galéria megtekintése

Ukrajna kész a harcra

1 komment

MTI
MTI

Ukrajna szeretné diplomáciai úton rendezni az ország keleti felében kialakult helyzetet, de szükség esetén kész harcolni Oroszországgal - jelentette ki az ukrán külügyminiszter.

Andrij Descsicja cseh újságíróknak nyilatkozott pénteken Prágában, ahol részt vett az európai uniós Keleti Partnerség konferenciáján.

Az az ukrán külügyminiszte szerint a békét Ukrajna keleti részén a genfi megállapodás megvalósításával lehetne biztosítani. "Oroszország sajnos semmit sem tesz annak érdekében, hogy a kelet-ukrajnai helyzetet megnyugtassa, és folytatja az ott működő szélsőséges csoportok támogatását" - állította az ukrán diplomácia vezetője.

Odessza, Ukrajna - Yevgeny Volokin / Reuters

 

A helyzet megnyugtatásának másik eszközét szerinte az ukrán biztonsági erők kelet-ukrajnai akciója jelenti. "Utasítást kaptak, hogy állítsák helyre a rendet a térségben, s kerüljék el, hogy akcióiknak civil áldozatai legyenek" - mutatott rá Descsicja.

A miniszter leszögezte: Kijevet rendkívül aggasztja Oroszország viselkedése, különösen az ukrán határok mentén elkezdett hadgyakorlat. Bár Ukrajna békés eszközökkel akarja megoldani a konfliktust, kész a harcra is. "Készen állunk a harcra is, ellenállunk Oroszországnak, ha az úgy dönt, hogy beavatkozik Ukrajnában" - hangsúlyozta az ügyvezető ukrán külügyminiszter.

"Az 1945 utáni legkomolyabb válsággal szembesülünk"

A prágai európai uniós keleti partnerségi konferencia résztvevői azt ajánlják Oroszországnak, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határokról, amivel meggátolhatná a konfliktus további kiéleződését - jelentette be Milos Zeman cseh államfő a konferencia utáni pénteki sajtóértekezleten.

Luhanszki megfigyelő bázis - Vasily Fedosenko / Reuters

Kijevnek ugyanakkor azt ajánlják, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az ország decentralizációja és a demokratikus elnökválasztás lebonyolítása érdekében.

Amennyiben a felek elfogadnák a prágai konferencia résztvevőinek ajánlatait, Csehország kész közvetítői szerepet vállalni Oroszország és Ukrajna közötti esetleges tárgyalásokon - közölte Zeman. "Amíg a tárgyalások tartanak, nem folyik a háború. Ha azonban a háború elkezdődik, minden felszólításunk feleslegessé válik" - szögezte le cseh államfő.

Ukrán helikopterből terjesztett röplap a Donyeck megyei Szlovjanszkban április 24-én, amely a kramatorszki és szlovjanszki lakosoknak magyarázza mit kell tenniük, ha az általuk terroristáknak nevezett egyének tűnnek fel a térségben MTI/EPA

"Jelenleg vitathatatlanul az 1945 utáni legkomolyabb válsággal szembesülünk" - jelentette ki Ukrajnával kapcsolatban Stefan Füle, az EU bővítési biztosa. "Eljött az ideje, hogy határozottabbak és erősebbek legyünk a Keleti Partnerség irányában. Ukrajna, annak polgárai és szabadságjogaik nem válhatnak a politikai játékok martalékává" - tette hozzá Füle.

Részt vett a tanácskozáson a lengyel, a litván, az osztrák és a szlovák elnök is. A meghívottak között volt Áder János is, de a magyar államfő más fontos elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni Prágában.

Folytatódik a terrorellenes művelet

Folytatódik és a tervek szerint halad a terrorellenes művelet Ukrajna keleti részén - jelentette ki Mihajlo Koval ukrán ügyvivő védelmi miniszter pénteken Kijevben újságíróknak.

Szerhij Pasinszkij, az elnöki hivatal ideiglenes vezetője közben sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy második szakaszába lépett a terrorellenes művelet. Szavai szerint az a döntés született, hogy a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszk városát teljesen bekerítik a biztonsági erők, ezáltal a szeparatisták nem jutnak kívülről erősítéshez. A városban tartózkodó "terroristákat" utána "megsemmisítik" úgy, hogy a békés lakosoknak ne essen bántódása.

