A szerencsétlenül megfogalmazott, az orosz közvélemény túlnyomó többsége számára minimum tapintatlan, sokak szemében pedig egyenesen szentségtörő kérdés óriási tiltakozást keltett. Annak ellenére is, hogy az internetes oldalról néhány perc elteltével levették, és elnézést is kértek érte. A blokád több túlélője erkölcsi károkozás címén perbe fogta a csatornát, a szentpétervári városi képviselő-testület a főügyésztől kérte a „provokatív anyag" megjelentetésének kivizsgálását, a Dozsgy – akár a bezárásával járó – megbüntetését, az állami dumában többen a „nácizmus rehabilitálására" tett kísérletként, „a nép elárulásaként" értékelték a felmérést. Megszólalt Vlagyimir Putyin államfő szóvivője, Dmitrij Peszkov is, aki szerint a csatorna átlépett „minden megengedhető határt", igaz, hozzátette: a leállítására nincs jogi alap, a kábeltévé-társaságok viszont saját belátásuk szerint cselekedtek.
A sajtófőnök nyilatkozata csak erősítette azokat a feltételezéseket, hogy a Dozsgy elleni fellépés politikai nyomás következménye. A versenyhivatal nem talált kivetnivalót, kartellgyanúra utaló jeleket a szolgáltatók intézkedéseiben, televíziós szakmai körökben azonban olyan véleményt is megfogalmaztak, hogy ezek a társaságok – bár részben üzleti okokra hivatkoztak – gyakorlatilag cenzori szerepet töltöttek be.
A Dozsgy liberális hangvételéről vált ismertté. Miközben közölt interjút Peszkovval és – még amikor államfő volt – Dmitrij Medvegyevvel is, részletesen beszámolt a 2011–2012-ben megszaporodott ellenzéki megmozdulásokról, széles teret adott Putyin egyik elszánt bírálójának, a korrupció elleni harcával a közéletbe betört Alekszej Navalnijnak, és a kormányellenes tiltakozókat kizárólag a Nyugat által mozgatott bábokként, szélsőségesekként bemutatni igyekvő moszkvai közmédiától eltérő megközelítésben tálalta a közelmúlt ukrajnai eseményeit. Natalja Szingyejeva arra gyanakszik, hogy a csatorna elleni intézkedések hátterében valójában egy korábbi műsoruk áll. Az, amelyik éppen Navalnij oknyomozása alapján a hatalmi párt, az Egységes Oroszország vezetőinek tulajdonában álló, Moszkva melletti elit nyaralóparkról szólt.
A „szabadszájú" Dozsgy annak ellenére zavaró tényező lehet a hatalom képviselőinek szemében, hogy a 2010-ben beindított csatorna korántsem tartozik a legismertebbek közé. A Levada közvélemény-kutató központ közelmúltbeli felmérése például azt mutatja, hogy tíz megkérdezettből hat még hírből sem hallott a társaságról, amelynek műsora – az RBK Daily moszkvai napilap által idézett adatok szerint – a mostani botrányig 17 és fél millió családhoz jutott el, és naponta 1,2 millió nézőt vonzott a több mint 140 milliós Oroszországban.
Még az államfői emberi jogi tanács is úgy vélekedett, hogy mindaz, ami a Dozsggyal történik, egy magát a „nyílt párbeszéd fórumának" valló tévécsatorna felszámolására emlékeztet. Méghozzá régi, jól ismert technológiával, üzleti partnerek vitájának álcája mögött gyakorolnak nyomást egy független médiafórumra, „miközben az állam mossa kezeit". A testület annak az aggályának is hangot ad, hogy a Dozsgy műsorának bojkottjával a kábel- és műholdtévé-társaságok tovább szegényítik a sajtópalettát, a helyére pedig egy újabb, „erőszakkal, erotikával, alpárisággal, kulturálatlansággal és hazugsággal" teli szórakoztató csatorna kerülhet.
De Oroszországban az államapparátus közvetlenül, hol „tanácsokkal", hol a jog eszközével is igyekszik befolyásolni a politikai sajtót. Egy melegellenes nyilatkozatairól is ismert képviselőnő, Jelena Mizulina például regionális lapok újságíróit arra biztatta, hogy a közvéleményt hangolják az abortusz ellen, normaként mutassák be a háromgyermekes családmodellt. Mint a Gazeta.ru moszkvai internetes hírportál nemrég közzétett összesítéséből kiderül, a liberális demokrata párt populista vezére, Vlagyimir Zsirinovszkij minimálisra korlátozná a terrorakciókról és bűncselekményekről szóló sajtójelentéseket, mert úgy gondolja, hogy a sajtó „reklámozza" a terroristákat.
