galéria megtekintése

Heves harcok Tikritben

0 komment

NOL

Nem csillapodnak a harcok Tikrit városában, miután a szunnita lázadók vasárnap bejelentették, hogy iszlám kalifátust hoztak létre Irak és Szíria területén. Az autonóm kurd régió elnöke mindeközben bejelentette, hogy függetlenségi népszavazást tartanak.

A nyugati sajtó az Iraki és Levantei Iszlám Állam (angol rövidítéssel ISIS), valamint az iraki kormányerők közötti heves harcokról számolt be Tikrit városa körül. A BBC-nek nyilatkozó szemtanúk szerint folyamatosak a légicsapások, állítólag Szaddám Huszein egykori diktátor palotája is megrongálódott. Beszámolók szerint a lázadók hétfőn elfoglalták a Tikrittől északra található Speicher katonai támaszpont egy részét is. 

Tikritet már június 11-én lerohanták a lázadók, a város azóta is heves összecsapások színhelye. Az iraki hadsereg tegnap közölte, hogy az ISIS harcosainak nincs sok választása: vagy leteszik a fegyvert és elmenekülnek, vagy meghalnak. Szabah Fatlavi altábornagy ekkor még úgy nyilatkozott, hogy csapatai hamarosan megtisztítják az ellenségtől a Bagdadtól 140 kilométerre fekvő várost.

A helyzet rendezése érdekében - az áprilisi választások óta először - ma összeül az iraki parlament, hogy létrehozzanak egy egységkormányt, amelynek lehetőségét Núri al-Maliki elnök egy hete még elutasította. 

 
Szíria egyes városaiban felvonulással ünnepelték, hogy az ISIS bejelentette a kalifátus létrejöttét.
STRINGER / Reuters

Minden igazhitű kötelessége, hogy hűséget esküdjön a kalifának és kövesse őt! – ezt a felszólítást intézte az ISIS szóvivője a világ muzulmánjaihoz azt követően, hogy iszlám kalifátus létrehozását jelentette be az Irakban és Szíriában is harcoló, szélsőséges szunnita szervezet.

A dzsihádista szervezet szóvivője, Abu Mohamed al-Adnani közlése szerint a kalifátus a Szíria északi részén fekvő Aleppótól egészen az Irak keleti országrészében elterülő Dijala tartományig terjed. Az ISIS Szíriában is nagyon aktív, lényegében a dzsihádisták jelentik a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen küzdő felkelők legütőképesebb erejét.

Az új „kalifa" az ISIS vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi lett, akit al-Adnani az interneten közzétett üzenetében a „világ muzulmánjai vezetőjének" nevezett. Adnani emellett azt is tudatta, hogy szervezetük neve ezentúl „Iszlám Állam", amely a Szíriában és a szomszédos Irak északi részén elfoglalt területeken kívánja létrehozni a kalifátust. Mégpedig kilencven évvel azután, hogy Kemal Atatürk, a modern török állam alapítója 1924-ben, az Oszmán Birodalom bukása után felszámolta az utolsó ilyen iszlám kormányzati formát a térségben.

Mint a BBC emlékeztet rá, az ISIS olyan iszlám államot akar megteremteni, amelyet egyetlen politikai és vallási vezető, a kalifa irányít. A hívek a kalifákat Mohamed próféta (570/571-632) utódjainak tekintik, és feltétlen engedelmességet fogadnak nekik. Az első kalifátusok Mohamed élete végén és halála után jöttek létre. Úgy tartják, hogy Mohamed egyesítette az addig széttagolt arab törzseket és kezdte meg a szent hódítást Ázsia, illetve Afrika felé.

A Bagdadtól északra található Tikrit a harcok egyik gócpontja. Sokáig az ott található olajfinomítóért mert a küzdelem, amely jelenleg a szélsőségesek kezén van.
STRINGER / Reuters

Az ISIS még június 9-én indított nagyszabású offenzívát a bagdadi kormány ellen. A 10-15 ezer főre becsült, a városi gerillaháborúra is jól kiképzett és felszerelt dzsihádista sereg igen gyorsan az ellenőrzése alá vonta Irak északi részét, és 50-60 kilométerre is megközelítette Bagdadot.

Az iraki haderő időközben ellentámadásba lendült, a manővert 300 amerikai tanácsadó és kommandósspecialista is segíti. Barack Obama a minap bejelentette, hogy újabb 200 katonát küld a bagdadi amerikai követség védelmére. Ezzel mintegy 750-re nő az Irakban tartózkodó amerikai katonák száma, de az elnök továbbra is kizárta annak lehetőségét, hogy az amerikai haderő az iraki csapatokkal együtt harcoljon az ISIS ellen.

A kurd autonóm terület elnöke, Maszúd Barzani szerint hónapokon belül megtarthatják a függetlenségről szóló népszavazást. REUTERS/Azad Lashkari
Reuters
Népszavazást tartanak a kurd függetlenségről

Az észak-iraki kurd autonóm terület elnöke a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy népszavazást kíván kiírni a régió függetlenségéről. Maszúd Barzani ezt azzal indokolta, hogy „Irak már eleve meg van osztva”. Mind mondta, az iraki kurdoknak fontos szerepe lehet a krízis rendezésében, és a függetlenség „természetes joguk”. „Nem én fogok dönteni a függetlenségről, hanem az emberek. Csupán hónapok kérdése, és megtartjuk a népszavazást” – idézi szavait a BBC. A függetlenségi törekvéseket hétvégi kommentárja szerint Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is támogatja, mint mondta, ez szükséges lépés az ISIS megfékezésére. A nemzetközi közösség több tagja – többek között Törökország és az Egyesült Államok – azonban a szétdarabolódás ellen vannak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.