galéria megtekintése

Lemondott az osztrák kancellár

29 komment


Dési András

Werner Faymann nem bírta tovább a nyomást. A politikai­lag súlyosan meggyengült osztrák kancellár, egyben szocdem pártelnök hétfőn lemondott minden posztjáról. Pártjának új koalíciós partnerek felé kell nyitnia. Sokak szerint a sorból nem maradhat ki a radikális-jobboldali Szabadságpárt sem.

A selyemzsinór egy baráttól jött. „Werner, kérlek, engedd el, vége van!" – üzente Werner Faymann osztrák kancellárnak és szociáldemokrata pártelnöknek egy befolyásos szakszervezeti vezér a Profil hírmagazinban. A megszólított megértette az üzenetet, és hétfőn – miután tanácskozott a tartományi szocdem vezetőkkel – bejelentette lemondását a kormányfői posztról, valamint pártja, az SPÖ elnökségéről. A közlés sokakat meglepett, az SPÖ erős embere, a párt irányítását ideiglenesen átvevő bécsi főpolgármester, Michael Häupl az említett fórum után még úgy nyilatkozott: Faymann távozása nincs napirenden.
– Olyan kancellárra van szüksége az országnak, aki mögött a pártja egységesen felsorakozik. A kormánynak erőteljes rajtot kell vennie, amire csak kellő támogatottsággal bíró személy képes – nyilatkozta a bécsi születésű Faymann, aki 2008 augusztusában lett az SPÖ elnöke, rá négy hónappal pedig az osztrák kormány első embere.

Werner Faymann nem érzi a bizalmat
Leonhard Foeger / Reuters

Faymann körül valóban elfogyott a levegő. Május elsején kifütyülték, de már előtte óriási ütést kapott. Az osztrák elnökválasztás április 24-i első fordulójában a szocdemek jelöltje csúfondárosan leszerepelt, s nem jutott be a második körbe. A győzelmet a voksok 35 százalékával a radikális-jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) képviselője, Norbert Hofer szerezte meg. Ellenfele a május 22-i második fordulóban a zöldpárti Alexander Van der Bellen lesz. Vagyis az új köztársasági elnök az országot irányító nagykoalíción túlról érkezik.

 

Az államfőválasztás kudarcát sokan egy több éve tartó elgyengülés végpontjának tekintik. A menekültválságban Faymann tavaly előbb Angela Merkel német kancellárt támogatta, majd egy 180 fokos fordulattal próbálta meg kifogni a szelet az FPÖ vitorlájából – sikertelenül. A közvélemény-kutatásokban jó ideje az FPÖ magasan vezet, az SPÖ és nagykoalíciós partnere, a Néppárt (ÖVP) a felmérésekben közösen sem szerezne többséget.

Häupl közlése szerint Faymann utódlására eddig csak férfi jelöltek bukkantak fel. A legesélyesebbnek az osztrák vasutak (ÖBB) főnökét, Christian Kernt emlegetik. A gazdasági pragmatizmusa miatt a korábbi szocdem kancellárhoz, Franz Vranitzkyhez hasonlított 50 éves Kernt állítólag a befolyásos szakszervezetek ellenzik. Bárki lesz is a jelölt, Häupl ígérete szerint az illetőt jövő kedden mutatják be, s a jú­niusi pártkongresszuson választják meg. A pártelnöki és kancellári posztot nem választják ketté.

– Biztos, hogy Faymann nem reformerként, inkább intézőként fog bevonulni a történelembe, de a mai világban egy nagykoalíciós kancellárnak nincs akkora mozgástere, mint Franz Vranitzkynek vagy a legendás Bruno Kreiskynek volt – mondta lapunknak Peter Plaikner (kis képünkön). A bécsi politikai elemző szerint Ausztria több mint érdekes korszak elé néz. Bárki lesz is az SPÖ új vezetője, a pártnak a koalíciós opciókat át kell gondolnia, és országos szinten is elkerülhetetlen a nyitás az FPÖ felé. A Szabadságpárttal való koalíciót 2015 nyara óta gyakorolják Burgenlandban. Plaikner úgy látja, hogy az SPÖ vezetőcseréje hasonló lépést válthat ki a Néppártnál is, vagyis Sebastian Kurz külügyminiszter veheti át az ÖVP irányítását. Ami arra késztetheti az új államfőt – Hofert vagy Van der Bellent –, hogy az új start jegyében előre hozott választásokat írjon ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.