A közös bejelentés előhangjaként először Peking ratifikálta a szerződést, ami után Barack Obama hangcsoui érkezéséhez időzítve Washington következett. Kína és az Egyesült Államok együtt a világ szén-dioxid-kibocsátásának csaknem 40 százalékáért felel.
A párizsi klímaszerződést eddig a világ 179 országa és az Európai Unió írta alá, de közülük csak 25-en ratifikálták. A szén-dioxid-kibocsátás 0,15 százalékárt felelős Magyarország az első európai országként ratifikálta az egyezményt, amelyet 55 országnak kell ratifikálnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.
Obama amúgy ezzel a látogatással búcsúzik Ázsiától és a G20-tól, Hangcsou fölött pedig most kristálykék az ég. Ez nem mindig van így, de a G20 hétvégi csúcstalálkozója miatt már hetekkel ezelőtt leállították a környék ipari üzemeit, így a szmogból előtűnt a nap. A kilencmilliós, négy Budapest méretű város lakóinak harmadát vidékre küldték, így már minden készen áll. Kína újra bizonyíthatja a világnak, hogy modellje működik, össze lehet hangolni az egypártrendszert a piacgazdasággal. Ha valakinek konkrét példa kell, Hangcsou ezzel is szolgálhat: sok más óriásvállalat mellett ez a székhelye az internetes kereskedelmi óriásnak, az Alibabának is.
Széles körben elterjedt vélemény szerint ez a süllyedő Nyugat és az emelkedő Kína ideje. Hszi Csin-ping államfő – számos – beszédét legalább akkora várakozás előzi meg, Obama mondanivalóját. A kétoldalú találkozók jelentősége pedig legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a plenáris üléseké: Hszi, Obama, Angela Merkel, Vlagyimir Putyin, Francois Hollande, Theresa May és Abe Sindzó mind körbetárgyalja egymást, meg még sok mindenki mást.
A húsz legfontosabb gazdasági hatalom már hagyományos éves csúcsértekezletét először tartják Kínában. A házigazdák remélik, hogy mostantól a világgazdaság irányításában is súlyuknak megfelelő szerepet kapnak. A legfontosabb – mint az első, 2008-as washingtoni csúcs óta mindig – a gazdasági növekedés gyorsítása lenne. Kínában ezt a Nyugattól várják, és saját, lassulva is példás statisztikáikkal érvelnek. Nyugaton sok szakértő úgy véli, a kulcs éppen a kínaiaknál van. Ha lazítanának a központi irányítás szigorán, azzal belső tartalékokat szabadíthatnának fel, és lökést adhatnának a világpiacnak. Ez persze politikai kockázatokat hordoz, mint szinte minden cselekvés.
|
Hszi Csin-ping Kínája vezetni akar
Aly Song / Reuters |
És amire nem lehet számítani, az a politikai problémák megoldása. Nemcsak a dél-kínai-tengeri szigetekről hozott, számára előnytelen hágai döntés miatt berzenkedő házigazda, hanem Putyin is előre szólt: a politikát mindenki hagyja békén, a gazdaság önmagában is elég nagy falat.