Orosz katonák a határmenti Belgorod város közelében - Reuters

Hozzátette, hogy egyelőre csak a város bekerítését tűzték ki célul. Elhárítási értesülések szerint ugyanis a fegyveres szakadárok kórházakban és óvodákban "rendezkedtek be ellenállásra". "Ez alátámasztja azt a tényt, hogy semmiféle politikai meggyőződésről nincs szó, klasszikus terroristákkal van dolgunk Szlovjanszk városában" - jegyezte meg Pasinszkij.

Pasinszkij értésre adta, hogy Ukrajna inváziónak fogja tekinteni, ha az orosz csapatok átlépik a határt, és behatolnak Donyeck megye vagy bármely más ukrajnai területre. Hozzátette, hogy Ukrajna megsemmisíti a támadókat. "Nem fogadunk el semmilyen hamis érvelést a humanitárius akcióról" - szögezte le Pasinszkij.

Vizsgálatot indít a Nemzetközi Büntetőbíróság

Előzetes vizsgálatot indít a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság a tavaly novembertől idén februárig, vagyis a kijevi tiltakozások kezdete és Viktor Janukovics elnök elmozdítása közötti időben Ukrajnában történtek feltárására - tudatta közlemény útján pénteken a törvényszék.

A közlemény tanúsága szerint a bíróság főügyésze, a gambiai Fatou Bensouda előzetes vizsgálatot indított a helyzet értékelésére, és azt is megvizsgálja, hogy a bíróság működését szabályozó római statútum értelmében fennállnak-e a hivatalos nyomozás megindításához szükséges körülmények. Az ügyész azt is felméri, mely kérdésekben van jogköre vizsgálódni. A 2002-ben létrejött Nemzetközi Büntetőbíróság népirtás, háborús és emberiesség elleni bűnök ügyében járhat el.

Putyin: az ukrán hadiipar számára válságossá fordulhat a helyzet

Az orosz elnök arra figyelmeztetett pénteken, hogy az ukrán hadiipar válságos helyzetbe kerülhet, ha megszakítja az együttműködést az orosz hadiiparral.

Vlagyimir Putyin a külföldi államokkal való hadiipari együttműködésért felelős bizottság ülésén beszélt erről. Úgy fogalmazott, hogy a haditechnikai együttműködésben Ukrajna éveken át megbízható partnere volt Oroszországnak, de a súlyos válság közepette a szomszédos ország hadiipara gyakorlatilag állami támogatást nélkül maradt.

Az ukrán-orosz hadiipari közös vállalatok kétharmada Oroszország területén van. A kapcsolatok esetleges megszakítása az orosz hadiiparral válságos helyzetbe sodorhatja az ukrán védelmi ipart, az ott dolgozókat, illetve családtagjaikat - jelentette ki az orosz államfő a tanácskozás elején.

Putyin is hozzátette, hogy az Ukrajnával közösen létrehozott "tudományos- és konstruktőri potenciál" Oroszországnak és Ukrajnának egyaránt érdeke. 

Vasily Fedosenko / Reuters

Visszaminősítette Oroszországot az S&P

A befektetésre ajánlott osztályzati sáv legalsó szintjére minősítette vissza Oroszország devizaadósságának osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a nagyarányú tőkekiáramlás okozta külső finanszírozási kockázatokkal indokolva a lépést.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy a devizában kibocsátott hosszú és rövid lejáratú orosz államadósság besorolását az eddigi "BBB/A-2"-ről egy fokozattal "BBB mínusz/A-3-ra" rontotta. Az S&P a szuverén hosszú futamidejű rubeladósság osztályzatát is visszaminősítette egy fokozattal, "BBB plusz"-ról "BBB"-re. A cég mind a deviza-, mind a rubeladósság-osztályzatra további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

Ha a Standard & Poor's az orosz devizaadós-osztályzatot a "BBB mínusz" szintről tovább rontja, azzal Oroszország elvesztené befektetésre ajánlott adósbesorolását ennél a hitelminősítőnél.

A pénteki leminősítés után a három nagy hitelminősítő közül az S&P tartja nyilván a leggyengébb devizaadós-osztályzattal Oroszországot. A Moody's Investors Service orosz besorolása "Baa1", ami két fokozattal jobb a Standard & Poor's új, rontott osztályzatánál. A Fitch Ratings "BBB" besorolást tart érvényben Oroszországra; ez egy fokozattal magasabb az S&P orosz minősítésénél.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.