galéria megtekintése

Vidám második lett Le Pen

1 komment

Pócs Balázs

Második helyre „szorult" a szélsőjobboldali Nemzeti Front a francia helyhatósági választások első fordulójában, ahol a legnagyobb jobbközép párt, a Sarkozy-féle UMP (Népi Mozgalom Uniója) kapta a legtöbb szavazatot. Bár a rasszista, antiszemita és EU-ellenes párt vezére, Marine Le Pen az első helyben reménykedett, így is jelentős sikert ért el, és továbbra is teljes gőzzel készül a 2017-es elnökválasztásra.

– Az emberek a változásra szavaztak. Véget kell vetni a kétpártrendszernek, és megbízni a Nemzeti Frontban – hangsúlyozta Le Pen az első eredmények közzététele után.

Ezek szerint az UMP a voksok körülbelül 30, a Nemzeti Front (Front National, FN) 25-26, a kormányzó Szocialista Párt pedig 20 százalékát kapta. A pártalapító ­Jean-Marie Le Pen lánya úgy vélte, hogy az eredmény „a lehető legszebb válasz" a kormánytöbbség és a média közös támadásaira, amelyek a kampány alatt érték őt.

Még hátravan a választások második, március 29-i fordulója, de annyi máris látszik, hogy a francia politikai élet háromszereplőssé vált.

 

Egyértelmű kudarc az eredmény Francois Hollande köztársasági elnök Szocialista Pártjának, amely egyre népszerűtlenebbé válik. Hollande ugyanakkor bejelentette, hogy sem újfajta politikát, sem új kormányfőt nem akar.

Az FN pontosan azokat a témákat lovagolta meg, amelyek a választók elégedetlenségét okozzák: stagnáló gazdaság, munkanélküliség, bevándorlás, iszlám.

A 46 éves Marine Le Pen malmára hajtja a vizet Hollande rendkívül alacsony népszerűsége is. Az államfő tetszési indexe – amely átmenetileg megemelkedett a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni, januári terrortámadás után – ismét rekordmélységbe zuhant.

Le Pen szerint az UMP és a szocialisták politikája a Nemzeti Front ellenzéséből áll
Le Pen szerint az UMP és a szocialisták politikája a Nemzeti Front ellenzéséből áll
Gonzalo Fuentes / Reuters

Igaz, a Nemzeti Front szavazókat csábított el az UMP-től is, amely Nicolas Sarkozy 2012-es elnökválasztási veresége után elvesztette a lendületét. Általában kritikusak az emberek a nagy pártokkal és az üzeneteikkel szemben – ezt használja ki az FN, amely olyan felvetésekkel igyekszik megragadni a választók figyelmét, mint a visszatérés a francia frankhoz vagy a népszavazás a halálbüntetésről.

Megítélés kérdése, hogy megszakadt-e a francia szélsőjobboldal sikersorozata. A tavaly márciusi önkormányzati választások után tizenegy városban szerezte meg a polgármesteri széket, májusban megnyerte az európai parlamenti választásokat, szeptemberben pedig két jelöltjét is bejuttatta a szenátusba.

A Nemzeti Front tisztában van vele, hogy kicsi az esélye egy-egy megye irányítására (most a megyei tanácsok tagjait választották meg), a sikere sokkal inkább abban áll, hogy mindenki a párt felemelkedéséről beszél, és megkerülhetetlen szereplőként emlegeti.

Noha a második fordulóban a jobb- és a baloldali szavazók rendszerint összefognak az FN ellen, Sarkozy ezúttal azt kérte a híveitől: ha március 29-én a szélsőjobboldal és a szocialisták között kell választaniuk, egyikre se voksoljanak.

Le Pen mégis egyfajta bojkottra számíthat, mert gúnyosan megjegyezte: „Olyan, mintha az UMP és a szocialisták politikája a Nemzeti Front ellenzéséből állna. Ettől még nem fog csökkenni a munkanélküliség."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.