galéria megtekintése

Értett a selyemzsinórból a miniszterelnök

3 komment


Miklós Gábor

Kevés volt a végtelen hűség az államfőhöz – távozik tisztéből a török miniszterelnök. Ahmed Da­vu­toglunak a közelmúltban több nézeteltérése is volt Recep Tayyip Erdogan elnökkel, aki fokozatosan a politikai perifériára szorította őt.

Távozik posztjáról a török miniszterelnök. Ahmet Davutoglu csütörtökön, a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) felső vezetésének ülése után közölte: a május 22-i rendkívüli pártkongresszuson nem indul az AKP elnöki tisztéért, vagyis a pártalapszabály értelmében a kormány élén sem maradhat. Az érdemi okokra nem tért ki, inkább arról beszélt, hogy mindez az ő döntése volt. Előzőleg több mint másfél órán át tárgyalt Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnökkel is, aki hangsúlyozta: nem ő határozott Davutoglu távozásáról.

Davutoglu lelép a színről
Davutoglu lelép a színről
Umit Bektas / Reuters

Davotoglu és Erdogan ­között több ellentét is megmutatkozott a közelmúltban. A miniszterelnök nem helyeselte például a különböző perekben megvádolt újságírók előzetes letartóztatását. Erdogan felrótta neki, hogy nem egyeztetett vele, amikor az EU-val kialkudta a vízumkényszer eltörlését, és cserébe elvállalta a menekülők visszafogadását. ­Ebben az ügyben Davutoglu „ellopta a ­show-t” a hiú elnöktől. A fő összeütközési pont az elnöki rendszerű alkotmány kérdése volt. A kormányfő nem mutatott kellő lelkesedést, nem gyorsította a folyamatot. Szkepszisét magyarázza, hogy látta, miként üresíti ki Erdogan a kormányfői hivatalt, és szorítja őt a perifériára. Beszédes az is, hogy az AKP ötventagú vezetősége – élén Erdogan embereivel – elvette Davutoglutól a helyi pártvezetők kinevezésének jogát. Ebből értenie kellett a politikusnak, hogy készítik neki a „selyemzsinórt”.

 

Erdogan 2014 augusztusában lett államfő, Davutoglu ekkor vette át a miniszterelnöki hivatalt és az AKP vezetését. Végtelen lojalitása nem volt elegendő, pedig asszisztált az államfő kudarcos bel- és külpolitikai lépéseihez, így a kurdokkal vívott háború újraindításához, a konfliktushoz Egyiptommal, Izraellel, Oroszországgal. A szíriai polgárháború elfajulásában a török politikának, titkosszolgálatnak jelentős szerepe volt. Ám a kormányfőnek már nem volt befolyása sem a hadseregre, sem a titkosszolgálatra.

Kemal Kilicdaroglu, a balközép Köztársasági Néppárt vezetője azt mondta, hogy a kormányfőt „palotapuccsal” távolította el Erdogan. A leváltás azonban aligha rendíti meg az államgépezetet. Az ankarai elemzők három lehetséges utódot látnak – természetesen mindannyian Erdogan bizalmasai. Mint állítják, esélyes a kormányfői és pártelnöki posztra Binali Yildirim közlekedési, ­Bekir Bozdag igazságügyi miniszter és Mehmet Ali Sahin, az AKP elnökhelyettese is.

Ideológiát is adott

Az 57 éves Davutoglu sikeres történészprofesszor volt, mielőtt Erdogan főtanácsadója, majd külügyminisztere lett. Ő szolgáltatott ideológiát Törökország neo­oszmán fordulatához, amelynek célja a regionális vezető szerep megszerzése volt. Davutoglu hirdette meg a „zéró konfliktus a szomszédokkal” jelszót is, az arab tavasz, a szíriai polgárháború kitörése után azonban fordulat történt a török politikában, s azóta fokozatosan veszített politikai súlyából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.