galéria megtekintése

Fellélegeztek a londoni brókerek

Meg sem született még a brit választások végeredménye, amikor a font és a részvények árfolyama máris „észak felé" mozdult el. Ahogy a Konzervatív Párt képviselőinek száma közeledett a kormányzáshoz szükséges többséghez, a font sterling értéke az amerikai dollárral és az euróval szemben is emelkedett.

Az üzenet egyértelmű volt:

üdvözölték, hogy nem kell tartani a koalíciós alkudozás elhúzódásától, az üzleti világban népszerűtlen bizonytalanságtól.

Banki elemzők különösen fontosnak tartják, hogy az Egyesült Királyság a fiskális politika, az adózás és az üzleti élet szabályozása terén folyamatosságra számíthat. Amíg George Osborne a pénzügyminiszter – ő az új kormány első kinevezettje –, nem kell félni a fiskális szigor enyhülésétől.

 

Ami a tőzsdei mutatókat illeti, az elemzőknek többet jelentett az ­FTSE 250, mint az FTSE 100 szárnyalása, miután ez utóbbiban nagyobb szerepük van a nemzetközi vállalatoknak. A brit gazdaság állapotát jobban tükröző 250-es indexhez tartozó cégek közül főként azok jeleskedtek, amelyeknek közvetlen közük volt a pártok választási programjához.

Most, hogy nem kell tartani a Munkáspárt széles körben elutasított tervétől, a kétmillió font (832 millió forint) feletti értékű ingatlanok után kivetett éves adótól, mind a lakásépítő szövetkezetek, mind az ingatlanügynökségek részvényárfolyama meredek emelkedésnek indult. A választás előtti kivárás után gyorsan fellendülhet az eladók és vásárlók által egyaránt kerülgetett ingatlanpiac is.

A banki és az energetikai cégek részvényeinek tulajdonosai azért örülhetnek, mert nem következik be a bankárok prémiumának a Labour által beígért egyszeri megsarcolása, illetve a bankadó emelése.

Maguk a bankárok és az üzleti élet jól kereső szereplői felmentést kaptak a legmagasabb személyi jövedelemadó 45-ről 50 százalékra emelésének munkáspárti terve alól. Fellélegeztek azoknak a vállalatoknak a részvényesei is, amelyeket a közüzemi díjak ígért befagyasztása érintett volna.

Egy előzetes eredmény a BBC épületén május 8-án
Egy előzetes eredmény a BBC épületén május 8-án
Eddie Keogh / Reuters

Ami az FTSE 100-at illeti, pénteken csaknem 160 ponttal ismét 7000 fölé emelkedett. Különösen jól teljesített a British Gas tulajdonosa, a Centrica és a másik vezető energiaszolgáltató, a Southern Electric.

Nem csoda, hogy kevésbé villogott a tőzsdén a YouGov közvélemény-kutató, amely – riválisaival együtt – érthetetlenül rosszul mérte fel a két nagy párt támogatottságát. Ha nem is drámaian, de 0,5 százalékkal visszaesett a piaci értéke.

Elemzői és bankári véleményeket hallva úgy tűnik, hogy a City első örömébe nyomban vegyült üröm is.

A pénzügyi szakma aggódik a Brexit, az EU-ból való távozás lehetősége miatt.

A Konzervatív Párt csekély parlamenti többsége nyomást helyez majd David Cameronra, hogy 331 fős frakciója minden irányzatának próbáljon kedvezni. Az Európai Unióhoz tartozás folytatásáról vagy megszüntetéséről legkésőbb 2017-ben esedékes népszavazásig állandósul a bizonytalanság.

Hiába, hogy csak egy mandátumot szerzett a Függetlenségi Párt (UKIP), 12,7 százalékos szavazati aránya, 3,8 millió voksa megkerülhetetlen tényezővé teszi, s ­ébren tarthatja az EU-ellenes hangulatot.

A legbefolyásosabb vállalati szervezetek és kereskedelmi kamarák vezetői mellett a lordmajor is kijelentette, hogy a népszavazás veszélyt jelent Nagy-Britannia gazdaságának fejlődésére. Alan Yarrow, a City of London első embere elengedhetetlennek nevezte, hogy a kormány „gyorsan cselekedve kiálljon az Euró­pai Unióhoz való tartozás folytatása mellett".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.