galéria megtekintése

Varsóban már nyugati szelek fújnak

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 29. számában
jelent meg.


Miklós Gábor, VARSÓ
Népszabadság

A lengyel hadsereg a keleti határra települ át, mert a vezetés szerint onnan fenyeget katonai veszély. Az ukrajnai harcok megijesztették a lengyeleket, és egyáltalán nem bánják, hogy hazájuk csatlakozott a Moszkva elleni gazdasági szankciókhoz.

A 120 ezer fős lengyel hadseregnek nemcsak a fegyverzetét kell korszerűsítenie, hanem az állomásoztatási helyeit is. Ezt jelentette be a hét elején Tadeusz Siemoniak védelmi miniszter. Eddig a lengyel katonai bázisok jórészt az ország nyugati határának közelében voltak, most a biztonsági érdek azt diktálja, hogy keletre helyezzék őket.

Emlékező demonstráció szeptember 14-én a lengyelországi szovjet bevonulás 75. évfordulóján
Emlékező demonstráció szeptember 14-én a lengyelországi szovjet bevonulás 75. évfordulóján
Kacper Pempel / Reuters

A miniszter nem taglalta részletesen, mi készteti a lengyel államot erre a költséges lépésre, de azt azért mindenki megértette, hogy Oroszországra gondol mint veszélyforrásra. Akárkivel beszéltem is itt Varsóban, a lépést mindenki természetesnek, sőt némileg elkésettnek mondta. Az ország biztonságát – szögezik le – az oroszok veszélyeztetik. Nem csak a ruszofób nacionalisták mondják ezt.

 

Az ukrajnai harcok arra figyelmeztetik a lengyeleket, hogy az orosz birodalmi politika kevéssé változott az elmúlt háromszáz évben. Az orosz igények, a propaganda agresszivitása a társadalomnak azt a részét is gyanakvóvá tette, amely korábban kiegyezést, újrakezdést szeretett volna az oroszokkal. Miért egészen más a német–lengyel viszony? Barbara, aki varsói elektromérnök, úgy magyarázta, hogy a németek bocsánatot kértek, s az elmúlt évtizedekben megpróbálták megértetni a saját társadalmukkal, mit követtek el Lengyelországban.

Lengyel kommandósok szeptemberben a Nemes Kard nevű NATO-gyakorlaton
Lengyel kommandósok szeptemberben a Nemes Kard nevű NATO-gyakorlaton
Kacper Pempel / Reuters

A lengyeleknek alkalmuk nyílt megismerni a német valóságot, tapasztalni a mentalitás változását. „Ilyet orosz részről nem észlelünk” – magyarázta. A bizalmatlanságot növelik a kémügyek is: nemrég két orosz ügynököt leplezett le az elhárítás, míg egy tudósítótól az akkreditációját vonták meg. Ehhez társulnak a mezőgazdaságot sújtó orosz „ellenszankciók”, amelyek élénken érintik a lengyel gazdaságot.

Ismerősöm, az egyik nagy lengyel gazdasági érdekképviselet vezető funkcionáriusa azt mondja, az emberek ennek ellenére sem rosszallják, hogy az ország csatlakozott az EU akciójához. Mint mondta, szervezete közös szolidaritási akciót kezdeményezett visegrádi partnereivel – hiába. Azt megértik, hogy a szlovákok és a csehek így léptek, ám Orbán Viktor Putyint kiszolgáló politikája azokat a lengyeleket is szembefordítja vele, akik eddig bálványozták.

Sikorski még külügyminiszterként (elöl) júniusban  Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével. A nyakkendő még hasonlít, a mentalitás már nem. Akkor sem, ha Sikorski egy kicsit túllihegte magát
Sikorski még külügyminiszterként (elöl) júniusban Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével. A nyakkendő még hasonlít, a mentalitás már nem. Akkor sem, ha Sikorski egy kicsit túllihegte magát
Alexander Demianchuk / Reuters

A lengyel–orosz viszonnyal függ össze egy belpolitikai botrány is. Megírtuk, hogy Radoslaw Sikorski, a szejm elnöke elgaloppírozta magát egy interjúban. Azt állította, Putyin 2008-ban felajánlotta Donald Tusk lengyel kormányfőnek, hogy osszák fel Ukrajnát. Magyarán az 1939-ben a Szovjetunió részévé tett Lemberg visszaszolgáltatásával kecsegtette volna, amire – mint Sikorski mondta – Tusk nem válaszolt.

Miután mindenki őt cáfolta, Sikorski végül kénytelen volt elismerni, hogy tévedett. Valami azonban mégiscsak történt, legfeljebb nem akkor és nem ott. Putyin a Polityka című hetilap szerint 2009 szeptemberében Gdanskban fejtegette egy séta alkalmával Tusknak geopolitikai elméleteit az ukrán határokról. Putyin a héten újságírók előtt újra elmondta, hogy Ukrajna a világháború után kapott új területeket – a többi között korábbi lengyel és magyar körzeteket.

Lengyel szurkoló az október 11-én tartott német-lengyel Eb-selejtezőn. Tapasztalják a változásokat
Lengyel szurkoló az október 11-én tartott német-lengyel Eb-selejtezőn. Tapasztalják a változásokat
Kacper Pempel / Reuters

Ukrajna feldarabolását nyilvánosan Vlagyimir Zsirinovszkij nacionalista politikus ajánlgatta lelkesen Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának. Róla tudják, hogy amit mond, az ritkán ellentétes a Kremlben is latolgatott tervekkel. Sikorski ezek után marad a posztján. Nem is kerül a kérdés napirendre a november közepén megtartandó önkormányzati választás előtt – tudtam meg kormánypárti politikai elemzőtől. A lengyel–orosz viszony normalizálására rövid távon nem lehet számítani. Varsóban nyugati szelek fújnak. Szinte semmi sem úgy történik, mint Magyarországon.

A NATO segít

Oroszország akadályozni próbálja a demokrácia és a béke megszilárdítását Kelet-Európában, a NATO egyes partnerei úgy érzik, hogy fokozott orosz nyomásnak vannak kitéve – jelentette ki az észak-atlanti szövetség új főtitkára. Jens Stoltenberg szerint a szövetség megtalálta a módját, hogy a Moszkvával fennálló kötelezettségeit betartva haderőt állomásoztasson a keleti tagországokban. Állandó jelleggel nincsenek ilyen egységek ebben a térségben, a különböző tagállamok katonái azonban egymást sűrűn követő gyakorlatokon vesznek részt, több hajót vezényeltek a Balti- és a Fekete-tengerre, a keleti tagországok légterében pedig az eddiginél ötször többet járőröznek. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.