Olyasmi nyilván nincs egyetlen uniós tagországban sem, mint nálunk, hogy a túloldali Vámosszabadit beleszámítva húsz kilométeres körzetben a negyedik menekülttábor lesz a miénk! – emeli fel a hangját. Barbora Missíková, a szlovákiai Emberi Jogi Liga (LZLP) jogásza azt mondja, a helybeliek leginkább a magyarországi tévécsatornákból tájékozódnak, aggodalmaikat a budapesti kormánytagok megnyilvánulásai is fokozzák.
|
| Fotó: Somogyi Tibor / Népszabadság |
A vízerőmű közelében találom meg a meglehetősen lepusztult, négyemeletes épületet, amelyet jelenleg a bevándorlási hivatal bérel. Két, összesen negyvenöt négyzetméteres, kétágyas szobához egy-egy fürdőszoba tartozik. – Készen állunk ötszáz menekült befogadására – közli Jaros Zoltán igazgató, és feleleveníti, hogy
a balkáni háború idején több ezer koszovói, bosnyák, szerb, előttük főleg csecsen menekült fordult meg itt.
Állítása szerint olykor a szerbek és a koszovói albánok egymásnak estek, de nagyobb balhéra nem emlékszik.
– Én viszont nem felejtem el, mekkora bunyó tört ki a csecsenek és a helybeliek között! – cáfolja őt Balogh Margit, az egyik helyi vegyesbolt tulajdonosa. – Aztán meg minden üzletes társam arról panaszkodott, hogy
főleg alkoholt és élelmiszert loptak, összefogdosták a péksüteményeket, amelyek ugyebár ma sincsenek védőfóliával ellátva.
Most is ettől tartunk, hiszen Szegeden és állítólag Traiskirchenben is találtak már fertőzött bevándorlót. Terroristák is megbújhatnak közöttük, és itt van a vízerőmű. Ha ott robbantanának, akkor nemcsak a Csallóközt, de Magyarország egy részét is elönthetné az áradat. Nincsenek nyugodt éjszakáink, higgye el – sóhajt fel.
A Bécstől alig harminc kilométernyire levő Traiskirchen utcáin és főleg a vasútállomáson csoportosan ténfergő, a padokon ücsörgő bevándorlókat látni. Megszólításomra a legtöbben elsomfordálnak, néhányan azonban angolul válaszolnak, a teljes nevét egyikük sem árulja el.
A negyvenéves Abdullahot elmondása szerint tíz éve a tálibok arra akarták rávenni, hogy jelentkezzen tolmácsnak az amerikai katonai parancsnokságon, aztán lopjon el és adjon át nekik titkos anyagokat. Miután erre nem volt hajlandó, életveszélyesen megfenyegették.
Egy ideig nagybátyja pénzén Londonban húzódott meg, de a hazatérése után is megfenyegették, ezért embercsempészeket, kamionosokat lefizetve, néha gyalogolva jutott el Ausztriába. Amikor arról kérdem, tudja-e, hogy Szlovákiába szállíthatják, értetlenül néz rám: – Szlovákia? Az meg hol van? De mindent kibírok, csak letelepedhessek Ausztriában vagy Németországban – feleli elszántan.
Andreas Babler polgármester szerint tizenhétezres kisvárosuk elég régóta a világpolitikai helyzet tükre. A Ferenc József császársága idején épült kaszárnyákat idestova hat évtizede újították fel,
akkor csaknem kétszázezer ötvenhatos magyar disszidens kapott itt ellátást. Őket a csehszlovákok követték, aztán jöttek a chileiek, irakiak, csecsenek, később főleg a bosnyákok, most meg tele vannak szíriaiakkal, kurdokkal és más menekültekkel.
A tábor befogadóképessége legfeljebb ezer fő, jelenleg majdnem négyezren zsúfolódnak itt. Tisztálkodásra alig van lehetőség. Persze hogy feszült a helyzet, hiszen nem tudják, miként alakul a sorsuk, hova kerülnek – mondja a polgármester. Újabban már ebédosztáskor a sorban is összezördülnek. A legfőbb ideje volt, hogy a kormány tehermentesítsen bennünket – követeli.
– Ugyanabban az utcában van a házam, ahol a menekülttábor. Újabban sokan ácsorognak, egyre többen hangoskodnak itt, de valahogy kibírom – legyint Klara Neuwirth nyugdíjas. A férje rávágja: – Azért nem minden oké, a múltkori kánikulában többen fényes nappal meztelenül fürödtek a benzinkút melletti szökőkútban. Jó lenne legalább a menekülteknek a felét lepasszolni.
|
| Fotó: Somogyi Tibor / Népszabadság |
Michaela Paulenová szlovák belügyi szóvivő nem tudja vagy nem árulja el, mikor érkezik Traiskirchenből Bősre az ötszáz fős kontingens. – Rövidesen – közli tömören. Majd arról beszél, hogy Szlovákiát egyelőre elkerüli a nagyobb menekülthullám, mégis megnőtt a feltartóztatott illegális menekültek száma. Legtöbbjüket Medvére (Medvedov) viszik – tájékoztat. Ez a Győrhöz közeli menekülttábor tavaly került be a szlovákiai és a külföldi médiumok tudósításaiba, amikor kiderült, hogy azt a három guantánamói foglyot, akit Szlovákia befogadott, éppen itt helyezik el.
