galéria megtekintése

Tízmillió turistának van hely, hetvenezer menekültnek nincs

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 24. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Káosz, mesterségesen szított indulatok és emberhez méltatlan körülmények. Az egész úgy, ahogy van, szégyen Ausztriára nézve – Andreas Babler nem leplezi indulatait, amikor a traiskircheni menekülttáborban, illetve az egykori kaszárnya körül kialakított „sátorvárosban” uralkodó állapotokról beszél lapunknak.

A közel 19 ezer lakosú alsó-ausztriai város szociáldemokrata (SPÖ) polgármestere egyértelműen Johanna Mikl-Leitner néppárti (ÖVP) belügyminisztert teszi felelőssé az áldatlan állapotokért. Igaz, saját pártja, a szocdemek elnöke, a nagykoalíciós kormányt vezető Werner Faymann kancellár által is cserben hagyva érzi magát. Az 1956 után sok tízezer magyar menekültet is fogadó traiskircheni táborra régóta ki lehet tenni a „Megtelt” táblát.

Gyerekek a traiskircheni menekülttáborban. A város hiuába döngeti a kormány kapuit
Gyerekek a traiskircheni menekülttáborban. A város hiuába döngeti a kormány kapuit
Leonhard Foeger / Reuters

A 400-500 személy ellátására alkalmas intézményben az Ausztriára zúduló menekülthullám nyomán több mint ezren élnek, a sátorvárosban pedig 3500-an. A kialakult helyzetet az Amnesty International is élesen bírálta. A traiskircheni munkáscsaládból származó, a polgármesteri tisztet tavaly május óta betöltő Babler jó ideje döngeti a bécsi kormány kapuját, hogy Faymannék tegyenek valamit, de követelései egyelőre süket fülekre találnak. Pedig júniusban a szocdem városi elöljáró még a szövetségi belügyminisztérium bécsi épülete elé is többezres tüntetést és hozzá jó hangos füttykoncertet is szervezett.

 

Lapunknak nyilatkozva a 42 éves városvezető azt mondta,

a szövetségi állam és a tartományok tulajdonában számos olyan üresen álló épület van, amelyeket kis befektetéssel menekültszállásokká lehetne átalakítani.

– Ausztria gazdag ország, ezt igazán megengedhetné magának. Ahol évente több tízmillió turistát el tudnak szállásolni, ott 70 ezer menekült feje fölé is juthatna tisztességes fedél. Méltatlan a hazámra nézve, hogy ilyen embertelenül bánik a menekültekkel – fakadt ki.

Andreas Babler radikálisan átszervezné a menekültellátást
Andreas Babler radikálisan átszervezné a menekültellátást
Forrás: Facebook

Ha a géplakatos végzettségű Bableren múlna, radikálisan átszervezné a menekültellátást, egy létesítménybe legfeljebb 400 személyt engedne be. Szerinte a belvárosi részeket is súlyosan érintő állapotok ellenére a traiskircheni polgárok dühe nem a menekültek, hanem a belügyminiszter ellen irányul. Számos civil szervezettel együtt rendszeresen próbálnak segíteni a sátorvárosban élőkön, az összegyűjtött adományokat azonban csak kísérővel vihetik be.

A polgármester szerint Faymann kancellárnak

már rég fel kellett volna mentenie Mikl-Leitnert, vagy elvennie tőle a menekültügyet.

Ha nem teszi, a traiskircheni népharag fogja elsodorni. Mint mondta, sokat tanult mentorától, a korábbi polgármestertől. Fritz Knotzer harminc évig töltötte be a posztot, ezalatt kilenc belügyminiszterrel, valamint afgán, bosnyák, csádi és még sok más menekülthullámmal kellett megbirkóznia. Traiskirchen neve sokáig az 1955-ben létrehozott menekülttábor miatt rosszul csengett, Knotzernek ezen sikerült változtatnia, amit a lakosság számának növekedése is mutatott. Most Bableren a sor.

Ásotthalom helyett inkább Röszke felé veszik az irányt – Ismét zavargás volt egy heidenaui befogadóállomásnál

Mórahalmon úgynevezett munkaértekezletet tartott a déli határzárról Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a rendezvényen arról beszélt, hogy a „helyi lakosság akaratával, szándékával megegyező mindaz, ami történik”. Tapasztalják a már megépült műszaki rendszer terelő hatását, de ugyanígy az „illegális bevándorlók agresszivitásának, passzív ellenállásának” növekedését is. Hende és Pintér megállapította, hogy „a magyar államhatár augusztus 31-ig műszaki rendszerrel történő lezárását semmi nem hátráltatja”.

Mivel járványügyi veszélyt jelentenek az „illegális bevándorlók”, felmerült annak a lehetősége is, hogy törvényi eszközzel kötelezzék a „migránsokat” szűrővizsgálatra és védőoltásokra – Pesti Imre, a Fidesz parlamenti képviselője szintén vasárnap ezt mondta a távirati irodának. Hangsúlyozta, hogy többségük olyan háborús területekről érkezik, ahol gyakran még az alapvető egészségügyi feltételek sem biztosítottak, ráadásul a hosszú út tovább ronthat állapotukon.

A rendőrség közlése szerint szombaton 1256 „illegális bevándorlóval”, köztük 274 gyermekkel szemben intézkedtek Csongrád megye déli részén. Hálózsákokat terítenek a menekültek a drótakadályra, és így másznak át a határzáron – számolt be a Röszkén tapasztaltakról a Delmagyar.hu. A portál szerint volt, aki a hátizsákját is bevetette a határzár lenyomásához. Úgy tűnt, nem kell sok erő a frissen felállított rendszer megrongálásához, de a menekültek így sem jutottak messzire, a rendőrök gyorsan elfogták őket. A portál szerint a menekültáradat Ásotthalom térségéből Röszke felé mozdult el.

Magukat menekültnek álcázó pénzügyőrök is ellenőrzéseket tartottak a déli határnál. A próbavásárlások több mint felénél az eladók sem számlát, sem nyugtát nem adtak, az eurót pedig jóval a piaci ár alatt, 200 forintos árfolyamon számították át. Két esetben taxiba szállt a „migránscsapat”: útjuk végén azt tapasztalták, hogy nem kaptak semmilyen bizonylatot. A jogsértések miatt a pénzügyőrök eljárást indítottak.

Ismét zavargás tört ki szombat éjjel a németországi Heidenauban egy menedékkérőket befogadó állomásnál, ahol szélsőjobboldali tüntetők már előző éjszaka is összecsaptak a rendőrökkel. A demonstrálók „nyilvánvalóan megszervezett és igen súlyos támadást” indítottak –idézte a rendőrség szóvivőjét a Spiegel Online. A zavargás egy évek óta üresen álló áruháznál történt, ahol hatszáz menedékkérőnek rendeznek be szállást. Az intézmény megnyitása ellen pénteken demonstrációt tartottak, majd több száz ember barikádot emelt az épülethez vezető úton, és kövekkel, üvegpalackokkal, petárdákkal dobálta meg a rendőröket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.