Olyan javaslat is született, amely büntetné a gyermekek szenvedéseit részletesen bemutató beszámolókat. Akad képviselő, aki az egoizmus és a szexuális szabadosság propagandáját tiltaná be, míg más – miután egy amerikai állampolgársággal is rendelkező ismert tévés újságíró, Vlagyimir Pozner lesújtóan nyilatkozott az állami dumáról – előírná, hogy a közmédia ne alkalmazhasson külföldi állampolgárokat. Igaz, védenék is az újságírókat: felvetették például, hogy kapjanak a rendfenntartó szervek munkatársait vagy az ügyvédeket megillető jogi státuszt, azaz büntessék szigorúbban az ellenük elkövetett erőszakos bűncselekményeket, a tömegrendezvényeken, válságövezetekben pedig viseljenek különleges egyenruhát.
Miközben a szabályozás szükségességét elismerik, az orosz sajtó képviselői azt kifogásolják, hogy a törvényhozás ezt elsősorban tiltások útján próbálja megvalósítani. Márpedig így veszélybe kerül a politikai polémia, amely mindig jellemezte az orosz zsurnalisztikát – figyelmeztetett Makszim Sevcsenko újságíró. Kollégája, Nyikolaj Szvanidze arra hívta fel a figyelmet, hogy tilalmakkal nem lehet megvédeni a nézőket, olvasókat, meg lehet viszont fosztani őket a szükséges információhoz való hozzájutás lehetőségétől. Keményebben fogalmazott Lilija Sevcova, a Moszkvai Carnegie Központ tudományos főmunkatársa.
– A 2011–2012-es ellenzéki megmozdulások után a hatalom minden területen hozzálátott a „csavarok meghúzásához", vagyis a játékszabályok szigorításához, és ez alól nem kivétel a média sem, kemény támadás indult a szólásszabadság ellen – mondta a kutató a Népszabadságnak. Szavai szerint a tömegtájékoztatási eszközöket „gettóba" szorították, a hirdetési piacot uraló és a Kremlből érkező telefonhívásoktól nagyban függő óriás-reklámtársaságok befolyásolásával megfosztják a hirdetési bevételektől azokat, amelyek többé-kevésbé független álláspontot képviselnek, a többiek pedig kizárólag a kormányzati propaganda eszközeivé váltak.
A törvények ráadásul pontatlan meghatározásaikkal túlságosan tág teret engednek a végrehajtóiknak. Kevesen vitatkoznának például azzal, hogy az interneten korlátokat kell szabni a szélsőséges tartalmaknak, amire Oroszországban is kísérletet tesz egy új jogszabály. Ám – mint arra a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet is felhívja a figyelmet – egy-egy honlap blokkolására már az is okot adhat, ha azon engedély nélküli tüntetésre szólítanak fel. A jogszabály értelmében az ügyészség minősíthet szélsőségesnek egy tartalmat, bírósági döntés nélkül elrendelheti annak azonnali letiltását, ami mindaddig érvényben marad, amíg a kifogásolt anyag le nem kerül a világhálóról.
Az RSF egyebek között emiatt a törvény miatt sorolta az idén immár második éve a 148. helyre Oroszországot azon a listán, amely a világ 180 országában minden évben értékeli a sajtószabadság helyzetét. A rangsorban, amelyet Finnország, Hollandia és Norvégia vezet, Magyarország pedig a 64. helyen áll, Oroszország Burma, Banglades és Malajzia mögött, de a Fülöp-szigetek, Szingapúr és a Kongói Demokratikus Köztársaság előtt kapott helyet. Az indoklás egyebek közt azt hangoztatja, hogy bár a kormánykritika 2011–2012-ben megerősödött Oroszországban, a sajtón belüli öncenzúra még mindig nem tűnt el. Amióta Vlagyimir Putyin 2012 májusában újra az államfői posztra került, egy sor a szigort erősítő jogszabály lépett érvénybe, és az információ szabadságát korlátozó intézkedéseket előszeretettel indokolják a „hagyományos értékek" védelmével. Az elemzésben többek között megemlíti, hogy a Greenpeace környezetvédő mozgalom őszi, északi-sarkvidéki tiltakozó akciója nyomán letartóztatottak között két, az eseményről tudósító újságíró – egy orosz fotós és egy brit operatőr – is volt.
