– Amikor létrehoztuk a keleti partnerségi programot, arra törekedtünk, hogy a lehető legvonzóbb ajánlatot tegyük a kelet-európai országoknak. De valószínűleg nem vettük megfelelően figyelembe, hogy ennek milyen fogadtatása lehet Oroszországban. Ezt önkritikusan el kell ismerni. Nem tettük elég világossá, hogy nem arról van szó, hogy Ukrajnának, Grúziának vagy Moldovának Európa és Oroszország között kellene választania. Különösen Ukrajnának lett volna jó esélye arra, hogy hídszerepet játsszon az Európai Unió és Oroszország között. Ám a válságban szerintem eddig jól megállta a helyét az EU: hiszen azt is látni kell, hogy mindennek a jelentőségét egészen másképp ítélik meg Portugáliában vagy Spanyolországban és mondjuk a balti országokban. A tragikus történelmi tapasztalatok tükrében a balti országok vagy a közép- európai államok sokkal nagyobb aggodalommal reagálnak az orosz expanziós kísérletekre, mint a kontinens nyugati perifériáján.
– Ukrajna szemlátomást nem kér a hídszerepből. Lát arra esélyt, hogy Kijev középtávon az Európai Unió tagja legyen?
– Ukrajna mindig is európai ország volt. Az európai perspektívát erősíteni akarjuk és az országot stabilizálni. De nem szeretnénk olyan reményeket kelteni, amelyek rövid vagy középtávon csalódáshoz vezethetnek. Most nincs napirenden Ukrajna EU-csatlakozása, de ez nem jelenti azt, hogy valamikor nem következhet be.
|
„Nem választhatjuk meg a tárgyalópartnereinket”
Knoll/Janicke |
– A német politika és a nyilvánosság meglehetősen visszafogott az Oroszországot sújtó szankciókkal szemben. Létrejött egy speciális orosz–német viszony?
– A politikát racionálisan kell nézni. Négy kérdésre keressük a választ: azokkal az intézkedésekkel, amelyeket be akarunk vezetni, tudunk-e hatni az orosz politikára? Képesek leszünk-e a szankciók dacára továbbra is fenntartani a párbeszédet? Ennek a megszűnése lenne ugyanis a legrosszabb, ami történhet. Ki viseli a szankciók terheit, és tudunk-e velük szolidaritást vállalni? Ezekre a kérdésekre racionálisan, különösebb érzelmek nélkül kell válaszolni. Politikai beszédekben szigorú gazdasági szankciókat szorgalmazni anélkül, hogy a következményekkel tisztában lennénk, felelőtlenség. Nem hiszem, hogy ez csak Németország álláspontja lenne, szerintem ezt az uniós tagállamok is osztják.
– Nem kellene inkább erőt mutatni?
– Van egy egyensúlytalanság, amin nem tudunk változtatni. Putyin megoldásai a XIX. század hatalmi politikáját idézik, az EU pedig a XXI. században politizál, a diplomáciai és a politikai megoldásokat részesíti előnyben. Ez például kizárja, hogy katonai erővel válaszoljon az elfogadhatatlan orosz lépésekre.
– De sikeres ez az európai politika? Putyin nyugodtan tovább is nyomulhatna Kelet-Ukrajnába?
– Hosszú távon Putyin nagy gazdasági árat fog fizetni mindezért. Már most komoly nyomás alatt van az orosz gazdaság. Sem társadalmi, sem politikai megújulás nem történt az országban évek óta. Az európai szemlélet hosszú távon sikeresebb lesz, és akik azt állítják, hogy nem vagyunk elég kemények, azoktól megkérdezném: szerintük mit kellene tenni, mit lehetett volna tenni, hogy Oroszország ne foglalja el a Krímet? Nem akarok cinikus lenni, de emlékeztetnék rá, hogy nem akadémiai vitát folytatunk, hanem Oroszország egy fatálisan rossz döntéséről beszélünk. Valószínűleg semmilyen felelős XXI. századi politikával nem tudtuk volna megakadályozni a Krím annektálását.
– Létezhet olyan szankció, amely csak Putyinnak fájdalmas, Európa számára pedig nem?
– Minden megoldást megvizsgálunk, és természetesen azt is, hogy milyen hatása lenne Oroszországra és az Európai Unióra, illetve a tagállamokra. Jelenleg nem látok olyan lehetőséget, amelynek ne lenne valamilyen negatív következménye az uniós tagállamokra, persze eltérő intenzitással. Az orosz gázfüggés például nagyon különböző, ezért differenciáltan kell nézni, hogy kire milyen terheket ró.
– Azt mondta, fontos, hogy fennmaradjon a párbeszéd Putyinnal. De vajon mindezek után mennyire megbízható partner az orosz elnök?
– Nem választhatjuk meg a tárgyalópartnereinket, olyannak kell elfogadnunk őket, amilyenek. A német kormány egyértelművé tette, hogy elfogadhatatlan, ami a Krímben történt, felháborodtunk, tiltakoztunk. A külpolitikában azonban gyakran el kell rejteni az érzelmeinket, és tovább kell tárgyalni. Putyinra az lehet hatással, ha az Európai Unió képes együttes erővel, közösen fellépni. Korábban volt már többször példa arra, hogy ennél kisebb válságokban sem sikerült egy hangon beszélnie az uniónak. Ebből azonban tanultunk.
– Oroszország fontos gazdasági partner az európai országok számára. Nem rendül meg ezek után a bizalom az orosz partnerekben? Vagy a politika és a gazdaság könnyen elválasztható egymástól? A németek számára a Gazprom, Magyarország számára a Roszatom is fontos partner, utóbbival nemrég írta alá a kormány a paksi erőmű bővítéséről szóló kormányközi szerződést.
– Oroszország függősége jóval nagyobb az EU-tól, mint fordítva. Az unió importjának körülbelül 7,7 százaléka jön Oroszországból, míg az oroszok importjának 55 százaléka az EU-ból. Vagyis ha a gazdasági kapcsolatokban bármilyen törés következne be, ez Oroszországot sokkal súlyosabban érintené. Természetesen nem tudunk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Németország most azt vizsgálja, hogy leállítja az amúgy nem túl jelentős fegyverexportját Oroszország felé. De a válasz a válságra nem lehet az, hogy befagyasztjuk a gazdasági kapcsolatokat. Most Oroszországon van a sor, hogy bebizonyítsa, megbízható partner.
