galéria megtekintése

A felvidéki magyarok aligha kapják vissza állampolgárságukat

Februártól a pozsonyi belügyi tárca rendelete alapján kérelmezhetik a szlovák állampolgárság visszaadását azok a személyek, akik a hatályos törvény alapján az elmúlt években elveszítették. Hozzávetőleg kilencszázan jártak így.

Kedvező döntésre egyéni elbírálás alapján azok számíthatnak, akik külföldön állandó lakhellyel rendelkeznek és életvitelszerűen többnyire ott is tartózkodnak, vagy pedig államérdek fűződik a visszafogadásukhoz – jelentette be Robert Kalinák belügyminiszter. Közölte azt is, hogy a szlovák állampolgárságról rendelkező jogszabály módosítása már elkészült, amelynek végleges tartalmáról az illetékes uniós és más európai szakértőkkel egyeztetnek. Értesüléseink szerint ez a tervezet is azzal számol, hogy szlovákiai kettős állampolgár csak az lehet, akinek külföldön állandó lakhelye van. Így aztán az érintett felvidéki magyarok nagy többsége aligha kapja vissza szlovák állampolgárságát.

Nem mindenki lehet újra szlovák állampolgár
Nem mindenki lehet újra szlovák állampolgár
Árvai Károly / Reuters

Kalinák újságírói kérdésekre válaszolva nemrég beismerte: a sokat bírált és vitatott pozsonyi jogszabály szigorán elsősorban Anton Gavel esete miatt enyhítettek. A kiváló kosárlabdázó két éve a Bundesligában csillog, felvette a német állampolgárságot, s emiatt elveszítette a szlovákot. Azóta lényegesen meggyengült hazájának válogatottja. Főleg emiatt került egyre nagyobb nyomás alá a belügyminisztérium. A tárcavezető bejelentését felháborodva fogadta a 102 esztendős, rimaszombati Tamás Ilonka, akitől szintén megvonták a szlovák állampolgárságát.

 

Több mint hat évtizeden át tanítottam, több nemzedéket neveltem fel tisztességgel, de ez a jelek szerint nem sokat számít. Kosárlabdázni már sajnos, nem fogok megtanulni. Szülőföldemet sem hagyom el, vagyis nem lesz külföldön állandó lakhelyem, ezért a miniszteri kivétel rám és a legtöbb felvidéki sorstársamra nyilván nem vonatkozik – nyilatkozta keserűen.

A szlovák állampolgársági törvényt gyorsított eljárásban 2010 májusában, mindössze huszonnégy órával azután hagyták jóvá, hogy az Országgyűlés elfogadta a könnyített honosításról rendelkező jogszabályt. A pozsonyi jogi norma szerint aki más ország állampolgárságát kéri és megkapja – nagyon kevés kivételtől eltekintve – elveszíti a szlovákot.

A szlovák parlament gyorsan reagált a magyar törvényre
A szlovák parlament gyorsan reagált a magyar törvényre
Radovan Stoklasa / Reuters

Több módosító javaslatot a pozsonyi parlament Smer-SD párti többsége azóta elutasított. Ezért fordultak a Híd párt parlamenti képviselői néhány szlovák társukkal együtt az Alkotmánybírósághoz, amely sokáig jegelte az ügyet, végül tavaly ősszel a taláros testület tagjainak különböző álláspontja miatt nem tudott dönteni. Gál Gábor, a Híd szakpolitikusa ezután bejelentette: újabb érvekkel ismét a strasbourgi emberjogi bíróságtól kér jogorvoslatot.

Ez a testület egyszer már elutasította a kérelmüket, azzal az indoklással, hogy a panaszosok szabad akaratukból vették fel a magyar állampolgárságot, holott tudták: a hatályos szlovák jogszabály alapján elveszítik az eddigit. Azt azonban nem vizsgálták, vajon a hatályos törvény összhangban van-e a szlovák Alkotmánnyal. Az érintettek az Európai Parlament Petíciós Bizottságához is fordultak, amely azonban végül elsősorban a szlovák és román kollégáinak háttérmunkájának következtében végül nem került napirendre.

Becsléseink alapján hozzávetőleg háromezer szlovákiai magyar kérte és kapta meg az anyaországi állampolgárságot. Közülük ezt a tényt idáig kilencen jelentették be. Őket a szlovák hatóságok zaklatják. Bekérették az útlevelüket és személyi igazolványukat, törölték őket a lakossági nyilvántartásból, s ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak ki számukra.

A rimaszombati Tamás Anikó életével fizetett az embertelenségekért. Ugyanis a többszöri hatósági beidézést követően infarktust kapott, ám a besztercebányai kórházban személyi igazolvány hiányában nem voltak hajlandóak ellátni őt. Nem sokkal később levélben kértek tőle bocsánatot emiatt, ugyanis időközben bebizonyosodott, hogy a beteg egész életében fizette a szükséges biztosítást, ráadásul eljárásuk uniós szabályt is sértett. Mindeközben azonban az asszony elhunyt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.