Csupa sűrű Nagy István-szénrajz az életmű javából. A múzeum – értsd: ifjú Gyergyádesz László kurátor – ugyanis a centenárium alkalmából kiválogatta a tulajdonában lévő Farkas–Glücks-hagyaték vonatkozó darabjait, és példás kiállítást rendezett Mednyánszky, Nagy István és Farkas István háborúban készült műveiből. Nem illusztrációkból, nem rajzos-festett haditudósításokból, még kevésbé propaganda művekből, mert ilyeneket ők aligha készítettek. A három festő – noha másként került a háborúba és más-más körülmények között dolgozhatott a fronton – az életművét folytatta. Nagy István azt a felelősségteljes, nehéz realizmust, amelynek szemrehányó monumentalitása, kemény zártsága már-már a születőben lévő expresszionizmust idézi falurészleteiben is.
A háború ugyanis – nemcsak Nagy Istvánnak – egyszersmind utazás és kötelező környezetváltozás, témabővülés is. Azért tekinthetjük a frivolság kockázata nélkül keserves-sajátos művésztelepnek, mert akárhogy is, kikerülés volt a szokásos világból, mert új tájak, tárgyak, embertípusok megismerésével járt, és mert művésztelepre az igaz művész, keményen dolgozni megy.
Farkas István például rajzban, képben és szövegben egyforma elragadtatással reagál a Balkán színeire, elevenségére, Dalmát férfija a pályája elején lévő huszonéves bő koloritját vegyíti a tárgy és az idő örömtelenségével. De alighanem Mednyánszky Lászlót is a háború juttatja kancsós lévita sírkövek lerajzolásához, nyilván Galíciában. Noha ő igazi önkéntes, ha tetszik, hivatalos hadiművész. Egyedül ő tartozik a sajtóhadiszálláshoz, ahhoz a szervezethez, amelyet talán sosem fog megérteni a mi vagy-vagy korszakunk.Mert a K. und K. Kriegpressequartiert valóban azért hozta létre a főparancsnokság, tényleg a legjobb alkotókból Molnár Ferenctől Kokoschkáig, Rilkétől Rippl-Rónaiig, hogy propagandát csináljon. És ennek ismeretében számunkra végkép megmagyarázatlannak maradnak az akkor és ott készült felettébb ellentétes munkák.
|
| Mednyánszky László: Lövészárokban (három katona), 1914–1918 |
Akár Mednyánszky „szelídebb” képei, egy Szekér alakokkal, zárójelben (Menekülők), vagy egy Menetelők, alias (Átkelés a patakon). Amelyeket a mester festésmódja, ott a lazúros-fehéres, undok szürkeség meg a mesteri bizonytalanság, emitt a katonák-lovak hátán végigfutó hideglelős élfények tesznek minden teatralitás nélkül drámaivá. Kockás takaró, amely a Fogolytábor lakóinak vállán több halálhangulatot, mint átnedvesedést párologtat ki, egy Fekvő katona, amelynek rettenetes szemgödrei inkább halálra, mint vakságra alludálnak.
Hogyne mondana ellent minden háborús propagandának a minden illúziótól megfosztott, gyönyörűségesen kíméletlen Enyészet a valóban sárgába bomló testekkel, és a maga módján háborús főmű, a vörös derengéseivel katona, harc, fegyver nélkül is fenyegető Sorbanállók, brutálisabban: Brot.
Ez mind nem háborús festészet. Mesterpiktúra, amely háborús közegben született.
