galéria megtekintése

„Jogunk van az önálló államhoz”

9 komment

Karafiáth Luca

Kerek 100 évvel a Közel-Keletet önkényesen brit és francia befolyási övezetekre felosztó Sykes-Picot egyezmény után Szíria és Irak romokban hever.

A határok újrarajzolását zászlajára tűző Iszlám Állam (IS) terrorszervezet a kalifátus ígéretével sokaknak vonzó alternatívát kínál. Míg az IS legyőzésére nemzetközi koalíciót szervező nyugati államok ragaszkodnak az 1916-os határokhoz, a legmegbízhatóbb helyi harcoló csapatokat adó, nagyfokú autonómiát, sőt kvázi függetlenséget élvező iraki Kurdisztán külügyminisztere, Falah Musztafa Bakir szerint egy ilyen megoldás már elképzelhetetlen.

– Itt az ideje, hogy új megközelítésből nézzünk a Közel-Kelet jövőjére. Az iraki kurdok történetét jogfosztás, üldöztetés és etnikai tisztogatás jellemezte. Mindezek fényében nem értem, mire számít a nemzetközi közösség. Mi nem arabok vagyunk, és egy különálló nemzetként jogunk van egy önálló államhoz – fejtette ki álláspontját lapunknak a külügyminiszter. Majd arra emlékeztetett, hogy a kurd vezetés megpróbált a párbeszédre építve együttműködni a bagdadi kormánnyal, de ez viszonzatlan törekvésnek bizonyult.

 
Falah Musztafa Bakir
Falah Musztafa Bakir

Bagdad hozzáállását tükrözi, hogy csökkentette a gazdaságilag megrendült kurd régiónak szánt költségvetést, ami tovább súlyosbítja a háborús költségek, az olajárcsökkenés, az 1,8 millió menekült befogadásának terheivel küszködő térség helyzetét. Bakir szerint a gazdasági válságból való kilábaláshoz külső segítségre van szükség.

– Hálásak vagyunk a koalíciós hozzájárulásokért, köztük Magyarország támogatásáért is, de ennél többre van szükségünk, ha meg akarjuk nyerni ezt a harcot – figyelmeztetett a politikus, kiemelve az anyagi támogatás elsődlegességét.

A jól képzett kurd harcosok, a pesmergák támogatása mellett szól, hogy gyakorlatilag ők képviselik az egyetlen olyan helyi erőt, amely valódi katonai eredményeket ért el az IS elleni háborúban. Bakir úgy látja, hogy a kurd harcosok hatékonysága páratlan elhivatottságukban rejlik. – Azonban a pesmerga igényeit ki kell elégíteni, fizetést és ellátást kell biztosítani számukra. Ehhez pedig szükségünk van nemzetközi támogatásra – hangsúlyozta.

Az iraki hadsereg által Moszul visszafoglalásáért indított offenzíva nehézkessége és korlátozott sikerei szintén rávilágítottak a kurd erő jelentőségére. Bakir szerint az iraki hadsereg nem áll készen arra, hogy egyedül hajtson végre egy ilyen nagyszabású katonai műveletet. – Moszul bevételéhez átfogó katonai stratégiát kell kidolgoznunk, amelyben le kell fektetni a működőképes harctéri együttműködés alapjait – fejtette ki, hozzátéve, hogy a háború utáni rendezésről sem szabad elfeledkezni. – Gondoskodni kell a békés együttműködés alapfeltételeinek megteremté-séről, újra kell építeni a bizalmat a különböző népcsoportok között. Ez nem lesz könnyű feladat – figyelmeztetett a miniszter. 

Névjegy

Falah Musztafa Bakir 1964-ben született az észak-iraki Erbílben. A Moszuli Egyetemen anglisztikát hallgatott, mesterdiplomáját Nagy-Britanniában, a Bath Egyetem fejlesztéspolitika szakán szerezte. 2001-ben elvégezte a Harvard Egyetem John F. Kennedy Intézete kormányzati képviselőknek szóló továbbképzését is. Politikai karrierjét a Kurdisztáni Demokrata Pártban kezdte 1996-ban. 2002 és 2004 között Nechervan Idrisz Barzani kurd miniszterelnök tanácsadója, majd 2006-tól a külügyminiszteri tárcát vezeti.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.