De történtek egy ilyen összegzésbe kívánkozó esetek az elmúlt hetekben is. Az állami duma néhány képviselője „fasiszta kijelentésnek" minősítette például egy ismert publicista, Viktor Senderovics egyik internetes naplóbejegyzését, amely propagandaszempontból az 1936-os berlini olimpiával vetette össze a szocsi téli játékokat, a külügyminisztérium alá tartozó moszkvai elit egyetem, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének egyik professzorát pedig csaknem elbocsátották, mert egy cikkében ahhoz hasonlította a krími orosz akciókat, ahogyan a Harmadik Birodalom 1938-ban bekebelezte Ausztriát. Valószínűleg az ukrajnai eseményekről szóló, a hivatalos moszkvai állásponttól gyakran eltérő beszámolók miatt váltotta le a tulajdonos szerdán a lenta.ru hírportál munkáját tíz éve irányító főszerkesztőt, Galina Tyimcsenkót is.
Az ukrán elnök bukását eredményező kijevi tiltakozómozgalmak még szigorúbb intézkedésekre sarkallják az orosz vezetést. Tavaly ősz óta a parlament napirendjén szerepel például egy törvénytervezet, amely – a civil szervezetekről hozott hasonló jogszabály mintájára – „idegen ügynököknek" minősítené és ezzel szorosabb ellenőrzés alá vonná a politikai témákkal is foglalkozó tömegtájékoztatási eszközöket, ha azokat legalább felerészben külföldről finanszírozzák. Aztán január végén, nem titkoltan a kijevi események hatására, a beterjesztő honatya módosította indítványát, és már 25 százalékra csökkentené a minősítéshez szükséges külföldi részesedés arányát.
Mindeközben az állam pénzt és erőfeszítéseket nem kímélve igyekszik kiterjeszteni a kormányzati ellenőrzés alatt álló médiát. A vállaltan a „fő nemzetközi politikai kérdésekben vallott orosz álláspont tükrözésére" létrehozott, állami finanszírozású hírtévét, a Russia Today-t (RT) például 2005-ös indulásakor még csak 30 millió dollárral támogatta a költségvetés, 2012-ben viszont nem hivatalos adatok szerint ennek tízszeresét költötték az eredetileg angol nyelvű, de már spanyolul és arabul is sugárzó csatorna működtetésére. Tisztes juttatásokban részesülnek más állami médiaszervek is. A 2011–2013 közötti időszakra például a Védomosztyi üzleti napilap által idézett adatok szerint összesen 174 milliárd rubelt – vagyis mintegy 1200 milliárd forintot – szántak az RT mellett például a VGTRK közszolgálati tévétársaság, a Rosszijszakaja Gazeta kormánylap, a régi formájában tavaly decemberben megszüntetett és az Oroszország Hangja a külföldre sugárzó állami rádióadóval közös konglomerátumba olvasztott RIA Novosztyi, valamint az ITAR-TASZSZ hírügynökség működtetésére.
– Óriási propagandagépezetek jönnek létre, miközben olyan tekintélyes lapok, mint például a Kommerszant vagy a Védomosztyi, felpuhultak – adott rövid helyzetelemzést Lilija Sevcova, aki arra számít, hogy kerülni fogja a sarkos, kritikus értékeléseket az ellenzékinek tartott rádió, az Eho Moszkvi is. Nemrég az Oroszország Hangjától érkezett új igazgató az adóhoz, a kollektíva által újraválasztott főszerkesztő, Alekszej Venyegyiktov megbízatását pedig még jóvá kell hagynia az igazgatóságnak, amelybe tavaly decemberben a tulajdonos társaság, az orosz állami gázipari óriás, a Gazprom médiacégének három képviselője is bekerült. Sevcova szerint ma Oroszországban a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Novaja Gazeta az egyetlen országos terjesztésű független lap, és vidéken is vannak még független kiadványok, újságírók, ám nekik nehéz lesz a felszínen maradniuk, mert az állami „úthenger" beindult, és nyomul előre.
