Rinhez hasonlóan mind többen elégelik meg, hogy az iparágban elfogadott 100 dolláros havi minimálbérért robotoljanak valamelyik kambodzsai ruhagyárban. A múlt héten újabb tömegek vonultak utcára „tisztességes” fizetést – havi 177 dollárt – és jobb munkakörülményeket követelve. Arról, hogy milyen állapotok között állítják elő a szekrényeinkben lógó ruhák jelentős részét, csak keveseknek van fogalmuk.
|
A tömeges ájulás nem ritka jelenség. Az áldozatokat kórházba viszik, aztán az egész kezdődik újra
Samrang Pring / Reuters |
Ek Sopheakdey, az egyik legaktívabb kambodzsai érdekvédelmi szervezet (C.CAWDU) titkára a szmogtól szürke, szeméthegyek övezte phnompeni ipari negyed egyik eldugott irodájában próbál mesélni a ruhagyári mindennapokról. Ám a beszélgetést rendre telefoncsörgés szakítja meg: vidéken több sztrájkoló munkást is börtönbe zártak, mihamarabb ki kell hozni őket a rács mögül.
Sopheakdey szerint nincs mit csodálkozni az emberek elkeseredettségén, a gyárak többségében mindennaposak a kórházi ellátást igénylő sérülések. A sajtóban „tömeges ájulásként” elhíresült jelenség sem ritkaság. Volt olyan nyári nap, amikor egy üzemben harmincan ájultak el a vegyszerek gőze és a rossz szellőzés következtében. A nyolcórás munkaidő után gyakran kényszerítik túlórára az embereket, az éjszakába nyúló robot általában szegényes táplálkozással párosul.
– Arra is csak pár percet kapnak, hogy kimenjenek a mosdóba. Ráadásul ehhez egy elektronikus kártyát kell használni, amelyen van, hogy nyolcvan ember osztozik – meséli lapunknak a férfi. A hasa előtt gömböt formázva magyarázza, hogy a terhes nőknek is ugyanolyan keményen kell dolgozniuk, ezért gyakoriak a vetélések.
 |
Kambodzsai varrónők. A világgazdasági válság miatt 200 ezer állás szúnt meg
Tang Chhyn Sothy / AFP |
A nehéz munkakörülményeken túl az embereknek azt is le kell nyelniük, hogy olykor a minimálbért sem kapják meg. Néhány perc késés súlyos levonásokat von maga után, ezért előfordul, hogy egy-egy fővárosi munkás 70, vidéki társa csak 50 dollárnyi rielt visz haza a hó végén. Bár a kormány igyekszik ellehetetleníteni a C.CAWDU-t, Sopheakdey-t gyakran keresik fel panaszaikkal az emberek, s ő is rendszeresen ellátogat a gyárakba. Mint mondja, az egyik legrosszabbnak tartott SL – a cég honlapja szerint fő megrendelői közé tartozik a H & M, a GAP és a Wrangler – pár percre van az irodától. A tuktuk ebédidőben áll meg a gyár előtt, ahonnan védőmaszkot viselő emberek távoznak. Mielőtt bárkit megszólíthatnék, ott terem egy olajzöld egyenruhás marcona biztonsági ember, és erélyesen távozásra szólít fel. Egyébként sem valószínű, hogy bárki szívesen szóba állt volna egy külföldi újságíróval: aki panaszkodik vagy szervezkedik, az Sopheakdey szerint könnyen megütheti a bokáját.
Januárban az elkeseredett munkások utcára vonultak Phnompenben, de a rendőrség hamar megelégelte a bérköveteléseket, és tüzet nyitott: öt fiatal vesztette életét, a legidősebb áldozat sem töltötte be a harmincat. Miért nem védi meg a munkásokat a kormány? – merül fel a nyilvánvaló kérdés, ám Sopheakdey csak nevet. Majd azzal folytatja, a jogsértéseknek nem szabadna megtörténniük, hiszen rendszeresek az ellenőrzések a gyárakban.
A köztisztviselők azonban a gyártósor megtekintése helyett rendszerint valamelyik főnök irodájában múlatják az időt. Világos, hogy a kormánynak nem áll érdekében elijeszteni a minél olcsóbb munkaerőt kereső (főként szingapúri, thaiföldi és tajvani) tulajdonosokat, hisz a textilipar a gazdaság egyik motorja. A délkelet- ázsiai ország hatszáz gyárában 600 ezer ember varr a nagy márkáknak.
|
Ruhagyári munkások tiltakozó divatbemutatója a kambodzsai fővárosban. Egy-egy termék többe kerül, mint az ő egyhavi fizetésük
Samrang Pring / Reuters |
– A gyártulajdonosoknak versenyképes bért kellene fizetniük az alkalmazottaknak. Többször is kértük már a kambodzsai kormány és a textilipar képviselőit, hogy kezdjenek párbeszédet a munkások béréről – nyilatkozza lapunknak Laura Wilkinson, a magyar ruházati piacon szintén jelen lévő GAP szóvivője. Az érintett cégek egy része ehhez hasonló elítélő nyilatkozatokat tesz közzé, mások a hallgatást választják. A kambodzsai, bangladesi vagy kínai gyáraknak azonban egyikük sem szívesen int búcsút.
A textilipar koromfekete napja
Kambodzsa mellett Banglades a globalizált textilipar másik „fekete báránya”. A nemzetközi közvélemény akkor szembesült igazán azzal, hogy milyen elképesztő körülmények között készülnek az európai kiskereskedelemben is forgalmazott divatos ruhadarabok, amikor tavaly áprilisban a főváros, Dakka egyik külső kerületében összedőlt Banglades egyik nyolcemeletes (!) ruhagyára, a Rana Plaza. A balesetben több mint 1100 ember vesztette életét, a sérültek száma meghaladta a 2500-at. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) jelentése szerint az elmúlt egy évben sokat javultak a körülmények az egyik legjelentősebb textilipari exportőrnek számító dél-ázsiai országban. Az ILO a bangladesi kormánnyal együttműködve dolgozott ki egy tervet, amelynek részeként 2017 végéig felmérik a ruhagyárak biztonsági állapotát, kötelezővé teszik a rendszeres ellenőrzéseket, és minden üzemben egységes biztonsági előírásokat vezetnek be. (Munkatársunktól)
