galéria megtekintése

Igeosztás lanyhuló poénvadászattal


Fotó: Máthé Zoltán / MTI

„Na úgy, na, mondja el ennek a sok hülyének, mi a helyzet!" A megjegyzés egy fiatal hölgytől érkezik, a hang ironikus. Egy hatfős csapat mellé telepedem le meghallgatni Orbán Viktor beszédét, amely lezárja a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Rossz választás: a társaság hangos csevegése majdnem elnyomja hangfalakat, illetve Orbánt.

A reggeli órákban a város Brassó felé eső bejáratánál levő szállodától sétálok a helyi sportcsarnok felé, ahol fél tizenegyre hirdették meg Orbán Viktor beszédét. Útközben a couchsurfing (gazdaságos szállás) egy egészen sajátos változatát figyelem meg. A kemping környékén, a szállodák parkolóiban, sőt a települést átszelő főút mellett is mindenfelé autókban kettesével-hármasával alvó fiatalokat látni.

 

A színpadot a sportcsarnok előtti terén állították fel, kőhajításnyira a vasútvonal és az Olt folyó mellett húzódó kempingtől, amelyre két éve 150 millió forintot adott a Bethlen Gábor Alap a Tusványost szervező Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítványnak. A pénz továbbra sem nagyon látszik, a házikók javarészt lepusztult állapotban vannak. Félórával az „Orbán-koncert" előtt kevés az ébredező fiatal, az egyébként felújított vizesblokk környéke is néptelen. A éjszakai buli hosszú lehetett...

A színpad felé menet az ellenkező irányba tartó csapatba botlom. - Tudjátok, mi készül itt? - kérdezem.

- Persze, Orbán osztja az igét - válaszolja az egyik srác.

- És nem hallgatjátok meg?

- Dehogynem - mondja komoly arccal, társai hangos kuncogása közepette. Néhány lépésről még visszakiált: „nem érdekel a politika".
Az Orbán-beszéd közönsége többnyire idősekből áll. Számokat a szervezők nem közölnek, de az állami média rendszerint többezer nézőről ír. A valóságban a miniszterelnök alig több mint ezer ember előtt mondja el szokásos Tusványos-záró beszédét. A színpad előtt, székeken és padokon mintegy nyolcszáz főt számolok össze, és oldalt, illetve a sajtósok mögött jóindulattal ugyanennyien állhatnak.


Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Ez egyébként az előző években is jellemző volt: a közéleti programokra általában 30-50 fő ül be, miközben a koncertek és egyéb szabadidős tevékenységek iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Rúzsa Magdi csütörtök esti koncertjén például a hivatalos verzió szerint „több mint tizenötezren", saját forrásaink szerint húszezren vettek részt. (Fall Sándor sajtófőnök a megnyitó előtt azt nyilatkozta, 15 ezer fő fölött biztonsági okokból lezárják a táborba való belépést.) Ami újdonság az előző évekhez képest, hogy idénre mintha a miniszterelnök lelkesedése is alábbhagyott volna. Beszéde nincs teletűzdelve poénokkal - amit máskor oly bőkezűen adagolt –, mintha már nem vadászná a tapsot. Azt a benyomást kelti, mint aki fel akarná készíteni a hallgatóságát: ne csodálkozzanak nagyon, ha jövőre valamilyen indokkal kimentené magát.

Nem tűrik az ellenvéleményt

Sem a Tusványos Press, sem a Magyar Távirati Iroda nem számolt be arról a vitáról, ahol Cristian Pirvulescu politológus markáns, a magyar kormányéval ellentétes véleményt fogalmazott meg a menekültkérdés kezeléséről. Ez azért is szembetűnő, mert a bukaresti egyetemi tanár volt az egyetlen román résztvevője a hivatalosan továbbra is a magyar-román párbeszéd fórumaként hirdetett rendezvénysorozatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.