galéria megtekintése

Szavazni szent kötelesség

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 30. számában
jelent meg.


Kőműves Anita
Népszabadság

Fiatal fekete férfi áll tanácstalanul a Silver Spring-i szavazókörhöz vezető lépcső előtt. Kezében egy táblát tart „Larry Edmondsot az oktatási bizottságba” felirattal, és szemmel láthatóan azon gondolkodik, hová tűzze.

A feladat nem egyszerű, a lépcső két oldalát ugyanis már úgy elborították a hasonló kampánytáblák, hogy képtelenség helyet találni még egynek. Jelölt rengeteg van, a marylandi Montgomery megyében négyoldalas szavazólapot kap mindenki. Ikszelni kell szenátorra, képviselőre, kormányzóra, bíróra, seriffre, megyei tanácstagokra, oktatási bizottságra, számvevőre és a végrendeletek adminisztrátorára is. A választás november 4-én, kedden lesz, de mint sok más államban, Marylandben is lehet korábban szavazni: egyes kijelölt körzetekben már két héttel korábban.

Táblaerdő Silver Springben
Táblaerdő Silver Springben
A szerző felvétele

„Három állásom van, szóval értékes az időm. Jól meggondolom, kinek a kedvéért vállalok pluszfeladatot”,mondja Shaka,miközben kicsit távolabb kezd helyet keresni a táblának. Korábban is foglalkozott politikával, gyakornokoskodott a kongresszusban, de most először csatlakozott valakinek a kampányához. Edmonds azzal győzte meg, hogy a kisebbségiek és a bevándorlók gyerekeinek felzárkóztatására akar koncentrálni. „Sokan laknak ebben a megyében, akiket az emelkedő washingtoni lakásárak űztek idáig. De olyanok is, akik most költöztek ide,mert a virágzó washingtoni gazdaságban próbálnak boldogulni, de csak a külvárosi lakásokat tudják megengedni maguknak” – mondja.

 

Ám szombat reggel Silver Spring központja nem sokat árul el mindebből. A meleg, napos október végi délutánon a hagyományos hétvégi kirakodóvásáron nézelődők keverednek a szavazni igyekvőkel. Jó minőségű és egyben meglehetősen drága kézműves ékszerek, ruhák, kerámiák, párnahuzatok és fotónyomatok között válogatnak jól öltözött helyiek. A pörkölt mandula illata keveredik a sült húséval, néhány gyerek a szomszédos jégpályán korcsolyázni tanul. Egy másik sarokban hattagú rezesbanda játszik, a kartonpapírra írt felirat szerint tandíjra gyűjtenek.

June és Anthone előbb szavazott, utána kezdtek csak vásárolni. A nyugdíjas afroamerikai házaspár szerint minden feketének „szent kötelessége” szavazni, olyan sokáig elzárták előlük a választás lehetőségét. Anthone büszkén viseli pulóverén az „Én szavaztam!” matricát, amelyet épp most kapott. Hamar kiderül, hogy a demokrata pártot támogatják, még akkor is, ha úgy érzik, súlyos problémák vannak az országban. „Egyre többen vannak, akik minden konfliktust fegyverrel akarnak megoldani. Látta, mi történt a héten Seattle-ben? Ennek véget kell vetni!” – említi a legutóbbi halálos kimenetelű iskolai lövöldözést. „A gazdasági helyzet nem javul, elég csak megnézni statisztikákat. A társadalmi mobilitás megszűnt, a jól fizető középosztálybeli állások pedig Kínába mentek. Mi csak tudjuk, milyenek voltak azok, hiszen abból mentünk nyugdíjba mindketten” – mondja June. Anthone annyit árul el csupán, hogy a kormányzati szektorban dolgozott; June mentálhigiénés tanácsadó volt. Mindketten úgy vélik, hogy a politikusokkal van a baj. „A kongresszus nem végzi a dolgát, nem fogad el törvényeket, és mindenért az elnököt okolja”, mondja Anthone, majd June gyorsan kiegészíti: nem mindegyikkel van baj, csak a republikánusokkal.

