galéria megtekintése

A politika megint győzött a szakértelem felett

6 komment


Pócs Balázs

Nem a szakértelem, hanem a politikai kirakósjáték szabályai szerint alakult szombat este az EU brüsszeli állam- és kormányfői csúcstalálkozója. Az új külpolitikai főképviselő a tapasztalatlan és nemzetközileg pehelysúlyúnak számító Federica Mogherini olasz baloldali külügyminiszter asszony lett, az Európai Tanács állandó elnökének a székébe pedig a jobboldali, kelet-európai férfi, Donald Tusk lengyel kormányfő ülhet le.

Az uniós csúcsposztok mostani szétosztása kísértetiesen hasonlított az öt évvel ezelőttihez. Akkor is arra összpontosítottak az állam- és kormányfők, hogy a középjobb és a középbal is kapjon egy-egy magas pozíciót, és az egyik befutó nő legyen.

Sajnos akad még egy hasonlóság: 2009-ben is egyértelműen alkalmatlannak tartott jelöltre, Catherine Ashtonra bízták az EU külpolitikájának képviseletét, és most sem valamelyik külpolitikai nagyágyú győzött. A 41 éves Federica Mogherinit fél éve, februárban nevezték ki olasz külügyminiszternek, azelőtt az európai politikai színtéren teljesen ismeretlen volt.

Sőt, a júliusi „szereposztó" csúcstalálkozó éppen azért zárult kudarccal, mert kelet-európai tagállamok hevesen ellenezték Mogherini megválasztását. Nemcsak a tapasztalatlansága miatt, hanem azért is, mert túlzottan oroszbarátnak találták, ami a jelenlegi ukrán válság közepette különösen zavaró.

 

Bírálták például, amiért az olasz EU-elnökség kezdetén az első külföldi útja Moszkvába vezetett, de a szombat esti uniós csúcs után a politikusnő pontosított, hogy először valójában Kijevbe ment. Azzal is védte a bizonyítványát, hogy már hosszú évek óta foglalkozik külpolitikával, új európai generációt képvisel, és – angol nyelvről franciára átváltva – idézte az EU egyik alapító atyját, Robert Schuman francia külügyminisztert: a békét nem lehet megőrizni kreatív erőfeszítések nélkül.

Tusk váltja Von Rompuyt
Tusk váltja Von Rompuyt
Yves Herman / Reuters

Az angol–francia nyelvtudás megvillantása annak is szólhatott, hogy a másik csúcsposzt nyertesét, Donald Tusk lengyel kormányfőt viszont azért éri kritika, hogy nem tud elég jól angolul, franciául pedig nem beszél. Az Európai Tanács állandó elnökének megválasztott Tusk megnyugtatta a hallgatóságát, hogy csiszolni fogja az angoltudását, aggodalomra tehát állítólag nincs ok.

A Tusknak a stafétabotot átadó Herman Van Rompuy dicsérte a lengyel politikust, amiért ügyesen átvezette országát a gazdasági válságon. Az 57 éves Tusk pedig azzal ünnepelte önmagát, hogy olyan időszakban nevezték ki, amikor „a kelet-európai szakértelemre különösen nagy szükség lesz Európában", és ő arra törekszik majd, hogy konszenzust teremtsen az EU-ban az orosz–ukrán konfliktus kezelése terén.

A Mogherinivel szembeni ellenállás azért is enyhült, mert kiderült, hogy a kelet-európai tagországból érkező Tusknak esélye van elnyerni az Európai Tanács elnöki székét. Az ő győzelme akkor vált mind valószínűbbé, amikor olyan meghatározó uniós vezetők is beálltak mögé, mint Angela Merkel német kancellár vagy David Cameron brit kormányő.

Többen is hangsúlyozták a brüsszeli csúcs után a keleti vonalat. Merkel szerint jó, hogy Európának ilyen magasan képzett vezetője lesz, huszonöt évvel a berlini fal leomlása és a hidegháború lezárása után. Egy lengyel diplomata úgy fogalmazott az EUobserver hírportálnak: „Az, hogy egy lengyel kapta meg az egyik legmagasabb posztot az unióban, lezárja Európában a régi megosztottságot, amely a térképen nem, de sok ember fejében még mindig létezik."

Fél évnyi bemelegítés után a mlyvízbe: Federica Mogherini
Fél évnyi bemelegítés után a mlyvízbe: Federica Mogherini
Yves Herman / Reuters

Továbbra sem ért véget azonban a legfontosabb uniós állások szétosztása. Jean-Claude Juncker szeptember első és második hetében véglegesíti, hogy a tagállamok által jelölt EU-biztosok milyen területeket kapnak. Ez ügyben máris intenzív lobbizás folyik, a „nagyok" (főleg Németország, Franciaország és Nagy-Britannia) szeretnék például megkaparintani a gazdasági tárcát.

Meghallgatások is várnak a biztosokra az Európai Parlamentben, és ez vonatkozik Mogherinire is, aki – külpolitikai főképviselőként – egyben az Európai Bizottság alelnöke is lesz. Brüsszelben máris biztosra veszik, hogy az egyik legrázósabb meghallgatás a magyar biztosjelöltre, Navracsics Tiborra vár, aki kellemetlen kérdésekre számíthat az Orbán-kormány intézkedései miatt.

A váltás hónapja a november. Ha az EP októberi plenáris ülése megszavazza az új Európai Bizottságot, november elején léphet hivatalba Juncker csapata, Mogherini és Tusk is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.