galéria megtekintése

Már csak egyvalaki fékezheti meg Trumpot

5 komment


Horváth Gábor

Semmi nem dőlt el, ha lehet, még izgalmasabb lett az amerikai előválasztási show. Donald Trump megnyerte a Republikánus Párt házi versenyét Louisianában és Kentuckyban, mégis Ted Cruz került ki jobban a „szuperkeddet” követő első jelentősebb csetepatéból, mert győzni tudott Kansasban és Maine-ben.

A hangzatosan, ám minden különösebb alap nélkül „szuperszombatnak” elkeresztelt forduló a jobboldalon négy, a baloldalon három államot állított reflektorfénybe. A Demokrata Párt előválasztásain Bernie Sanders Nebraskában és Kansasban is nyert, de Hilllary Clinton Louisianában visszavágott: itt több delegátust szerzett, mint kihívója a két másik helyen összesen. A világ azonban továbbra is a súlyos válságba jutott amerikai jobboldalra figyel: meg lehet-e állítani a bombasztikus Trumpot, és ha igen, milyen áron, mi marad őszre a republikánusokból.

Donald Trump. Inkább undorral, mint szimpátiával nézik
Donald Trump. Inkább undorral, mint szimpátiával nézik
Joe Skipper / Reuters

Cruz két győzelmével és Marco Rubio gyakorlatilag totális szombati vereségével eldőlt, hogy Trumpot csak az evangéliumi keresztényekre támaszkodó előbbi tudja megfékezni. Abban ő sem reménykedhet, hogy több delegátust szerez Trumpnál (eddig Trumpnak 378, Cruznak 295, Rubiónak 123 biztos voksa van a szükséges 1237-ből), de – bár 50 százaléknál kevesebb az esélye – előfordulhat, hogy a Clevelandben rendezendő júliusi elnökjelölő gyűlésen senkinek sem lesz elég szavazata – akkor pedig alkudozás kezdődhet egy „kompromisszumos” jelöltről.

 

Nehéz felmérni, hogyan reagálnának a republikánus szavazók, ha a párt végül nem a relatív győztes Trumpot jelölné, de

az egyenesen katasztrófához vezethet, ha ő válik a konzervatív oldal arcává. Ezt az arcot ugyanis sokkal többen nézik növekvő undorral, mint szimpátiával.

Csütörtökön a 2012-es republikánus elnökjelölt, Mitt Romney intézett egészen példátlan támadást a versenyben vezető milliárdos ellen. Szélhámosnak nevezte, akinek szava semmit sem ér. Azt mondta, a vállalkozó-tévés személyiség fő ismertető jegyei az őszintétlenség, a megfélemlítés, a pénzsóvárság, a nőgyűlölet és az „abszurd, harmadrendű színpadiasság”. (Romney-hoz azonnal csatlakozott a régi gárda másik kiemelkedő alakja, a 2008-as elnökjelölt John McCain szenátor is.) Trump erre pénteken felidézte, hogyan könyörgött Romney négy éve az ő támogatásáért. Hívei között nagy derültséget keltett, amikor kijelentette, ha akkor azt kéri Romney-tól, hogy térden állva esedezzen, azt is megtette volna.

Ted Cruz. Ő lehet a komprommiszumos jelölt, bár a republikánus pártvezetésben érte sem rajonganak
Ted Cruz. Ő lehet a komprommiszumos jelölt, bár a republikánus pártvezetésben érte sem rajonganak
Dave Kaup / Reuters

Trump szombat éjjel már Floridában kampányolt, ahol felszólította Rubiót, hogy lépjen vissza. Pártjának azt üzente, ideje befejezni „ezt a butaságot”, és felsorakozni mögötte.

Ha mindez nem lenne elég, ott van a republikánusok számára még egy aggasztó mellékkörülmény:

a párt vezetése szerint Cruz sem sokkal jobb Trumpnál.

A jobbszélen lévő texasi szenátor évek óta háborúzik a mérsékeltebb konzervatívokkal, akik őt sem tekintik olyan felelősségteljes politikusnak, akire rá lehetne bízni az országot. Cruz szerint Rubiónak és John Kasich ohiói kormányzónak is vissza kéne lépnie, hogy a párt egységesen tudjon szembeszállni Trumppal. Utóbbi ezzel szemben „hazudós Tednek” nevezte ellenfelét, aki a Bibliával hadonászik, de ahogy leteszi a kezéből, azonnal füllent. A Demokrata Pártból elégedetten szemlélik, miként csepülik egymást a jobboldalon. Nem kétséges, hogy a mostani szidalmakból ősszel sokat megismételnek majd a tévéreklámjaik.

A szuperdelegátusok között Clinton a népszerűbb
A demokrata szuperdelegátusok között Clinton a népszerűbb
Carlos Barria / Reuters

A demokrata térfélen már csak ketten maradtak állva: Hillary Clinton a mostani állás szerint 663-457-re vezet Bernie Sanders ellen. Itt 2383 delegátusra van szükség az elnökjelöltséghez. A képet tovább bonyolítja, hogy 717 elkötelezetlen „szuperdelegátus” is, aki aktív vagy korábbi funkciójából fakadóan szavazhat. Utóbbiak között Clinton a népszerűbb. A republikánusoknál is van államonként három, tehát összesen 150 szuperdelegátus, de őket köti a saját államukban lebonyolított előválasztás eredménye.

Sanders most a háromból két államban nyert
Sanders most a háromból két államban nyert
Jim Young / Reuters

Vasárnap a demokrata pártiak Maine-ben tartanak jelölőgyűléseket, míg a republikánusok Puerto Ricóban szavazhatnak. Kedden a Hawaii-szigeteken és Idahóban csak a republikánus, míg Michiganben és Mississippiben mindkét párt választ. Az igazi vízválasztó március 15. lesz, attól kezdve a republikánusoknál a győztes az adott állam összes delegáltját megkapja, így fel fognak gyorsulni az események. Florida, Illinois, Missouri, Észak-Karolina és Ohio eredményeinek ismeretében már pontosabban lehet majd jósolni, de

az idei kampány eddig olyan őrült volt,

hogy már semmire sincs garancia.

Erős mondatok

Ted Cruz: (A szombati eredmény) azt jelenti, a republikánusok összeállnak, azt mondják, katasztrófa lenne, ha Trump volna a jelöltünk, és a legerősebb konzervatív mögé állunk a versenyben.

Donald Trump: Erős kezeim vannak. Ezek a kezek 285 yardra ütik el a golflabdát!

Marco Rubio: Őszintén szólva azokban az államokban, ahol ma volt a választás, egyes ellenfeleim egyszerűen sikeresebbek, ezt már előre tudtuk.

Hillary Clinton: Obama elnökkel annyit sikerült haladnunk, hogy a következő személynek, aki belép az Ovális Irodába, erre a haladásra kell majd építenie, nem pedig hagyni, hogy elragadják (tőlünk).

Bernie Sanders: A demokrácia nem arról szól, hogy a milliárdosok megveszik a választást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.