávéfőzőkből épített kaktusz

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 22. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

Ne tagadjuk: még az átlagos művészetbarát szemében is van a kortárs művészetnek egy kissé elidegenítő, elbizonytalanító aurája, a Pepper Art Projects, az általa szervezett szokatlan programok segítségével éppen ezt próbálja átszellőztetni.

Júniusban az Andrássy úti Írók Boltja kirakatában szokatlan műalkotás lepte meg a járókelőket. A kirakatban kávéfőzőkből épített kaktusz pompázott, az alkotás egy kortárs művészeti vándorfesztivál keretében érkezett Csehországból.

A cseh művészek bemutatkozását mások mellett a 2011-ben alapított Pepper Art Projects elnevezésű kortárs képzőművészeti kezdeményezés is segítette. A Pepper Art Projects a benne tevékenykedők szakmai tapasztalatainak, kapcsolatrendszerének és ötleteinek segítségével, meglehetősen furcsa programokkal igyekszik fiatal, kortárs művészeket minél szélesebb körben bemutatni.

„Hozzászoktunk jó néhány új műfaj létezéséhez, ezeket kegyesen a művészetek közé fogadtuk, ugyanakkor engedékenységünkben elfelejtettünk tisztességesen utánanézni olyan értelmükben megrokkant, vagy teljesen értelmüket vesztett szavak sorsának, mint kifejezési eszköz, mesterség, mesterségbeli tudás, művészeti ág stb.: van-e valami közük az elnevezett tüneményhez, s vajon a besorolás ahelyett, hogy elősegítené, nem vált-e már inkább akadályává a megértésnek?”

 

Ezeket a mondatokat Erdély Miklós 1967-ben vetette papírra, de aktualitásából mit sem vesztett, sőt. Az éppen aktuális kortárs művészet mind bátrabban feszegeti saját határait,mit sem törődve azzal, hogy körülötte (pláne gondos művészeti oktatás, bármiféle nyilvános ismeretterjesztés híján) mind nagyobb a bizonytalanság.

Ne tagadjuk: még az átlagos művészetbarát szemében is van a kortárs művészetnek egy kissé elidegenítő, elbizonytalanító aurája, a Pepper Art Projects, az általa szervezett szokatlan programok segítségével éppen ezt próbálja átszellőztetni.

Az üzletemberből lett gyűjtő és művészeti menedzser Molnár Mihály, a Pepper Art Projects vezetője állítja: a hazai fiatal, kortárs művészek semmivel sem rosszabbak, mint nyugati vagy tengerentúli társaik, csak éppen fogalmuk sincs, hogy miképpen tudnának megélni a művészetükből. Támogató alig akad, és a művészeti menedzselés is gyerekcipőben jár mifelénk.

Könyv Kata: Tükör és szarvas
Könyv Kata: Tükör és szarvas

– Azt látjuk, hogy kitűnő, tehetséges fiatal művészek nem tudják eladni az alkotásaikat, képtelenek eljuttatni azokat a lehetséges vásárlókhoz – mondja Molnár Mihály. – Mégpedig azért nem, mert a képzések során művészek tanítják őket, művészek, akik maguk sem tanulták meg, hogy miképpen lehet érvényesülni ebben a szakmában.

Sőt. Talán éppen más megélhetési lehetőség híján lettek művésztanárok, tisztelet a kivételnek persze… A galériák pedig főleg azért érdeklődnek a kortárs művészet csekély piaca iránt, mert ott olcsón lehet venni és drágán lehet eladni. Kiválasztanak a legdivatosabbnak tűnő művészek közül hármat-négyet, és a fent említett megfontolásból nekik kínálnak lehetőséget. Csakhogy az így lehetőséghez jutott fiatalok talán a kortárs művészek öt százalékát teszik ki.

Marad még kilencvenöt, amelyből mondjuk ötven százalék valóban nem igazán jó művész, de még mindig ott van negyvenöt százaléknyi tehetséges, jó alkotó. Velük mi lesz? Kiállítási, eladási lehetőségek és visszajelzések híján az alkotáshoz egyre kevesebb kedvet éreznek, az önbizalmuk megcsappan és a művészeti élet perifériájára szorulnak. Lesz belőlük recepciós, biciklis futár vagy bébiszitter külföldön.

Néhány művészetkedvelő üzletemberrel, néhány, a művészet közérthető nyelvét is beszélő művészettörténésszel a háta mögött azért dolgozik a Pepper Art Projects, hogy ez mégse így legyen. Elsőként a Molnár Mihály által vezetett logisztikai cég az Írók Boltja felett található helyiségei közül bocsátott néhányat művészek rendelkezésére az alkotáshoz; egy művészetpártoló barátjuk pedig egy XII. kerületi villát adott kölcsön néhány évre: legyen belőle kiállítótér.

Az a legfontosabb, hogy a kortárs művészet kellemes körülmények között jusson el az emberekhez.

E tekintetben a Pepper Art Projects tagjai amúgy is igen rugalmasak: hol egy kávézóban, hol egy borbárban rendeznek kiállítást, művészeti eseményt. Az úgynevezett „Kép-mutató project” keretében konferenciák szünetében, egy-egy művészettörténész segítségével, oldott hangulatú, váratlan bemutatót tartanak egy-egy festményről, felüdülést kínálva a résztvevőknek a szigorú, szakmai előadások között. Ilyenkor megmutatkozási lehetőséghez jut a művészettörténész, bemutatkozási lehetőséghez a művész, akinek az alkotása így bejut egy olyan közegbe, amely lehetőséget kínál neki további figyelemre.

A Pepper Art Projects ötletgazdái máskor hangulatos vacsorára ültetik egy asztalhoz tehetősebb ismerőseiket kortárs művészekkel, naná, hogy a jó hangulatú est és a művészetről folytatott oldott beszélgetés után születik néhány ismeretség, barátság, valamint néhány továbbgyűrűző kapcsolat művész és üzletember között.

Kortárs képzőművészek segítségével, iskolákban szerveznek foglalkozásokat, egy másik program során pedig érdeklődő, ám művészeti kérdésekben tájékozatlan társasággal járják szombatonként a kortárs művészek műtermeit, a fontosabb kortárs kiállításokat.

Molnár Mihály azt mondja, az a legfontosabb, hogy a kortárs művészet kellemes körülmények között jusson el az emberekhez, akik így közelebb kerülnek egy számukra addig idegen területhez. Aztán ha a későbbiekben kortárs művészeti alkotással találkoznak, azt már tudják valamiféle érzelmi, gondolati háttérhez kötni, személyekhez, pozitív személyes emlékekhez rendelni. Művészetkedvelőkké, akár vásárlókká is válnak előbb-utóbb. És egy idő múlva már a szemük se rebben, ha egy kávéfőzőkből épített kaktuszt látnak egy könyvesbolt kirakatában.

Képet mutatnak

A Pepper Art Projects tizenöt képzőművésze közül több alkotó munkái is láthatóak most. Könyv Kata Transcendo című kiállítása a Ráday utcai Erlin Galériában tekinthető meg augusztus 19-ig, Kiss Viktória képeit Debrecenben, a Hal Köz Galériában július 26-ig lehet megnézni. Makhult Gabriella könyvillusztrációival többek között Marc Cantin: Állatok blogja és Boross J. Gyöngyi: Macskamesék című kötetében találkozhatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.