Kerülik Obamát

Silver Spring, illetve az amerikai főváros és közvetlen környéke a demokraták felé húz, ám ez nem igaz az egész országra. A politikai széljárás a republikánusoknak kedvez. Örök igazság az amerikai politikában, hogy a félidős választások, amikor a képviselőház összes tagját, illetve a szenátorok harmadát választják, szinte soha nem kedveznek a mindenkori elnök pártjának. Barack Obama népszerűsége egyébként is alacsony. A demokrata jelöltek többsége pedig emiatt kerüli is az elnököt, amikor teheti – amivel a párt vezetése nem ért egyet, hiszen az elnök népszerűtlensége ellenére is segíthetett volna a biztos támogatókat rávenni, hogy menjenek el szavazni. A félidős választásokon ugyanis általában nagyon alacsony a részvételi arány, 40 százalék körüli, míg elnökválasztási évben 60 százaléknál is magasabb. És pont a demokraták szavazóimaradnak otthon: a feketék, a fiatalok és a nők.

A földrajz is a republikánusok malmára hajtja a vizet. Jelenleg 10-11 „ingadozó” állam van, nagy részük pedig hagyományosan a republikánusokhoz húz – mint például Arkansas vagy Louisiana. Abban mindenki biztos tehát, hogy a republikánusok előretörnek, csak az nem világos, hogy mennyire. Még Nate Silver, a két évvel ezelőtti választások eredményét hajszálpontosan „megjósoló” statisztikus sem bocsátkozik találgatásokba. A közvélemény-kutatásokat saját modellje szerint összesítve arra jutott: 63 százalék az esélye, hogy a republikánusok átveszik a hatalmat a kongresszus felső házában. Ezt pedig úgy fordítja le mindennapi nyelvre: semmi sem biztos.

„Ha a republikánusok többséget szereznek a szenátusban, akkor Obama számára még nehezebb lesz, hogy bármilyen törvényt elfogadtasson, mint eddig” – mondta lapunknak Diana Evans. Ám a hartfordi Trinity College professzora szerint 60 fős többségük biztosan nem lesz a republikánusoknak, pedig ez kellene ahhoz, hogy minden törvényt átvigyenek a szenátuson, amelyet csak akarnak. A demokraták továbbra is útjukat tudják majd állni. „A kongresszus most is bénult, ezután is az lesz. Obama továbbra is elnöki rendeletekkel fog kormányozni, ami nem jó a demokráciának” – mondta a kongresszus működésének és történetének kutatója. Elmozdulás akkor lehetséges, ha a republikánusoknak esetleg sikerül teljesen eltöröltetniük az obstrukció intézményét, ekkor tudnak majd törvényeket küldeni Obama asztalára aláírásra – vagy vétóra. A törvényhozás bénultsága meg is hozta az „eredményét”: a Real Clear Politics szerint a lakosságnak csupán 13 százaléka véli úgy, hogy jól végzik munkájukat a honatyák, míg 79 százalék nem ért egyet azzal, amit csinálnak.

Az ebolapánik is a republikánusoknak kedvez

Evans szerint a félidős választások gyakran válnak népszavazássá az elnök munkájáról, ez pedig most szintén a republikánusok malmára hajtja a vizet. „Nincsenek kiemelkedő országos politikai ügyek, csak egy általános keserűség a gazdasági helyzet miatt” – mondta. Egy-egy államban feltehetően idén is csak akkor kerekednek felül a helyi ügyek, és írják felül a „népszavazás hangulatot”, ha egy jelölt nagyon nagy butaságot talál mondani. Ilyen például Georgia állam, ahol a hónap elején a republikánus jelölt, David Perdue büszkén kijelentette: karrierje jelentős részét azzal töltötte, hogy amerikai állásokat szervezett ki külföldre.

