A brit származású kutató szerint Putyin külpolitikai gondolkodását alapvetően az határozza meg, hogy a Nyugatot ellenségnek tekinti. Amelynek fő célja Oroszország visszaszorítása, legyőzése, kivéreztetése, s ezért a nyugati hatalmak – élükön az Egyesült Államokkal – minden fajta összeesküvésre képesek. Az orosz elnök úgy érzi, hogy hazáját átverték: a NATO egyre jobban körülöleli Oroszországot, behatol a közel külföldre, a szovjet utódállamok félkörívébe, amely kiterjedt zónát Moszkva kizárólagos befolyási övezetnek tekint.
|
Idegen közegben - a háttérben Francois Hollande francia elnök
Reuters |
Amerikánál maradva, Hill szerint Putyin ugyan sok információt kap és kapott Amerikáról, a nyugati világ vezető hatalmát azonban alig ismeri. Sosem élt Amerikában, angolul alig tud. Németül ugyan meglepően jól ért és beszél, „kedvencéről”, Németországról személyes élményei csak az NDK-s időkből vannak.
Hill egy percig sem tagadja, hogy a Nyugat is súlyos hibákat követett el, amelyekkel ráerősített a Putyinban munkálkodó félelmekre, előítéletekre. – Már a NATO 1999-es koszovói beavatkozása, a Szerbia elleni légi háború óta lehetett azt érzékelni, hogy a Nyugat és az Oroszország közötti viszony „kolliziós irányt” vett, az összeütközés felé tart. A helyzetet csak rontotta a 2008-as grúziai háború, ami előtt a Nyugat egy olyan rossz és rövidlátó politikusra tett, mint Mihail Szaakasvili volt grúz államfő. Ukrajna kapcsán pedig már jóval a krími válság kitörése, az orosz önkéntesek megjelenése előtt látni lehetett, hogy Putyin annektálni fogja a stratégiai szempontból kulcsfontosságú félszigetet – hangoztatta Hill.
Az elmúlt hónapok eseményei nyomán Fiona Hill úgy gondolja: Oroszország teljesen új kihívás a nyugati világ számára. Illúzió azt gondolni, hogy majd Putyin után másként lesz. A Nyugattal szembeni gyanakvás, ellenséges érzület mélyen beivódott az orosz társadalomba, a jelenlegi elnök majdani utódja sem fog mást gondolni az orosz érdekek védelméről. – Minden korábbi forgatókönyvet el kell dobnunk, teljesen új stratégiára van szükség. Realistának és rugalmasnak kell lennünk, ami azt jelenti, hogy a Krím ügyét Kelet-Ukrajnától teljesen elkülönülten kell kezelni.
A Krím annektálását sosem fogadhatja el a Nyugat, s a balti államok példája mutatja, hogy nincsenek kőbe vésett dolgok. Ugyanakkor arra kell törekedni, hogy az oroszok megértsék: csak előnyük származik abból, ha partnerek abban, hogy kimozduljunk a jelenlegi szituációból – fejtegette az elemző. Azzal persze ő is tisztában van: Oroszország korlátozottan fog engedményeket tenni Kelet-Ukrajna kapcsán, Moszkva maga akarja meghatározni, hogyan zajlik a térség demilitarizálása, és változatlanul támogatni fogja a lázadókat. A Kreml nem kívánja, hogy egy nyugati támogatást élvező kijevi kormány irányítsa Kelet-Ukrajnát, amit egyébként szerinte nyugodtan egy második Dnyeszteren túli területnek, vagyis egy senki által el nem ismert, Moszkvától függő bábállamnak lehet tekinteni.
A Brookings vezető elemzője szerint az Oroszországgal szembeni nyugati egység megőrzése érdekében az Egyesült Államoknak személyre szabottan kell kezet nyújtania az ingadozó vagy frontállamoknak. Ez utóbbiak közé sorolta Magyarország mellett Romániát, Bulgáriát, Görögországot és Ciprust. Felidézte, hogy február elején a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai fórumon hallotta, ahogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozottan többnemzetiségű államnak nevezte Ukrajnát, kiemelve a magyar és a román kisebbséget, illetve azt, hogy Moszkva mennyire odafigyel e kisebbségek helyzetére. Egyértelmű, hogy az oroszok minden eszközt, így a kisebbségi kártyát is ki fogják játszani annak érdekében, hogy minél mélyebb éket verjenek a nyugati államok közé.
