Az északír szavazók egyébként a maradásra voksoltak 55,8-44,2 százalékos arányban. A tartomány miniszterelnök-helyettese, Martin McGuinness nyomban javasolta népszavazás kiírását az ír sziget újraegyesítéséről.
A történészprofesszor szerint nagy kérdés, milyen mértékben sodorja veszélybe a Brexit a mindig külső erők (az Egyesült Államok, az Európai Unió és legfőképpen londoni és dublini politikusok) által megvalósított északír békefolyamatot. McBride figyelemre méltó körülménynek tekinti, hogy az EU-népszavazás nem vallási alapon osztotta meg az északíreket. Igaz, a Brexitet a „koronahű erődöknek" számító körzetek támogatták, míg a maradásra főleg a nacionalista körzetek szavaztak. Ám a népszavazás eredménye ugyanazt a tágabb társadalmi, kulturális és nemzedéki megosztottságot is tükrözte, mint Angliában és Walesben. Az EU-ban maradást pártoló 56 százalékhoz számos liberális unionista is tartozott, akik úgy érezték, az unió gazdasági biztonságot, politikai stabilitást és kulturális lehetőségeket nyújtott számukra.
McBride hangsúlyozza, hogy az 1998-ban aláírt nagypénteki egyezménynek, az északír békefolyamat kulcsfontosságú állomásának létrejöttében is jelentős szerepet játszott az Európai Unió. Olyan fórumot biztosított a tárgyalópartnereknek, melyen az ír és brit politikusok egyenlőnek minősültek. Az európai integráció tágabb összefüggésében könnyebben el lehetett képzelni egy olyan régiót, melynek lakossága ír, brit vagy mindkettő lehetett. A megállapodás egyetlen önrendelkező egységnek tekintette az ír szigetet. Ezen az alapon lehetett meggyőzni az Ír Köztársasági Hadsereget (IRA) és politikai szárnyát, a Sinn Feint arról, hogy fogadja el a szerződést.
A nagypénteki egyezmény viszont nem tartalmaz olyan cikkelyt, amelynek alapján meg lehetne akadályozni, hogy a brit kormány „kivigye" Észak-Írországot az Európai Unióból. Az ír sziget önrendelkezési joga egyetlen kérdésre, az egységre vonatkozik. McBride úgy érzi, a Brexit aláássa a nagypénteki egyezmény szellemét, és anélkül, hogy erre az emberek többsége áldását adta volna, Észak-Írország kivonása Európából „nem pusztán erkölcsileg helytelen és politikailag kockázatos, hanem egyben a békefolyamat alapvető bilateralizmusának elutasítása is".
A professzor szerint „bizarr politikai fikciónak tűnhet, hogy Írország egyetlen, de két független egység is lehet. De ez volt az alapja a két korábbi ellenség viszonylag békés egymás mellett élésének. Mindezzel nehezen összeegyeztethető a fizikai határ". Csalódott, hogy Belfastban és Dublinban ismét a határ fogja dominálni a politikát, és csak remélni tudja, hogy a helyi politikusok „felelősségteljesebben fognak cselekedni, mint londoni megfelelőik".
