Meghalt Adolfo Suarez

Ám a kezét megkötötték még az állampárti törvények, ezeket a királlyal közösen óvatosan bontogatták le. Legendás, hogy amikor 1976-ban három jelölt közül őt választotta a király a kormány élére, Suárez állítólag így reagált: Na végre! Amikor átvette a kormányalakítási megbízását, a király ennyit mondott neki: Dolgozz félelem nélkül.

Suárez nem is teketóriázott sokat. Egy éven belül legalizálta az ellenzéki pártokat – a legnagyobb felbolydulást a kommunisták visszatérése jelentette, amiért a hadsereg egy része gyakorlatilag megvonta a bizalmat Suáreztől, - szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, feloszlatta az állampártot és kiírta az első szabad választásokat. Ezen az általa alapított középpárt, a Demokratikus Közép Uniója (UCD) győzött, de jobbról és balról is erős ellenfelekkel kellett megküzdenie. Suárez a konszenzus embere volt, a politikában és a gazdaságban is, az 1977-es Moncloa-paktumot azóta is idézi a szakirodalom, mint a politika, a munkaadók és a szakszervezetek társadalmi békét biztosító megállapodását. Hasonlóan nagyra értékelik az 1978-as spanyol alkotmányt, is, amelynek megírásában a kommunista Santiago Carillótól kezdve az exfrancóista Manuel Fragáig mindenki részt vett – még a katalán nacionalistákat is sikerült bevonni.

Ez az utolsó közös lépés volt: az alkotmányozó nemzetgyűlés feloszlatása után Suárez 1979-re új választásokat írt ki, és bár ezt is megnyerte, a törésvonalak egyre mélyebbek lettek. Különösen Felipe González szocialista pártjával (PSOE) gyűlt meg a baja, de saját párttársaival is hadakozni kényszerült: ekkor már látszott, hogy az UCD egyik fele jobbra, a másik meg balra kacsingat. Kihűlt a viszony a királlyal is, aki szerette volna magának tudni a győzelmeket, de a kudarcokat inkább a kormányra hárította. Suárez korábbi munkatársa az El Paísnak arról beszélt, hogy különösen nehéz dolguk volt a katonákkal és a katolikus egyházzal, amelyek nem akartak engedni a pozícióikból. Ráadásként pedig felerősödött az ETA terrorkampánya is. Ezek után a még mindig csak 48 éves 1981 januárjában Suárez úgy döntött, inkább veszi a kalapját. Ez is emlékezetesen sikerült: épp utódja eskütételén történt alig egy hónappal később, hogy Antonio Tejero alezredes berontott a parlamentbe és lövöldözni kezdett. A katonai puccskísérlet idején mutatott személyes bátorsága azóta is legendás, miközben a képviselők a padok alá bújtak, kivéve Suárezt, az akkori védelmi miniszter és a békésen cigarettázó Santiago Carillót.

Az 1982-es választásokon aztán földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a PSOE, és ezzel gyakorlatilag befejeződött a spanyol átmenet. Adolfo Suárez ugyan 1991-ig még képviselő marad, egy másik párt a CDS vezetőjeként, de aztán visszavonult az ügyvédi praxisába. Családját is sújtotta a balsors: egyik lánya és felesége is rákban halt meg viszonylag fiatalon, ő pedig 2003 óta Alzheimer-kórral küzdött. Ezután nem csak a királyt, de a legközelebbi barátait, sőt, családtagjait sem ismerte már meg, arról pedig fogalma sem volt, hogy a spanyol történelem egyik kiemelkedő alakja.