galéria megtekintése

„Élősködő” kelet-európai­akkal riogatnak Nagy-Britanniában

0 komment


Körösi Ivett

Az Európai Unió reformját célzó brit javaslatcsomag egyik legvitatottabb pontja a szociális juttatások és adókedvezmények egy részének átmeneti megvonása a szigetországban dolgozó uniós, köztük magyar állampolgároktól. A statisztikák szerint azonban az unió országaiból érkező munkavállalók jelentik a legkisebb terhet a brit szociális rendszerre nézve.

Már öt éve dolgozott Zoli Bristolban, amikor 2013-ban először és utoljára igényelt munkanélküli-segélyt és lakhatási támogatást. Hónapok óta nem volt munkája, amikor kérvényezte a támogatást. A kinti árak mellett a havi 500 font szerény összeg volt – meséli a délnyugat-angliai városból telefonon –, de segített átvészelni azt a fél évet, amíg el tudott helyezkedni adatelemzőként. A jövőben kiutazó magyarok azonban ezzel sem kalkulálhatnak az első időszakban.

Ha minden David Cameron brit kormányfő tervei szerint halad, és sikerül átverni az EU reformját célzó javaslatcsomagot, az Egyesült Királyságba újonnan érkező uniós állampolgárok az első négy évben elesnek olyan juttatásoktól, mint a lakhatási vagy álláskeresési támogatás, s különböző adókedvezményekről is le kell mondaniuk. A külföldön élő gyermekek után a szülők a brit családi pótlék helyett a származási országban érvényes juttatást kapnák meg.

 

„Ez azokat fogja visszatartani, akik eleve azért jönnek, hogy felvegyék a segélyeket, de ők meg százalékos arányban lehet, hogy nincsenek is olyan sokan. Az emberek azért jönnek ide, hogy pénzt keressenek” – mondja lapunknak a jelenleg pénzügyi adminisztrátorként dolgozó 31 éves férfi a csomag egyik legvitatottabb eleméről.

A helyzet a 2004-es EU-bővítéssel éleződött ki: egy európai ország sem tapasztalt ilyen mértékű migrációt azóta, hogy Németország az 1960-as években megnyitotta a határait a vendégmunkások előtt – emlékeztet a Financial Times. A pánikhangulatot csak fokozta, hogy 2014-ben a román és a bolgár állampolgárok munkavállalása elől is elgördültek az akadályok. Az „élősködő” kelet-európai­akkal riogatókra azonban rácáfolnak a statisztikák. Tény, hogy 2008–2013 között 65 ezerről 130 ezerre ugrott azon munkaképes uniós állampolgárok száma, akik valamilyen támogatást igényeltek, de így is ők terhelték meg legkevésbé a brit szociális rendszert. 2014-ben a juttatások 92,6 százalékát munkaképes brit állampolgárok igényelték, 5 százalékát az unión kívülről érkezett külföldiek s mindössze 2,5 százalékát EU-s állampolgárok – írja a The Telegraph.

A magyar szendvicsgyári munkások ellen is kikelt a bulvársajtó
A magyar szendvicsgyári munkások ellen is kikelt a bulvársajtó

Zoli 2008-ban költözött ki a szigetországba, anélkül, hogy lakás vagy munka várta volna. Meg sem fordult a fejében, hogy segélyért folyamodjon, amíg hónapokra ki nem esett a munkaerőpiacról. Mint mondja, két állás között az esetek többségében mindössze 1-1,5 hónapig volt munka nélkül. „A segélyezés elindítása annyira hosszadalmas és körülményes, hogy nem láttam értelmét. Úgy voltam vele, ha egy hónapig nincs jövedelmem, akkor nincs” – meséli a férfi, aki a jelenlegi közhangulat ellenére azt tapasztalta, hogy a kelet-európaiaknak többnyire jó a megítélése. „Igyekeznek dolgozni, bármilyen alapmunkát elvégeznek, nem futnak azonnal segélyért.”

Menne az EU-ból a britek többsége

A britek 45 százaléka voksolna az EU-ból való távozásra, 36 százalékuk maradna, 19 százalék nem döntött még – derül ki a The Times/You Gov közös friss felméréséből, amelyben arra keresték a választ, hogy a júniusra várt népszavazáson az uniópártiak vagy a Brexit hívei kerülnek-e fölénybe. Az eredményből kitűnik, hogy a bizonytalanok kihagyásával a szavazók 56 százaléka fordítana hátat az EU-nak, és csak 46 százaléka támogatná a tagságot. (R. H. V.)

Kapcsolódó cikkek

Az olcsó magyar munkaerő miatt forr a levegő Northamptonban

Egyre dühösebbek a Northamptoniak, miután kiderült, hogy a Greencore szendvicsgyár Magyarországon keres olcsó munkaerőt.

Magyarokból lett pozitív példa egy angol lapban

A kelet-európai bevándorlókkal szembeni előítéletekről közölt egy írást egy brit helyi online-lap, a

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.