galéria megtekintése

„Az egységet nem lehet vasdoronggal kikényszeríteni” – Juncker finoman üzent a renitens tagországoknak

Az Európai Unió egzisztenciális válsággal küzd — jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban tartott évértékelő beszédében. A bizottsági elnök azt mondta, hogy össze kell egyeztetni a menekültek befogadását ellenző és a közösségi szolidaritást követelő tagállamok érdekeit.

Jean-Claude Juncker az Európai Unió rogyadozó egységének felélesztésére tett kísérletet, amikor az Európai Parlamentben értékelte az elmúlt egy évet, és ismertette az általa vezetett testületnek a következő időszakra vonatkozó javaslatait.

Fotó: Vincent Kessler / Reuters

Juncker tartózkodott attól, hogy nagyszabású integrációs terveket vázoljon fel, inkább az "európai életforma" védelmét, az európai polgárok biztonságát szolgáló rövidtávú javaslatokkal állt elő. Fontosnak nevezte, hogy a tagállamok elsimítsák az ellentéteiket, mert a megosztottság a nacionalizmus és a populizmus táptalaja — fogalmazott.

 

Az egységet nem lehet vasdoronggal kikényszeríteni, sem a szolidaritást — mondta, némi megértést mutatva a bevándorlást ellenző kelet- és közép-európai országok iránt. Sürgette ugyan a menekültek tisztességes áthelyezését és áttelepítését, de beszédében nyoma sem volt a kormányokat a kötelezettségeikre figyelmeztető harcias felszólításoknak. Reményét fejezte ki, hogy Szlovákia az EU soros elnökeként képes lesz az ellentétek feloldására.

Fotó: Vincent Kessler / Reuters

Juncker megismételte, hogy Brexitet követően baráti alapokra kell helyezni a viszonyt az Egyesült Királysággal. Ismét leszögezte, hogy az egységes piachoz csak úgy kaphat hozzáférést a szigetország, ha teljes mértékben tiszteletben tartja a munkaerő szabad mozgására vonatkozó előírásokat.

Nem több, hanem néhány területen jobb Európát akarunk

— fejtette ki a bizottsági elnök, aki a munkahelyteremtést és a szociális jogok megerősítését nevezte a legfontosabb feladatoknak. Nem hagyott kétséget afelől, hogy az Európai Bizottság kitart a kiküldött és a helyi munkavállalók egységes bérezését támogató javaslata mellett, jóllehet azt az új tagállamok hevesen ellenzik.

Juncker felszólított az európai értékek védelmére is.  Úgy fogalmazott: „Határozottan ellenezzük a halálbüntetést, és hiszünk a független és hatékony igazságszolgáltatásban."

A bizottsági elnök javasolta, hogy néhány éven belül növeljék kétszerésére az Európai Stratégiai Beruházási Alapot, amely közforrások felhasználásával magánbefektetéseket mozgósít. Közölte, hogy 2020-ig minden városban és településen meg kell teremteni a szélessávú internet hozzáférést. Védelmébe vette a harmadik országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodásokat, és szorgalmazta, hogy az Európai Unió tagállamai mielőbb ratifikálják a párizsi klímavédelmi megállapodást.

Fotó: Vincent Kessler / Reuters

Az Egyesült Királyság távozásával megnyílik az út a huszonhetek szorosabb katonai együttműködése előtt is, amelyet a szigetország eddig sikeresen megakadályozott. Jean-Claude Juncker szerint az Európai Uniónak egy közös alapot kell teremtenie a hadiipari kutatásokra, valamint létrehoznia egy közös katonai főhadiszállást.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.