galéria megtekintése

Kitört a botrány a demokratáknál, Clinton sokat veszíthet

30 komment


Kőműves Anita

A párt szerint orosz hackerek szivárogtatták ki a levelezésüket Vlagyimir Putyin utasítására, aki így akarja segíteni a republikánus Donald Trumpot.

Meg kell mutatni a botrányoktól kísért republikánus elnökjelölő konvenció után, hogy a demokraták egységes, kormányzóképes, normális párt – legalábbis ez volt a terv a hétfőn kezdődött, négynapos rendezvény előtt. Ám ehelyett a demokratáknak is tűzoltással kell indítaniuk az óriási figyelemmel kísért saját philadelphiai konvenciójukat, amelynek végén Hillary Clinton hivatalosan is a párt elnökjelöltje lesz.

Sanders-hívek tüntetnek Philadelphiában.
Adrees Latif / Reuters

Múlt pénteken ugyanis a WikiLeaks kiszivárogtató oldalon megjelent több mint húszezer, az országos demokrata pártszervezet vezetése, a DNC belső elektronikus levelezése. Ezekből az e-mailekből kiderül, hogy bár a pártszervezet tagjainak az előválasztási harcban semlegesnek kellett volna maradniuk, Clintont támogatták. Az egyik e-mailben arról volt szó, hogy Bernie Sanders vermonti szenátort azzal kellene támadni, hogy nem vallásos. Több más üzenetben kemény és ellenséges szavakkal illették Clinton versenytársát.

 

A botrány miatt lemondott Debbie Wassermann Schultz, a DNC elnöke. A testület feladata a demokrata jelöltek támogatása pénzzel, pénzgyűjtéssel és saját fenntartású választói adatbázisokkal – de a megválasztott politikusoknak már senki nem a „főnöke" a pártvezetésben. Barack Obama például a kampányát nagyrészt a DNC-től függetlenül folytatta, és elnökként is távolt tartotta magát a testülettől.

Most Trump vezet

Átvette a vezetést a republikánus jelölt Hillary Clinton előtt a CNN és az ORC által a hét végén végzett közvélemény-kutatás szerint. Eszerint a választók 48 százaléka támogatja Donald Trumpot, míg 45 százalék a demokrata jelöltet. Egy héttel korábban még 49-42 százalék volt az állás Clinton javára. Fontos tudni, hogy az elnökjelölő konvenció mindig „megdobja" a jelölt népszerűségét, ami érthető is azután, hogy a múlt hét gyakorlatilag Trumpról szólt. A teljes képhez látni kell majd, hogyan sikerül a demokratáknál Hillary Clinton „koronázása."

Az eddig kiszivárgott levelekben nincs óriási meglepetés, hiszen mindenki tudta, hogy Clinton a pártvezetés favoritja, ám ez ismét feldühítette Sanders híveit, akik nem nyugodtak bele jelöltjük előválasztási vereségébe, s abba sem, hogy az alelnökjelölt nem a párt balszárnyáról érkezett. A vermonti szenátor hiába biztosította támogatásáról Clintont az emailbotrány után is, a zűrzavar megnehezíti, hogy a konvención egységbe kovácsolják a pártot.

Clinton csapatának szakértői szerint orosz hackerek törtek be a DNC rendszerébe és lopták el az emaileket. Úgy vélik, Vlagyimir Putyin orosz elnök így próbálja befolyásolni az amerikai választások eredményét, azaz Donald Trump felé billenteni a mérleg nyelvét. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő ezt tagadta. A Washington Post néhány hete írta meg, hogy orosz hackerek betörtek a DNC rendszerébe és onnan letöltötték a Trumpról készített tanulmányokat és a levelezéshez is hozzáfértek. A betörést vizsgáló szakértő a lapnak azt nyilatkozta, két csoport támadta meg akkor a demokratákat, az egyik az orosz polgári titkosszolgálat, a másik az orosz katonai hírszerzés egymással versengő hackercsapata volt.

„Sztárfellépők" Philadelphiában
 
A republikánusok múlt heti konvencióján a párt prominensei közül kevesen jelentek meg, cserébe Hollywood néhány csillaga vonult fel. A demokratáknál viszont igazi politikai nagyágyúk szólalnak fel.

Hétfő
Michelle Obama first lady
Bernie Sanders vermonti szenátor
Elizabeth Warren massachussettsi szenátor

Kedd
Bill Clinton volt elnök

Szerda
Barack Obama elnök
Joe Biden alelnök
Tim Kaine alelnök-jelölt
Michael Bloomberg volt New York-i polgármester

Csütörtök
Chelsea Clinton, Bill és Hillary
Clinton lánya
Hillary Clinton elnökjelölt

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.