galéria megtekintése

Úsznak az aknamezők

A legfrissebb adatok szerint összesen 19 halálos áldozata van Szerbiában az árvíznek, több mint 25 ezer embert kellett kitelepíteni, és a kétezret is meghaladja a víz alá került épületek száma.

A kétéves kisfiú rám nézett, összetette két kezét és azt mondta, vigyázz rám, le ne ejts, majd ismét eltakarta a szemét. Sok mindent átéltem már, de ezt soha nem fogom elfelejteni – meséli az egyik obrenovaci mentő.

Szerbiában több mint kétezer ház vált lakhatatlanná
Szerbiában több mint kétezer ház vált lakhatatlanná
Marko Djurica / Reuters

A Belgrádtól 30 kilométerre fekvő városban bútorokat, háztetőket, játékokat, állattetemeket visz a víz, egyes részeken kísérteties a csend, csak néhány kutya csahol a tetőkön. Petar Belics a családját kimentette, ő maradt.

 

„Éjszaka, amikor jött a víz, kihajtottam az állatokat az istállóból. 40 sertésem és 12 birkám fulladt a vízbe. A lovakat valamivel lejjebb eresztettem szélnek" - mondja Petar Belics, aki a mentőktől csak vizet fogadott el, vigyék a tejet oda, ahol kisbaba van.

Alekszandar Vucsics kormányfő a csendőrséggel, a rendőrséggel és a katonasággal vállvetve segített az obrenovaci mentésben. A katasztrófa sújtotta települések lakóit lenyűgöző szolidaritás és összefogás jellemezte, de akadtak kereskedők, akik gátlástalan nyerészkedésre használták fel a tragédiát: a 35 dináros kenyeret 200, az 50 dináros ásványvizet 150 dinárért árulták. A napokban emiatt több mint 80 személy ellen indult eljárás nyerészkedés vádjával.

A legfrissebb adatok szerint összesen 19 halálos áldozata van Szerbiában az árvíznek, több mint 25 ezer embert kellett kitelepíteni, és a kétezret is meghaladja a víz alá került épületek száma. A legnagyobb csapást Obrenovac szenvedte el, eddig 12 holttestet találtak a városban, mintegy nyolcezer embert evakuáltak, gyakorlatilag az egész vízben úszó várost kiköltöztették.

Ezt a malacot még sikerült időben magasabbra menekíteni, ám a víz számolatlanul sodorja az állattetemeket
Ezt a malacot még sikerült időben magasabbra menekíteni, ám a víz számolatlanul sodorja az állattetemeket
Marko Djurica / Reuters

A víz apad, de Obrenovac, a kísértetváros továbbra is megközelíthetetlen. Az obrenovaciak sokáig nem térhetnek még vissza otthonaikba, és félő, hogy több lakóépület örökre lakhatatlanná vált. Krupanj városkában sem sokkal jobb a helyzet, az itt élőkhöz csak a levegőből lehetett eljutni, így az első segélyszállítmányokra két teljes napot kellett várni.

Önkéntesek ezrei a napokban Szabácsnál (Šabacnál) és Szávaszentdemeternél (Sremska Mitrovicánál) erősítették a gátat, de miután fennáll a veszély, hogy a Száva áttöri a szabácsi gátat, hétfőn elrendelték tíz környékbeli település azonnali kitelepítését, de Obrenovacot is újabb árhullám fenyegeti.

Kritikus az árvízhelyzet Horvátország keleti részén is, 15 ezer ember hagyta el otthonát, és emberéletet is követelt a víz. Bosznia-Hercegovinában – főleg a boszniai Szerb Köztársaságban – is szedik a folyók az áldozataikat: egyes források szerint 16-an, mások szerint húszan vesztették életüket, 16 ezer háztartásban nincs áram, és tízezer ember élete van veszélyben.

A Zenicablog drámai felvételén a föld szó szerint elnyelte a házakat. Az árvíz és a földcsuszamlások miatt egyes helyeken elmozdultak az aknamezők, és eltűntek a veszélyt jelző figyelmeztető táblák is, ezért speciális nemzetközi kríziscsapatot hoznak létre az aknák felderítésére. Szakértők szerint a hatalmas víztömeg akár a Fekete-tengerig is sodorhatja a kimosott aknákat.

Eddig több mint 25 ezer embert telepítettek ki
Eddig több mint 25 ezer embert telepítettek ki
Marko Djurica / Reuters

Bár a víz még le sem vonult, már az újjáépítés nehézségeiről ír Alekszandar Hemon Amerikában élő boszniai író. Abban az országban, amely nem heverte ki a háborút, amelyet kifosztottak, és ahol a polgárok nem hisznek az államnak, nehéz lesz normális kerékvágásba terelni az életet.

Pedig bőven lesz feladat: el kell helyezni a hajléktalanokat, élelmet, vizet kell biztosítani nekik, utakat, vízvezetékeket, csatornákat kell helyrehozni, hidakat kell újjáépíteni, és fel kell venni a harcot a fertőzésveszéllyel – a háborúval traumatizált embereknek egy újabb traumával kell szembenézniük. Hemon ugyan Bosznia-Hercegovináról írt, de szavai tökéletesen tükrözik a szerbiai helyzetet is.

Szerbia az Európai Unió szolidaritási alapjából mintegy egymilliárd euróra számíthat a katasztrofális árvíz következményeinek az elhárítására, emellett Stefan Füle uniós bővítési biztos keresi annak módját, hogy újabb eszközöket különítsenek el az előcsatlakozási alapokból is erre a célra.

Sajtóértesülések szerint az árvíz után a kormány munkaakciókkal vágna bele az utak, a hidak és a házak felújításába. Jorgovanka Tabakovics, a Szerb Nemzeti Bank kormányzója szerint Alekszandar Vucsics ezzel egyesítené a nemzetet, és így építené újjá az országot. Ha a Crvena Zvezda és a Partizan örökké hadban álló szurkolóinak pénteken sikerült együtt dolgozni a szabácsi gát megerősítésén, talán ez is sikerülni fog.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.