Zokniban a világ tetején – megnéztük a finn csodát

Persze ez is csak egy azon apró trükkök közül, amelyeket a Sakarinmaki iskola alkalmaz. A hiperaktív gyerekeket rugós székekre ültetik, hogy levezessék a fölös energiáikat. Minden tanteremben van egy könnyű, mozgatható zöld posztó „fal”, amely privát szférát biztosít a szégyellős gyerekeknek, eltakarja a számítógéppel dolgozók képernyőjét, de lehet vele bábszínházat játszani vagy eldöntve „barlangként” alkalmazni a legkisebbeknek.

A fent említett apróságoktól még nem lesz tökéletes egy oktatási rendszer. A lényeg, hogy szerves részei egy olyan elképzelésnek, amely a diákok jólétét helyezi előtérbe, nyitott az új módszerekre és amely iszonyúan nagy hangsúlyt helyez a tanárképzésre. Finnországban nagyon kemény a felvételi a tanárképzőkbe, és a pedagógusok a társadalom legmegbecsültebb tagjai közé tartoznak.

Élesben tanulják a demokráciát

A finn oktatásnak akkor kezdett csodájára járni a világ, amikor a 2000-es PISA-felmérésen a diákok a legjobbak között szerepeltek a természettudományokban, szövegértésben és matematikában is. Tanárok és oktatáspolitikusok tömegei járnak azóta is Finnországba, hogy kilessék a titkot. A fővárosi iskolák ma is folyamatosan vendégeket fogadnak; vannak, akiket már be sem tudnak szorítani. A belvárostól 40 percre fekvő iskolában is ez a helyzet, Kaisa Alanne igazgatónő például fejből tudja, melyik diák kapott engedélyt a szüleitől arra, hogy a sajtó lefotózza, és melyik nem. A 2004-ben épült Sakarinmaki iskola öt falut szolgál ki Helsinki külvárosában, 370 diákja van. Van általános és középiskola is, és külön svéd iskola a svéd ajkú diákoknak. Nincs semmi extra az iskolában, olyan, mint a többi – szögezi le többször is Alanne.

A diákok jólétét helyezik előtérbe A szerző felvétele

A Sakarinmaki iskolában a kicsiknek csak napi két-három tanórájuk van, és két foglalkozás között zenehallgatással, játékkal pihennek. A tápláló és egészséges ebéd – ottjártunkkor éppen krumpli és lazac – ingyen jár a gyerekeknek. Amikor ezen elcsodálkozunk, a menzán felügyelő tanárok nevetve válaszolnak: hát mind fizetünk adót, nem? Inni vizet vagy tejet lehet, cukros üdítő nincs.

A nagyobbak játékosan tanulnak még matek­órán is. Egy harmadikos csoport épp a mértékegységeket ismétli a másnapi dolgozatra, de nem az asztaloknál ülve. Két kislány a folyosó hosszát méri le éppen egy gurulós, lépésszámlálóhoz hasonló eszközzel, mások a karjuk hosszát mérik egy centivel. Az egyik asztalnál négyen állnak körül egy mérleget, és különböző tárgyakat tesznek rá, majd feljegyzik az eredményt egy feladatlapra. Nincs rendbontás, mindenki a feladatát csinálja. Ha a tanár azt akarja, hogy rá figyeljenek, megrázza a keze ügyében lévő apró csengőt.

Bármelyik pedagógust kérdezzük, azt mondja: a fegyelmezéssel nincs gond. Ha mégis – mondjuk ha valaki fellök valakit a folyosón – a diákokból létrehozott „bíróság” maga rendezi az ügyet.

A felelősségvállalást erősíti, hogy rájuk bízzák a konfliktus feloldását. Van választott diákbizottság is, amely minden évben dönthet egy bizonyos összeg elköltéséről. Tavaly tanulmányi kirándulást szerveztek, idén pingpongasztalt és csocsót vásároltak, amit szünetben bárki használhat. A demokráciát tanulják azzal is, hogy egy kis „tanácsadó” bizottság véleményezi az ebédet, és beleszólhat a heti menü összeállításába. Itt persze szükség van a szigorú tanári kézre is, mert a pizza a gyerekek kedvence. A kompromisszum az lett: hathetente egyszer kapnak.