– A hír hallatán bizony sokan aggódtak, de mára már tudjuk, hogy alaptalanul, mert nálunk még nem fordult elő a tábor lakóival összefüggésbe hozható bűncselekmény
– közli Morva László, az alig hatszáz lelket számláló falu polgármestere. Azóta a tuniszi, az azerbajdzsáni és az egyiptomi illetőségű férfi állandó szlovákiai tartózkodási engedélyt kapott, és Medvéről a zólyomi (Zvolen) integrációs táborba került, ahol szakmát és szlovákul tanul.
A magas kerítéssel és térfigyelő kamerákkal körülbástyázott épületbe csak belügyminisztériumi engedéllyel lehet bejutni. Vadkerty József, a tábor igazgatója elmondja, hogy 152 szálláshellyel rendelkeznek, tavaly összesen 214 személy fordult meg itt, jelenleg 142 a táborlakók száma. Igyekeznek elviselhetővé tenni az itt-tartózkodásukat, amely általában nem hosszú. Azonnal ellenőrzik az adataikat a hazai és az uniós idegenrendészeti tárban, majd egészségügyi vizsgálaton esnek át. Kérdem az igazgatót, vajon tüdőröntgenre viszik-e őket, mert Csehországban már több tbc-s beteget szűrtek ki.
|
| Fotó: Ján Krošlák / Népszabadság |
– Olykor még a vérvizsgálatnak sem hajlandók alávetni magukat, mi pedig nem tehetünk semmit – tárja szét a karját.
– Négyen laknak egy szobában, külön a férfiak és a nők. Néhány garázda miatt tavaly fémajtókat szereltünk fel. A gyermekes családokat a kelet-szlovákiai Gálszécsen (Secovce) szállásolják el.
Nálunk külön főzünk a keresztényeknek, a muzulmánoknak, a cukorbetegeknek és a vegetáriánusoknak. Van itt konditerem, foci- és kosárlabdapálya, a közösségi helyiségben több mint 1300 tévécsatorna közül választhatnak.
Mindeközben a szlovákiai idegenrendészet dönt a sorsukról. Legtöbbjüket már Magyarországon regisztrálták, ezért néhány napon vagy héten belül visszatoloncolják őket (idén júniusig 140 személyt). Akad olyan ember is, aki már negyedszer jött vissza.
– Itt sokkal jobban bánnak velünk, mint odaát, Magyarországon sokszor még emberszámba sem vettek minket. Nem akarok visszamenni, itt kérek újabb menedékjogot – közli angolul a szudáni Noureldine, aki két feleségét és kilenc gyermekét hagyta odahaza. – Egyszer majd mindannyian találkozunk Norvégiában, mert ott akarok élni – mormogja. Mialatt a parancsnokkal beszélek, a helyettese közli, hogy szíriaiak akarnak sürgősen beszélni vele. Amíg nem fogadja őket, addig nem esznek.
– Mindig akadnak olyanok, akik azzal riogatják őket, hogy rövidesen visszamennek a hazájukba, ami szamárság, hiszen a szülőföldjük jelenleg nem biztonságos ország. Ezt szinte naponta elmagyarázom nekik, de jelenlegi létbizonytalanságukban újra meg újra elhiszik a rémhíreket.
Ráadásul mindannyian becsapottnak érzik magukat, mert az embercsempészek azzal hitegették őket, hogy ha belépnek valamelyik uniós országba, akkor onnan már bárhova eljuthatnak
– magyarázza Vadkerty József, és kiszól a titkárnőnek, hogy rövidesen lemegy a társalkodóba.
Azim Farhadi tizennyolc évvel ezelőtt hagyta el Afganisztánt, Szlovákiában kapott menedékjogot. Ma hivatalos tolmács, gyakran megfordul Medvén is, ezenkívül a szlovák köztévé (RTVS) politikai elemzője.
– Szlovákiában szigorú és nehézkes a menedékjogi eljárás. Tudtommal tavaly 157 kérelmet bíráltak el kedvezően. Nemrég fordítottam le azt a fenyegető levelet, amellyel a tálibok az egyik bevándorlót rémisztgették. Mire a kihallgatást vezető tiszt naivul vagy provokatívan megkérdezte tőle, akkor miért nem költözik el másik városba – mondja felháborodva. Arra a kérdésemre, hogy tolmácsként mostanság sok dolga akad-e, rávágja:
– Egyre több lesz!
