Ha 23 éves koromban kérdezel, letagadtam volna, hogy rasszista vagyok. Az ilyesmire csak később jössz rá – mondja Zelda la Grange. A búr nő Christiane Amanpournak, a CNN műsorvezetőjének mesélt erről egy interjúban, megkapó vallomásként olyasvalakitől, aki csaknem két évtizeden át Nelson Mandela asszisztense volt.
La Grange 1990-ig nem is hallotta a fekete polgárjogi mozgalom élharcosának a nevét. Mandela akkor szabadult, a 25 éves lányt pedig az apja úszás közben szakította félbe a bejelentéssel, hogy baj van, „az a terrorista" már nem rab többé. La Grange-ot a hír nem rázta meg túlságosan. Ugyanúgy nőtt fel, mint a legtöbb fehér kortársa Dél-Afrikában. Bár mint minden családtagjában, a lányban is mélyen éltek a feketékről alkotott előítéletek, a strandoktól kávéházakig, bölcsőtől a sírig tartó szegregáció miatt ezek nagyon absztraktak voltak. Feketék és fehérek között hatalmas volt a távolság, a politika pedig La Grange-ot vajmi kevéssé érdekelte.
La Grange még négy évig élhetett ebben a többnyire szögesdróttal védett búr álomvilágban. Ami végleg szertefoszlatta, az Mandela elnökké választása volt. Ez 1994-ben történt. La Grange annyira csak-csak úrrá lett a feketékkel kapcsolatos előítéletein, hogy gépírónő akarjon lenni az elnöki hivatalban. Behívták az állásfelvételire, ahol éppen várt, hogy sorra kerüljön. A csendjét Mandela titkára törte meg, aki feltépett egy ajtót, és azzal rohant be a szobába, hogy szüksége van valakire, de azonnal. Ez az azonnali szükség egy személyi asszisztensi pozíciót jelentett Mandela mellett, amelyet végül La Grange kapott meg. „Annyira valószínűtlen volt" – meséli La Grange az első találkozásukról. „Az volt a fordulópont. Kedves volt. Mosolygott. Kinyújtotta a karjait. Afrikaansul szólt hozzám" – hazudtolta meg La Grange félelmeit pontról pontra Dél-Afrika apartheid utáni első elnöke.
Ebből az első találkozásból egy 18 éven át tartó munkakapcsolat lett. Mandelának akkor úgyis a munka volt a mindene. Legalábbis addig, amíg egyszer egy párizsi látogatáskor a stábja nagy ijedelmére a dél-afrikai elnök egy nővel belülről magára zárta a lakosztálya ajtaját. Ezt azért nem lehetett egy vállvonással elintézni, mert akkor még sokan voltak, akik szívesen kompromittálták volna Mandelát. „Rohantam a szóvivőjéhez. Az elnök csak később hívott. Bemutatott annak a nőnek akivel együtt volt. Ez itt Graca Machel. A barátom. Szeretném, ha rajta tartanátok a szemeteket" – idézi fel La Grange, hogyan ismerte meg Mandela leendő – a harmadik – feleségét.
