galéria megtekintése

Merkel egyenesen a 4.0 felé

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 03. számában
jelent meg.

Hírösszefoglalónk
Népszabadság

Abszolút többséget kapna Németországban a CDU/CSU, ha most rendeznének választást. Angela Merkel állítólag eldöntötte, hogy 2017-ben ringbe száll a negyedik kancellári terminusért, döntését jövő év elején be is jelenti, de bizalmasa mindezt cáfolta.

A választási kampányban a szakértelem és pártprogramok nem igazán számítanak. A szavazók nem azt várják a politikusoktól, hogy mindent jól csináljanak, hanem azt, hogy

hitelesek, szavahihetők legyenek. E szempontoknak Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke, valamint Wolfgang Schäuble (CDU) tökéletesen megfelel.

A CDU nagyon rosszul tenné, ha 2017-ben nem Merkelre tenne – ezt a helyzetértékelést adta a Frankfurter Rundschaunak (FR) a bielefeldi Mentefactum közvélemény-kutató intézet vezetője, Klaus-Peter Schöppner.

 

A szakértőt abból az alkalomból faggatták, hogy a Spiegel Online a hét végén közölte: Merkel lényegében eldöntötte, hogy a CDU/CSU listavezetőjeként 2017-ben ringbe száll a negyedik kancellári megbízatásért. Indulását a tervek szerint 2016 elején jelenti be, de a kampány „összerakásáról”, elindításáról már döntöttek. A Spiegel Online szerint az nem világos, hogy az idén júliusban 61. életévét betöltött Merkel győzelme esetén 2021-ig hivatalban marad-e, vagy időközben átadja a kancellári-pártelnöki posztot utódjának. Akinek személye azonban egyelőre nem igazán látszik a horizonton – tették hozzá gyorsan német kommentátorok.

Rosszul tenné a CDU, ha nem rá építene. Angela Merkel a berlini kancellári hivatalban elődei portréi előtt
Rosszul tenné a CDU, ha nem rá építene. Angela Merkel a berlini kancellári hivatalban elődei portréi előtt
Axel Schmidt / Reuters

Merkel bizalmasa, Peter Altmaier kancelláriaminiszter mindenesetre spekulációnak nevezte a Spiegel Online közlését. – A kancellár akkor dönt majd, amikor helyesnek látja – nyilatkozta a CDU-s politikus.

A körülmények most kedvezőnek tűnnek. A CDU-val nem „barátságtalan” Bild am Sonntag az Emnid július végi felmérésére hivatkozva az írta: ha a következő vasárnap rendeznék a Bundestag-választásokat, a keresztény pártok a voksok 43 százalékát kapnák. Ezzel az eredménnyel a CDU/CSU az abszolút többség kapujában állna, utoljára tíz éve hoztak ilyen eredményt.

Az alsóházba bejutó három másik párt összesítve szintén 43 százalékot kapna, az SPD 24, a zöldek 10, a Baloldal 9 százalékot. Sem a liberális FDP, sem az Európa- és eurókritikus AfD nem lépné át az ötszázalékos küszöböt.

Schöppner az FR-nek arról is beszélt, hogy a CDU/CSU szempontjából nem lenne célravezető az abszolút többség „meghirdetése” – ahogy Horst Seehofer CSU-elnök és bajor tartományi kormányfő szereti emlegetni.

– A németek nem kedvelik az egypárti kormányokat. Bár Merkel népszerű, a választók fele nem őt és nem is a pártját támogatja – tette hozzá a politológus.

Laktanyákban szállásol el menekülteket a Bundeswehr

A német védelmi miniszter utasította a hadsereget, hogy minden nélkülözhető kapacitással támogassa a túlterhelt menekültügyi ellátórendszert, a katonák újabb kaszárnyákat nyitnak meg, és sátortáborokat építenek a menedékkérőknek. A Bundeswehr eddig 3500 menedékkérőt helyezett el nyolc használaton kívüli bázison, s további hármat nyitnak meg és sátortáborokat építenek Brandenburg, Hamburg és Szász-Anhalt tartományban. – A menedékkérők elhelyezése és ellátása nagy össztársadalmi feladat – idézte az MTI Ursula von der Leyen védelmi minisztert. A CDU-s politikus szerint „a Bundeswehrnél természetes, hogy ahol csak tudunk, segítünk”. Közben a türingiai Suhlban egy befogadóállomáson tömegverekedés tört ki, nyolcvan albán, eritreai és szomáliai esett egymásnak. Bonnban pedig egy fiatal menedékkérő megkéselte egyik lakótársát, a támadót a rendőrség különleges bevetési egysége (SEK) ártalmatlanította. A franciaországi kikötővárosban, Calais-ban kétszáz migráns több szakaszon ledöntötte a kerítéseket és megközelítette a Csatorna-alagutat. A rohamrendőröknek egyórás küzdelemmel sikerült megfékezniük a betolakodókat. (Hírösszefoglalónk)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.