galéria megtekintése

Jordánia kegyetlen bosszút ígér

5 komment

NOL

„Engesztelhetetlen" háborút hirdetett az Iszlám Állam (IS) dzsihadista szervezet ellen Jordánia. II. Abdullah király egy ammani biztonsági értekezleten jelentette be, hogy „hitünk, értékeink és az emberiesség elveinek" védelmében csapnak le a szélsőségesekre, mégpedig azokon az iraki és szíriai területeken, amelyeket az IS az ellenőrzése alatt tart.

Az uralkodó szavai híven tükrözik országának általános hangulatát: az emberek bosszút akarnak, miután kiderült, hogy az IS különösen bestiális módon megölte, élve elégette a december óta túszként fogva tartott jordániai vadászpilótát, Maáz al-Kasszaszbét.

Engesztelhetetlenül – mondta az IS-videó miatt amerikai útját megszakító jordán király
Engesztelhetetlenül – mondta az IS-videó miatt amerikai útját megszakító jordán király
Jim Bourg / Reuters

A bosszú első lépéseként szerda hajnalban, alig néhány órával azután, hogy a kegyetlen gyilkosságról készült videofelvétel megjelent az interneten, kivégeztek két Jordániában halálra ítélt iszlám szélsőségest. Egyikük, egy a negyvenes éveinek közepén járó iraki asszony, Szajjida ar-Risávi 2006-ban részt vett egy hatvan ember életét követelő merényletben, a másik, Zijád al-Karbuli pedig támadásokat szervezett jordániai állampolgárok ellen Irakban.

 

Risavit az ammani hatóságok készen álltak volna szabadon engedni cserében Kasszaszbéért, ám a tárgyalások megszakadtak, mert Jordánia nem kapott bizonyítékot arra, hogy a férfi még él. Valószínűleg nem is kaphatott volna. Mint Ammanban közölték, a pilótát feltehetőleg már egy hónappal ezelőtt meggyilkolták. A BBC elemzése szerint a tárgyalásokkal az IS csak feszültséget akart kelteni, kétségeket akart ébreszteni Jordániában, amely részt vesz a dzsihadisták ellen harcoló nemzetközi koalícióban. Kasszaszbe egy IS-állások ellen végrehajtott csapás során esett fogságba, miután kilőtték a repülőgépét. A szivárgó információk szerint még január 3-án égették meg.

Virrasztás Ammánban az elevenen megégetett pilóta emlékére
Virrasztás Ammánban az elevenen megégetett pilóta emlékére
Muhammad Hamed / Reuters

A szövetségnek három másik arab állam, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Katar is tagja, igaz, a The New York Times szerdai jelentése szerint a jordániai pilóta fogságba esése után az emirátusok felfüggesztette részvételét a hadműveletekben.

A Kasszaszbe megégetéséről készített videó közzétételének idején éppen az Egyesült Államokban vendégeskedő II. Abdullah viszont – még mielőtt washingtoni látogatását megszakítva hazautazott volna – Barack Obama amerikai elnökkel éppen abban állapodott meg, hogy folytatják a közös harcot az IS ellen. Ezt követelte az egyik legfontosabb, a hasemita királyság támaszaként ismert jordániai törzshöz tartozó Kasszaszbe édesapja is, aki a szélsőséges szervezet teljes megsemmisítésére szólított fel. A két halálos ítélet végrehajtását kevésnek tartja, azt akarja, hogy az állam még több embert végezzen ki „ebből a bűnös csoportból, amelynek semmi köze az iszlámhoz" – idézte szavait a Reuters.

Megtorlásra szólított fel Kasszaszbe édesapja is
Megtorlásra szólított fel Kasszaszbe édesapja is
Muhammad Hamed / Reuters

A pilóta meggyilkolásának módját Közel-Kelet-szerte elítélik az iszlám hittudósok – még az IS-szel szimpatizálók is. Egy ember elégetése ellentmond a vallás előírásainak, annak a tilalomnak, amelynek értelmében a testet nem szabad megcsonkítani – hangoztatják.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.