Reformmal kerülik el a Nokia végzetét

A finn PISA-eredmények 2009-ben és 2012-ben már nem voltak olyan fényesek, mint korábban, és ettől nem teljesen függetlenül a finn oktatási rendszer idén augusztusban az utóbbi évtizedek legátfogóbb reformját vezeti be. Az augusztusban életbe lépő új nemzeti kerettanterv egyik legfontosabb eleme, hogy elkezdi bevezetni az átfogó, több tárgyat átölelő projektek használatát. Ez a világsajtóban bizonyos helyeken olyan szalagcímekkel jelent meg: „Finnországban eltörlik a tantárgyakat!” Ez azonban messze nincs így, figyelmeztet Pasi Sahlberg egy, a The Washington Postban is újraközölt írásában. A finn oktatási rendszer egyik legnagyobb szakértője, jelenleg a Harvard vendégprofesszora szerint ugyanúgy lesz matematika és történelem az iskolákban, mint eddig, csak éppen évente egyszer (a fővárosi iskolákban kétszer) bizonyos ideig egyetlen témán keresztül tanulnak a gyerekek többféle tárgyat. Pél­dául lehet, hogy két hónapot töltenek az Európai Unió tanulmányozásával, ami lehetőséget ad a földrajz, a történelem és az idegen nyelvek elmélyítésére is. Sahlberg szerint ez már több iskolában is működik, az igazi reform az, hogy a diákoknak a téma kiválasztásában és a projekt végén annak értékelésében is jelentős szerepük lesz. A tanárokat már hónapok óta képzik az új módszerekre, és akik részt vesznek a közös projekt­oktatásban, fizetéskiegészítést is kapnak.

Kaisa Alanne igazgató iskolája öt falut szolgál ki A szerző felvétele

Alanne hangsúlyozza: ők eddig is használták a többhetes projektoktatást, a különbség augusztustól abban lesz, hogy többször alkalmazzák majd. Idén például a diákok Helsinki történetét, földrajzát, társadalmi szerkezetét dolgozták fel egy ilyen többhetes projektben. „A tanár el tudja dönteni, és ez az ő feladata, hogy milyen témát érdemes így feldolgozni. Széles körű autonómiánk van eldönteni, hogyan alkalmazzuk majd az ősszel bevezetendő új tantervet” – mondja. Jövőre már kötelező lesz például programozást is tanulni, de ők ezt eddig is tanították a matekóra keretein­ belül, úgyhogy nem is változtatnak a bevált módszeren. Mert nem kell.

A projekt típusú oktatás elsőre nem úgy tűnik, hogy segíteni fog újra az egekbe tornászni a finn gyerekek PISA-eredményeit. Ám Sahlberg szerint ezzel nincs semmi gond, sőt épp az a helyes hozzáállás, ha az oktatási rendszer az élethez szükséges kompeten­ciákat adja meg a diákoknak modern módszerekkel, nem pedig a felmérések pontszámaira koncentrál. Sahlberg, aki korábban az oktatási minisztérium magas rangú tisztségviselője volt, egy nyilatkozatában sommásan úgy fogalmazott: attól fél, hogy a finn oktatási rendszer megismétli a Nokia hibáját. Azaz nem újul meg akkor, amikor épp az élen van.

Nem minden a modern technika

Sahlberg úgy látja, az utóbbi évtizedek kísérletei közül egyedül a technológia minél erősebb támogatása nem jött be. A nyolcvanas-kilencvenes években nagyon sok pénzt áldozott Finnország a szoftverfejlesztésre és eszközbeszerzésre, ám a felmérésekből kiderült: mindez sokba került, és a tanárok alig használják. A Sakarinmaki iskolában sem a technológia körül forog minden, de

ahol kell, beépítik a tananyagba.

Egy kilencedikes osztályban matematikaórára érkezünk, mindenki az iskola által biztosított laptoppal ül, előttük Excel-táblázat megnyitva. Statisztikát tanulnak, de a tanáruk szerint az a lényeg, hogy megtanulják használni magát a programot. Naivan megkérdezzük a diákokat, menőnek tartják-e, hogy laptopot használnak matekórán. Megrántják a vállukat: megszoktuk. A szomszéd tanteremben nyelvtanóra van, itt okostelefonon nyitják meg a Google-t, azon keresik az ismeretlen szavak jelentését. Ők sem érzik különösnek, hogy a kezükben lehet a mobiljuk. Alanne szerint egyes finn iskolák teljesen tiltják a mobilt az iskolában, ők a köztes megoldást választották: elő lehet venni, ha az a tanuláshoz kell, és a tanár erre engedélyt ad.

Kicsit tart az új módszerektől az épp földrajzórát tartó fiatal tanár, Mikka, aki a kollégáihoz hasonlóan nemrég bevezette, hogy kinyitja a tanterem ajtaját. Ottjártunkkor egy csapat a terem előtti asztalnál rajzolja a tanulmányozásra választott ország térképét és csapadékgrafikonját. „Eleinte féltem, mi lesz a fegyelemmel. De ki kell próbálni az új módszereket, nem?” – mondja a tanár. A diákok egyébként nem henyélnek az osztálytermen kívül sem. Elmélyülten dolgoznak.