galéria megtekintése

Pokolgép lehetett a pokoli gépen

0 komment

P. Cs. – R. H. V.

Nagy-Britannia után Írország, Hollandia és két, a német Lufthansához tartozó légitársaság, az Eurowings és az Edelweiss is felfüggesztette a Sarm es-Sejkbe induló, illetve onnan érkező repülőjáratokat, miután múlt szombaton, a Sínai-félszigeten lezuhant egy az egyiptomi üdülőhelyről felszállt utasszállító gép.

Az intézkedést azokkal az egyre magabiztosabb feltételezésekkel indokolják, amely szerint mégis bomba okozhatta a Kogalimavia orosz légitársaság Airbusának pusztulását. A kairói és a moszkvai hatóságok viszont elsietettnek tartják a döntést.

Gyász a szentpétervári Pulkovo repülőtéren, ahol a gépnek le kellett volna szállnia
Gyász a szentpétervári Pulkovo repülőtéren, ahol a gépnek le kellett volna szállnia
Peter Kovalev / Reuters

A holland korlátozás, amely miatt több mint négyszáz turista kényszerül üdülésének meghosszabbítására, vasárnapig marad érvényben, a több ezer brit turista hazaszállítása viszont már pénteken megkezdődhet. Persze csak akkor, ha sikerül megállapodni a légitársaságokkal és az egyiptomi hatóságokkal a biztonsági ellenőrzések megszigorításában – mondta a BBC-nek Philip Hammond brit külügyminiszter. Miután a szunnita szélsőséges terrorszervezetnek, az Iszlám Államnak (IS) a Sínai-félszigeten működő csoportja nyomban a katasztrófa után, majd szerdán újra nyilatkozatban vállalta magára az orosz gép elpusztítását, a brit tárcavezető kijelentette: a „teljes információs kép alapján jelentős a valószínűsége” annak, hogy terrorakció történt.

 

Hasonló következtetésre jutottak az amerikai titkosszolgálatok is. Ilyen értesülést tett közzé a CNN és az NBC tévécsatorna, az AP hírügynökségnek azt mondta egy név nélkül nyilatkozó tisztviselő, hogy „elfogott adatok” (feltehetőleg a terroristák kommunikációjának lehallgatása) alapján gyanakodnak merényletre. Olyan feltételezés is napvilágot látott, amely szerint egy reptéri alkalmazott helyezhetett el pokolgépet az orosz Airbuson.

Mentőalakulat a levegőben kettétört repülőgépnél. A terroristák kétszer is vállalták a felelősséget
Mentőalakulat a levegőben kettétört repülőgépnél. A terroristák kétszer is vállalták a felelősséget
Maxim Gorkiev / MTI/EPA

A két leginkább érintett állam, Egyiptom és Oroszország viszont egyelőre visszautasítja és spekulációnak minősíti az ilyen jelentéseket. Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter felszólította a brit kormányt, hogy ne tegyen közzé elsietett megállapításokat, Hosszam Kamal repülésügyi miniszter azt hangoztatta: egyelőre nincs bizonyíték a merényletre. Korábbi beszámolók szerint viszont 20-25 áldozat holttestén detonációra utaló sérüléseket találtak, igaz, azt csak laboratóriumi vizsgálattal lehet megállapítani, hogy bomba vagy esetleg a hajtómű meghibásodása miatt bekövetkezett robbanás okozta-e őket.

Az orosz külügy kifogásolja, hogy Nagy-Britanniától semmilyen hivatalos információt sem kaptak a 224 emberéletet követelő légi szerencsétlenségről. Vlagyimir Putyin államfő David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében fontosnak nevezte, hogy csak a hivatalos vizsgálatból származó információra támaszkodjanak, míg Dmitrij Medvegyev kormányfő idő előttinek minősítette a katasztrófa okaira vonatkozó következtetéseket, de utasítást adott a légi közlekedés biztonságának megerősítésére.

Politikai indítékot lát a brit légi stop hátterében az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke. Oroszország és a Nyugat geopolitikai szembenállása vezethetett az intézkedéshez – vélekedett Konsztantyin Koszacsov. Szerinte sokaknak érdeke már előre a dzsihadistáknak a szíriai orosz beavatkozásra adott válaszaként beállítani a katasztrófát. Ugyanakkor lehetnek politikai motívumok abban is, hogy mind Egyiptom, mind Oroszország változatlanul a műszaki hibát tartja a szerencsétlenség legvalószínűbb okának. Hiszen ha bebizonyosodik, hogy terrorakció történt, az megkérdőjelezi a Kreml Bassár el-Aszad elnököt támogató Szíria-politikáját, Egyiptom számára csapást jelentene az elmúlt évek politikai forrongásai után éppen csak újjáéledőben lévő idegenforgalomnak.

Sziszi és Cameron ma Londonban
Sziszi és Cameron ma Londonban
Pool / Reuters

Eközben Londonban tüntetők fogadták az ott tárgyaló Abdel Fattah el-Sziszi egyiptomi elnököt, akinek a David Cameron kormányfővel folytatott tárgyalásán a legtöbb szó arról esett, hogyan lehet mielőbb hazaszállítani a Sarm es-Sejkben rekedt brit turistákat és javítani a repülőtér biztonságát. Mint kiderült, tíz hónapja az egyiptomi hatóságok engedélyével brit biztonsági szakértők már vizsgálták a helyszínt, javaslataikat meg is fogadták.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.