galéria megtekintése

Trump oda merészkedett, ahol Trump-bábukat égettek

7 komment


Kőműves Anita

A republikánus elnökjelölt annak az országnak a vezetőjével találkozott, amelynek a határára falat emelne.

Menj haza! A látogatás ellen tüntető mexikói
Menj haza! A látogatás ellen tüntető mexikói
Alex Cruz / MTI/EPA

Meglepő meghívást kapott Donald Trump: Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel találkozott szerdán, csupán néhány órával a bevándorlás kérdéséről tervezett beszéde előtt. (A demokrata jelölt, Hillary Clinton is kapott meghívót, az ő útjáról még nincs hír.)

A republikánus jelöltnek politikusként ez volt az első nemzetközi tárgyalása, ami felkészületlen politikusok számára buktatókat is tartogathat. A The Washington Post emlékeztet: Mitt Romney több hibát vétett négy évvel ezelőtt elnökjelöltként tett európai körútján. Trump számára még kényesebb a helyzet, hiszen annak az országnak a vezetőjével találkozott, amelynek lakosait korábban bűnözőnek nevezte és amelynek határára falat emelne.

 

A hirtelen jött utat értelemszerűen nem előzte meg az államfők találkozásánál elengedhetetlen, több hetes előkészítő munka. Az amerikai vendéget ráadásul korábbi szavai nem tették népszerűvé Mexikóban: a határ déli oldalán többször égettek már Trump-bábukat az utcákon.

Trump az elmúlt hetekben többször hajtott végre száznyolcvan fokos fordulatot a bevándorlás kapcsán, volt, hogy egyetlen napon belül is. Ez azért különös, mert egyik legfontosabb ígérete az volt, hogy keményen fel fog lépni az illegális bevándorlás ellen. Ám most mintha kötéltáncot próbálna járni: egyszerre próbál mérsékeltebbnek tűnni, hogy megnyerje az ingadozókat és megtartani a kemény hangot, hogy törzsszavazói se pártoljanak el.

Trump keménysége egyébként nem alapul tényeken. A Pew kutatóközpont februári jelentése szerint a mexikói bevándorlás iránya mára megfordult, illetve átalakult. 1965 és 2016 között több mint 16 millió mexikói lépte át a határt és települt az Egyesült Államokba, ami a modern történelem egyik legnagyobb népvándorlása volt. Ám a gazdasági válság évei óta több mexikói tért haza, mint ahányan érkeztek; többségük családi okokra hivatkozott, illetve arra, hogy az élet már nem olyan nagyon más Amerikában, mint hazájukban. Ugyanakkor Mexikó a Közép-Amerikából az Egyesült Államokba tartó bevándorlók közbülső állomásává vált: Honduras, El Salvador, Guatemala és Kuba lakosai is ebből az irányból érkeznek. Megállításukban Mexikó is fontos szerepet játszik, tavaly 150 ezer illegális migránst toloncoltak ki.

Mélyponton Clinton népszerűsége

Hillary Clinton lenne a modern amerikai történelem legkevésbé népszerű elnökjelöltje, ha nem a nála is népszerűtlenebb Donald Trump lenne az ellenfele – derült ki a The Washington Post és az ABC News legfrissebb felméréséből. Clintont politikai karrierje során még soha nem látták ilyen sokan negatív fényben. A demokrata párti elnökjelölt-állító konvenció után valamelyest javultak a mutatói, de az azóta eltelt egy hónapban „bezuhant” a népszerűsége: jelenleg a választók 41 százaléka ítéli meg pozitívan, míg 56 százalékuk negatívan. Ezek a számok annyira rosszak, hogy az alulmúlásukhoz Donald Trumpra van szükség. A republikánus jelöltet 35 százalék látja pozitívan, míg 63 százalék negatívan. Clinton főleg a nők, a liberálisok és a spanyol ajkúak között veszített támogatókat. Ennek az lehet az oka, hogy újabb levelek kerültek elő, amelyek arra utalhatnak: a Clinton-alapítvány támogatói előnyöket kértek és kaptak 2009–2012 között a Hillary Clinton vezette külügyminisztériumtól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.