galéria megtekintése

Olcsóbb lett a halál a menekültek számára, az utolsó rohamra buzdítják őket Európa felé


Fenes Gábriel

Az embercsempészek azzal riogatják a menekülteket, hogy ha most nem kelnek útra a tengeren, akkor később már nem tudnak. A tavalyinál is több halottja lehet a menekültválságnak.

Eddig több mint 300 ezer menekült érkezett az idén tengeren Olaszországba és Görögországba. Bár a tavalyi évhez képest csökkent azoknak a száma, akik a veszélyesebbik útvonalat választják, hogy Európába juthassanak (2015 első kilenc hónapjában 520 ezren voltak), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint az év végére rekordszámú halottja lehet a menekültválságnak a Földközi-tengeren: január óta legkevesebb 3200 ember tűnt el vagy fulladt vízbe.

Menekült gyerek Hiósz paratjainál
Menekült gyerek Hiósz paratjainál
Alkis Konstantinidis / Reuters

– A halálos áldozatok és eltűntek száma valóban túllépheti a tavaly regisztrált 3771 főt – magyarázta a Népszabadságnak Anna Triandafyllidou, az olaszországi Európai Egyetemi Intézet professzora, hozzátéve egyértelműen látszik, hogy a Törökország és az Európai Unió között idén márciusban kötött menekültügyi paktum óta egyre több migráns érkezik Olaszországba az észak-afrikai Tunéziából, Egyiptomból, valamint Líbiából, és jóval kevesebben választják a görögországi útvonalat. Augusztusban azonban utóbbiak száma 3500-ra ugrott, és valószínűleg szeptemberben is ezen a szinten marad, mert az embercsempészek kihasználják a rossz időjárás közeledését és a Törökország és az Európai Unió között elhúzódó, a vízummentességről szóló tárgyalásokat.

 

Azzal riogatják a menekülteket, hogy ha most nem kelnek útra a tengeren, akkor később már nem tudnak. A Greek Reporter internetes portál szerint idén 1000 dollárról (276 ezer forint) 250 dollárra (69 ezer forint) csökkentették az Európába jutás árát, hogy így tegyék vonzóbbá az olykor halálos utazást. – Az embercsempészek most a mennyországban érezhetik magukat. Európa rengeteg munkát ad nekik – állította a Guardiannek egy 26 éves szír ács, aki gyalog indult észak felé Görögországból.

Bár április eleje óta Görögországnak lehetősége van arra, hogy visszatoloncolja a Törökországból érkezett menedékkérőket, hónapok óta először mégis tízezer fölé emelkedett az Égei-tenger szigetein rekedtek száma. Triandafyllidou szerint ennek az az oka, hogy a folyamat nagyon lassan zajlik. Általában hónapokba is telhet, míg elbírálják a menedékkérelmüket. Eddig mindössze néhány száz embert sikerült visszatoloncolni Törökországba. – Rengetegen rekedtek a görög szigeteken, a regisztrációs központok túlzsúfoltak.

Van, ahol többször annyi menekült tartózkodik, mint amennyire a tábort tervezték – jegyezte meg a kutató. Hiószon például 3700 menekült gyűlt össze az 1100 fősre tervezett táborban, Leszbosz szigetén 5264-en ragadtak.

Triandafyllidou szerint a menekültek egyre ingerültebbek, erőszakosabbak. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a leszboszi Moria város melletti túlzsúfolt menekülttáborban tömegverekedés, majd tűz ütött ki hétfő este, aminek következtében hatvan kunyhó és száz sátor égett le. A Kathimerini görög napilap angol nyelvű hírportáljának értesülése szerint nagyjából 4000 embernek kellett elhagynia a tábort. A görög hatóságok szerint szándékos gyújtogatás történt, kilenc embert vettek őrizetbe.

Az EU–török megállapodástól azt is remélték, hogy a szárazföldön csökken a balkáni útvonalon Európába érkező menekültek száma. Így is lett, egyre kevesebben jutnak Macedónián és Szerbián keresztül, Magyarországon vagy Horvátországon át Ausztriába és Németországba. Március eleje óta azonban még így is több mint 24 ezer ember tette meg a hosszú szárazföldi utat – derül ki az UNHCR jelentéseiből. Ugyanezen időszakban mintegy 21 ezer menekültet számláltak Ausztriában. A legtöbben Bulgárián keresztül lépnek be az Európai Unióba, de a Görögországban rekedtek továbbra is a Macedónián át vezető útvonallal próbálkoznak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.