galéria megtekintése

„Szégyelld magad, Európai Unió!”

6 komment


Veres Dóra

Megérkeztek az első, visszatoloncolt menekülteket szállító hajók Leszbosz és Híosz szigetéről a nyugat-törökországi Dikili városába, harminckét szír állampolgár pedig esélyt kapott az újrakezdésre Németországban.

„Szégyelld magad, Európai Unió!”, „Nincsenek határok, nincsenek nemzetek, állítsátok meg a deportálást” – skandálta több tüntető hétfő reggel Leszbosz szigetén. A demonstrációtól eltekintve fennakadás nélkül kezdődött meg a menekültcsere Görögország és Törökország között.

 Szíriai menekültek érkeznek új otthonukba, a németországi Friedlandba
Szíriai menekültek érkeznek új otthonukba, a németországi Friedlandba
Kai Pfaffenbach / Reuters

– Csendesen zajlott a reggel – erősíti meg a görög szigeten önkéntesként dolgozó Eric Kempson lapunknak, aki szerint ebben jelentős szerepet játszott, hogy a hatóságok az előre bejelentett időpontnál két órával korábban kezdték meg a menekültek visszatoloncolását Törökországba. – Mindenki meg van rémülve, rettegnek az emberek, hogy visszaküldik őket – mondta, hozzátéve: tudomása szerint a hajón utazók közül senki sem kért menedékjogot. Igaz, a többségük valószínűleg azt sem tudta, hogyan kellene kérelemért folyamodnia. – Nincsenek tisztában a jogaikkal, ráadásul a Frontex, az EU határvédelmi ügynökségének emberei agresszívek. Fizikailag ugyan nem bántják a menekülteket, de mindennap látom, ahogy ordibálnak velük – tette hozzá Kempson, aki szerint a Frontex mielőbb szabadulni akar a menekültektől. – A mai csak főpróba volt, hogy felmérjék, miként reagál a tömeg.

 

Hétfőn közel kétszáz, főleg pakisztáni és afgán állampolgár érkezett a nyugat-törökországi Dikili városába, ahol többen tüntettek érkezésük ellen. – Nincs legális munkalehetőség a számukra – idézi a The Guardian Baran Dogan menekültjogi aktivistát, aki szerint Törökország nem tekinthető biztonságos országnak a menekültek számára, hiszen délkeleten háború dúl.

A visszatoloncolás fő célja az uniós érvelés szerint az illegális migráció visszaszorítása, ehhez képest hétfőn is több menekült indult útnak csónakkal a görög szigetekre Törökországból. A görög parti őrség több mint ötven embert – köztük gyerekeket és egy kerekesszékes nőt – mentett ki két gumicsónakból.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

– Nagyjából 2300 menekült van a leszboszi Moria menekülttáborban. Túlzsúfolt, rosszak a higiéniai feltételek, az élelmiszer-ellátás is problémás – mondta a Népszabadságnak Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közép-európai szóvivője, hozzátéve, becslések szerint jelenleg legkevesebb 52 ezer menekült tartózkodik Görögországban. – Tizenegyezren vannak a görög–macedón határon, az idomeni határátkelőnél, többségük nő és gyerek... A menekültáradatra és a cserére sem volt felkészülve Görögország – jegyezte meg, hozzátéve, a UNHCR is hallott a Times magazin múlt heti riportjáról, amely szerint a török határőrök több, Szíriából érkező menekültet – köztük gyerekeket – lőttek agyon, azonban az információ hitelességét nem tudta igazolni. Azt viszont igen, hogy a csere másik alapfeltétele értelmében – miszerint a visszatoloncolással párhuzamosan az EU közvetlenül Törökországból szír menekülteket fogad be – tegnap több tucat szír állampolgár kapott lehetőséget az újrakezdésre Németországban és Finnországban, s ma újabb menekültek érkeznek Hollandiába.

Kohl otthonába várja Orbánt

Vegyes reakciókat váltott ki a CDU politikusaiból, hogy a súlyos betegségéből felépült Helmut Kohl hamarosan találkozni kíván Orbán Viktorral. Erről a német kereszténydemokraták exelnöke és a „német egység kancellárja” maga beszélt a Bild Zeitungban hétfőn megjelent interjújában. A 86 éves Kohl oggersheimi otthonában készül fogadni a magyar kormányfőt. A német sajtó Angela Merkel kancellár, egyben CDU-elnök elleni „oldalvágásnak” tartja a megbeszélést. Kohl ugyanakkor a Bild-interjúban védelmébe vette az Angela Merkel menekültpolitikáját hevesen bíráló Orbán Viktort, mély érzésű európainak nevezve a Fidesz vezetőjét. A CDU/CSU berlini koalíciós partnere, az SPD főtitkára, ­Katarina Barley viszont úgy nyilatkozott, hogy Kohl talán oda tud hatni Orbánra, s remélhetőleg szóba hozza a magyarországi sajtószabadságot, illetve a menekültválságban tanúsított magyar magatartást.

Közben Berlinben Wolfgang Schäuble (CDU) szövetségi pénzügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyi tárca vezetője szerint a schengeni övezet megszűnése végső döfés lenne Európának és az európai gazdaság gerincét adó német iparnak. Az utóbbi versenyképességének csökkenése tragikus hatással lenne a magyar gazdaságra – tette hozzá Szijjártó. (D. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.