galéria megtekintése

„Ki akar olyan városban élni, amelyet felgyújtanak?”

7 komment


Kőműves Anita

A dallasi rendőrfőnök barátját, öccsét és fiát is elvesztette, mielőtt egy merénylő múlt héten megölte öt kollégáját. Ő az erőszak ellen harcol.

Kevesen vannak, akik jobban értik az Egyesült Államokat feszítő faji ellentéteket, mint David Brown dallasi rendőrfőnök. Még kevesebben vannak, akik annyit tettek a rendőrség és a fekete lakosság közötti bizalom kiépítéséért, mint ő. A múlt csütörtöki véres támadás nyomán, amelyben öt kollégáját vesztette el, Brown az események szimbolikus alakja lett, arcát és történetét az egész ország megismerte.

Személyes tragédiák és korát megelőzően haladó szakmai munka jellemzi az 55 éves Brown több mint harmincéves karrierjét. Dallasban született és nőtt fel, az egyik legszegényebb és legveszélyesebb, feketék lakta környéken. Miután diplomázott, arra tért haza, hogy a környéken éppen tombol a kokainháború. Tenni akart valamit a sajátjaiért, ezért 1983-ban beállt rendőrnek. Boldog volt, amikor arra a környékre vezényelték járőrözni, ahol felnőtt.

Egyenesen haladt felfelé a ranglétrán, ám közben személyes válságok sorával kellett megküzdenie. 1988-ban szolgálatteljesítés közben elhunyt egykori iskolatársa, akkori járőrtársa. Három évvel később drogcsempészek ölték meg az öccsét – idézi fel a The New York Times. 2010-ben, nem sokkal rendőrfőnöki kinevezése után 27 éves, mentális betegségekkel küzdő fia rohamot kapott és megölt egy férfit, majd egy a helyszínre érkező rendőrt is, mielőtt az erősítésként érkező egyenruhások végeztek vele.

 

A tragédiákon – mint a CNN-nek adott interjúban elmondta – keresztény hite segíti át. Saját sorsáról nem szívesen beszél, mert úgy gondolja, ő azért van, hogy a közösséget szolgálja. Szívesebben mesél beosztottjai hősiességéről, akik múlt hét csütörtökön életüket kockáztatva vették fel a harcot a támadóval. A 25 éves Micah Johnsonnak nem volt más célja, mint hogy minél többjüket megölje.

David Brown a lelőtt kollégáira emlékező imádságon
Erik S. Lesser / MTI/EPA

Keménységre szakmai munkája során is szüksége volt, mert az elmúlt hat évben olyan reformokat vezetett be a dallasi rendőrségen, amelyek sokak tiltakozását kiváltották. Már két évvel azelőtt, hogy a Fergusonban egy fehér rendőr által megölt fekete tinédzser, Michael­ Brown halála a közbeszéd egyik legfontosabb témájává tette a feketék elleni rendőri erőszakot, a dallasi rendőrfőnök úgy döntött, átírja annak a szabályait, mikor vethetnek be erőszakot a beosztottjai.

Az új cél az lett, hogy a rendőrök, ha lehet, még csak ne is kerüljenek olyan helyzetbe, amikor fegyvert kell használniuk. Egy példa: csak nagyon kivételes esetben üldözhetnek például egy gyanúsítottat, mert ezek a szituációk gyakran vezetnek fegyverhasználathoz. A lőfegyvernek pedig az utolsó mentsvárnak kell lennie, ha a rábeszélés, majd az elektromos sokkoló nem használ. A felkészítő tréningre nem kétévente, hanem kéthavonta kell elmenniük a rendőröknek.

Fontos számára az átláthatóság: minden esetet, amelyben dallasi rendőr erőszakot (akár paprika­spray-t) alkalmaz, nyilvánosságra hoznak. Az alkalmatlan rendőröket – több mint hetvenet – nyilvánosan bocsátotta el. A társaik visszaéléseit jelentő egyenruhásokat pedig szintén nyilvánosan megdicsérte, ezzel is megakadályozva, hogy a betyárbecsület miatt ne kerüljenek felszínre a jogsértések. Visszafogta azt az Amerika-szerte elterjedt gyakorlatot is, hogy az általában a szegényekre és kisebbségekre kivetett közlekedési bírságokból szereznek extra bevételt a szervezetnek. A közlekedési rendőrök egy részét fontosabb feladatokra vezényelte át. A pénz megfeleződött, ám nem lett több baleset az utakon.

Eközben persze sokak érdekeit­ sértette, gyakran vádolták azzal, hogy kivételezik kedvenceivel, autoriter módon irányít és makacs. Ám a számok őt igazolják: a dallasi gyilkosságok száma drasztikusan csökkent, csakúgy, mint a rendőrök ellen tett panaszoké. A dallasi rendőrök fegyverei által is feleannyian vesztették életüket Brown reformjai után.

A Policeone.com internetes oldalon megjelent portré szerint beosztottjai már többször panaszt emeltek Brown ellen, mert úgy érzik, értelmetlen szabályokkal köti meg a kezüket. Ám eddig minden, az elmozdítására tett kísérletet túlélt. Döntéseit pedig úgy indokolja, nem akarja, hogy „Baltimore legyen Dallasból”, utalva a tavaly nyári zavargásokra. „Ki akar olyan városban élni, amelyet felgyújtanak, mert az emberek úgy érzik, hogy nem bánnak velük tisztességesen a rendőrök?” – tette fel a költői kérdést.

Énekelt és hazudozott a dallasi támadó

Bombák készítésére alkalmas eszközöket találtak a dallasi merényletet elkövető Micah Johnson lakásán, ami arra enged következtetni, hogy több támadást is tervezett – közölte a CNN hírtelevízió kérdésére David Brown. Nyilatkozatából több részlet is kiderül a péntek hajnali eseményekről. Johnson fekete bőrű túsztárgyalót kért, amit a rendőrség teljesített, ám a gyanúsított ezután is csak „játszmázott, hazudozott, énekelt”. És azt hajtogatta, hogy még több rendőrt akar megölni. Mivel mesterlövészek nem tudtak volna úgy végezni Johnsonnal, hogy ők maguk ne kerüljenek veszélybe, Brown úgy döntött, engedélyt ad arra, hogy robotra szerelt bombával végezzenek a lövöldözővel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.