galéria megtekintése

Mindegy miért, de lecsukják, mert megpiszkálta a nagy ember zűrös ügyeit

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 04. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte egy bakui bíróság a héten Azerbajdzsán legismertebb oknyomozó újságíróját. Hadízsa Iszmajilovát hivatalosan a Szabad Európa Rádió helyi vezetőjeként öt éve elkövetett adócsalás és sikkasztás miatt ítélték el, de jogvédő szervezetek szerint politikai bosszúról van szó. Iszmajilova ugyanis feltárta az országot autokratikus eszközökkel vezető Ilham Alijev és családja korrupciós ügyeit.

A 39 éves Hadízsa Iszmajilováról az édesanyja többször is úgy nyilatkozott a sajtóban, hogy már kisgyermekként kiállt az igazságért, és makacsul ragaszkodott ahhoz, amiben hitt. Tinédzserként eleinte versekben fejtette ki, mit gondol a világról, például az atomfegyverekről. Ám már középiskolásként az újságírásra váltott, mert úgy gondolta, azzal többet tehet a hazájáért. Már ismert riporter volt, amikor 2005-ben ismeretlenek meggyilkolták Elmar Huszejnov oknyomozó újságírót, a Monitor című azeri magazin alapító-főszerkesztőjét. A tetteseket azóta sem találták meg, de az általános vélekedés szerint politikai gyilkosság történt.

Iszmajilova ekkor határozta el: oknyomozó újságíró lesz, hogy folytathassa Huszejnov munkáját. Sajtónyilatkozatai szerint ekkor döntött arról is, hogy nem alapít családot, mert nem akarja, hogy ugyanazt kelljen átélniük, mint Huszejnov feleségének és gyermekeinek. Azt is elhatározta, hogy kiépít egy oknyomozó újságírócsapatot maga köré. Hiszen ha egyvalaki dolgozik csak a kényes témákon, őt könnyű eltenni láb alól. De ha többen vannak, akkor mindig lesz, aki folytatja a megkezdett munkát.

Hadízsa Iszmajilova a Szabad Európa Rádió azeri stúdiójában
Hadízsa Iszmajilova a Szabad Európa Rádió azeri stúdiójában
Szabad Európa Rádió

 

A tervnek megfelelően több külföldi újságíróképzésen is részt vett, majd egy évig az Amerika Hangja rádió washingtoni központjában dolgozott az azeri szerkesztőségben. Bakuba hazatérve, 2007-ben a Szabad Európa Rádió helyi vezetője lett. Napi rádióműsort indított Munka után címmel, amelyben esténként olyan témákról beszélgetett a vendégeivel, amelyek az emberek mindennapi életét érintették – amikor megváltoztak az ingatlanvásárlás szabályai, elmagyaráztatta velük, mit jelent ez egy egyszerű lakástulajdonos számára.

A műsor ismertté és népszerűvé tette, az Alijev-rezsim azonban nem emiatt haragudott meg rá. 2010-ben kezdtek megjelenni oknyomozó cikkei a Szabad Európa honlapján, amelyek az Alijev család üzleti ügyeibe engedtek betekintést. Az első cikk, amelyet nemzetközi segítséggel írt, leleplezte, hogy az azeri légitársaságot kiszolgáló legjövedelmezőbb cégek tulajdonosa az elnök két lánya. Egy évvel később azt derítette ki, hogy az újonnan alapított és gyanúsan sok állami megrendelést elnyerő új mobilcég, az Azerfon is a két Alijev-lány tulajdona.

Ez már túl sok: valaki kamerát helyezett el az újságírónő hálószobájában, és filmre vette intim helyzetben. Fenyegető levelet kapott, amelyben figyelmeztették, hogy ha nem hagyja abba a nyomozást, akkor nyilvánosságra hozzák a videót. Azerbajdzsán világi iszlám állam, de a társadalom konzervatív, s a házasság előtti szexuális kapcsolat máig becsületgyilkossághoz vezethet, így ez veszélyes volt. Ám Iszmajilova azt mondta, nyugodtan tegyék fel az internetre a videót, ő akkor is tovább dolgozik.

A felvétel publikálása pedig visszaütött, még a konzervatív imámok is Iszmajilova mellé álltak. Az oknyomozó cikkek és az azokat követő fenyegetések sem maradtak abba, és tavaly őszre már olyan élessé vált a helyzet, hogy többen azt tanácsolták Iszmajilovának: egy időre menjen külföldre, különben talál okot a rezsim, hogy börtönbe csukja. Ő azonban úgy nyilatkozott, hogy azzal cserbenhagyná a népét, ezért inkább vállalja a börtönt is. Nem sokkal később, december első napjaiban le is tartóztatták, a vád pedig az volt, hogy öngyilkossági kísérletbe hajszolta egyik egykori udvarlóját. A férfi hamarosan visszavonta a vádakat, és azt mondta, hogy kényszerítették az első vallomásra. Ekkor került elő csak a sikkasztás és a csalás vádja.

Iszmajilova az utolsó tárgyalási napon elmondott beszédében részletekben menően cáfolta a vádakat, rámutatott az eljárás során elkövetett visszaélésekre, s figyelmeztetett: ő ugyan börtönbe kerül, de a munkát a kint maradó újságírók folytatják majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.