Az előrejelzések szerint a republikánusok a képviselőházban is előretörnek – igaz, itt már 2010-ben átvették a hatalmat. Két éve nagyon sok jobboldali, konzervatív „teadélutános” képviselő került be ide, ami párton belüli konfliktusokhoz is vezetett. „A mérsékelt washingtoni pártelit jelöltjeinek sokukat sikerült megverniük idén az előválasztások során, de csak úgy, hogy maguk is jobbra tolódtak. Így a teadélutánosok kisebb teret kapnak majd a képviselőházban, de a nézeteik nem”, mondta Evans.

„A demokratáknak sok pénzük van, amelyet a kampányra költhetnek, és nagyon jól szervezettek, az utolsó hetekben hatékonyan mozgósítják a szavazóikat, ami még okozhat meglepetést” – jelentette ki lapunk Barry Casselman politikai elemző Minnesotából. „Igaz, a republikánusok összekapták magukat az utóbbi hetekben, szervezettebben dolgoznak”, tette hozzá.

Obama most vesztésre áll
Obama most vesztésre áll
Jim Young / Reuters

A republikánusok előnyéhez az is hozzá tesz Casselman szerint, hogy Amerikát elérte az ebolapánik. Már két hete a tévéhíradókban és az újságok címlapján is kiemelt helye van a vírusnak és annak, vajon eleget tesz-e az amerikai járványmegelőzéséért az elnök. Ezt pedig szívesen tüzelik a republikánus politikusok, akik a szakértők és orvosok tanácsai ellenére is beutazási tilalmat vagy kötelező karantént sürgetnek a Nyugat-Afrikából érkezők számára.

Evans szerint azonban ez is csak egy módja annak, hogy „aktiválják az elnök által kiváltott negatív hangulatot. És persze figyelemelterelésre is nagyon jó.”

Bor vagy sör?

Átvették a hatalmat a politikai hirdetések piacán az elemzők és statisztikusok, akik korábban a szakma talpasainak számítottak. Ma már ők döntenek arról, mikor és hol reklámoznak a politikusok – véli Kenneth Goldstein. A San Franciscó-i egyetem politikatudományi professzora szerint az idei kampányra ért be, amit George W. Bush kezdett el 2004-ben. Az ő emberei használták először az aprólékosan célzott kampányhirdetéseket, amelyeket a meggyőzni kívánt választókról gyűjtött adatokra alapoztak. Ezt a demokraták tökéletesítették Barack Obama 2012-es kampányára.

„Azóta rengeteg tanácsadó cég alakult. Az ember Washingtonban lépten-nyomon olyanokban botlik, akik azt állítják, ők voltak Obama két évvel ezelőtti kampányának titkos fegyvere”, mondta Goldstein egy külföldi újságíróknak rendezett beszélgetésen Washingtonban. A The New York Times (NYT) minapi beszámolója szerint már a republikánusok önkéntesei is olyan adatbázisokkal járják a választókerületeket, amelyeken rajta van, hogy akihez épp bekopognak, milyen autót vezet, annak mi az évjárata, szavazott-e a legutóbbi választásokon vagy hogy milyen együtteseket vagy focicsapatokat kedvel. Ezeket a Facebookról, a Twitterről, a nyilvánosan elérhető választói jegyzékből és a szintén megvásárolható, magáncégek által gyűjtött vásárlói adatbázisokból nyerik. Fogyasztási szokásai alapján pedig meglehetősen pontosan megrajzolható egy-egy választói csoport (de nem az egyének) politikai profilja. Ahogy Goldstein mondja: a liberálisok hibrid autókat vezetnek és fehérbort isznak, míg a republikánusok inkább terepjáróval járnak és a nehéz vörösborokat, illetve a sört szeretik.

Minderre azért van szükség, mert a választók közül nyolc-tíz százalék azok aránya, akik meggyőzhetőek, őket kell elérni a megfelelő üzenetekkel. A kampánymenedzsereknek pedig hatalmas segítség, ha spórolhatnak az önkéntesek idejével, mert pontosan tudják, kihez kell kopogtatni és ott mit kell mondani. Goldstein szerint a demokraták ebben még mindig jobbak, mint a lassan felzárkózó republikánusok. „Kevesebb pénzzel is nagyobb hatást tudnak elérni, mert pontosan tudják, mire költsék” – mondta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.