Fedőakciókkal indítottak a maffiamódszerekkel dolgozó dzsihadisták

Mérsékelt sikerrel.

Leman 1981-ben jött ide először dolgozni. Molenbeek már akkor is problémás vidék volt, tele feszültséggel az elterjedt kábítószerezés és vandalizmus miatt, amit csak tetézett az akkori rendőrök rasszizmusa és idegengyűlölete. Az 1990-es évek közepétől – amikor a nagypolitika a be nem avatkozás taktikáját folytatva, lényegében szabadjára engedte a szélsőségeket – megjelentek az iszlám fanatizált, kiscsoportos rajongói, akik Afganisztánba, Szomáliá­ba utaztak, akkor még úgymond „humanitárius segítséget nyújtani” a hittestvéreknek.

Molenbeek. Motozás a párizsi áldozatok emlékére rendezett demonstráció előtt Youssef Boudlal / Reuters

– Mindennek, ami a világban történik, itt nyoma van. Amikor az Iszlám Állam (IS) 2014-ben globális dzsihádot hirdetett, Molenbeek megjelent a térképükön. Közel van Párizshoz, és mégis elég távol ahhoz, hogy a merénylők szabadon mozogjanak a két ország között, elkerülve a biztonsági szolgálatok figyelő tekintetét – magyarázza Leman. Szerinte az Iszlám Állam tipikus maffiamódszerekkel dolgozik, és kihasználja az európai együttműködés hézagait. Például azt, hogy az uniós tagországok nem osztják meg egymással hírszerzési és más bizalmas információikat.

Sok minden más is csődöt mondott Molenbeekben. Például az iskolarendszer, amely nem a munkaerőpiacra képzi a fiatalokat. És a rendőrség, amely teszi a dolgát, de inkább távol tartja magát a problémáktól. A politikusok? Nem ismerik a valóságot. Pedig az ő feladatuk is lenne, hogy rendet rakjanak ebben a rossz hírű városnegyedben.

Az integrációs központ, ahol főleg fiataloknak kínálnak szabadidős elfoglaltságot, illetve iskolai korrepetálást, az élet sűrűjében fekszik. Nem messze onnan, ahol néhány hete még Európa utóbbi évtizedeinek egyik legvéresebb terrorcselekményét tervelték ki és készítették elő radikalizált fiatalok.

– Ebben a kerületben egyszerű emberek laknak, nem értik és nem tudják úgy felmérni a helyzetet, mint ön vagy én. Segíteni kell nekik, hogy ki tudják közösíteni maguk közül a szélsőségesen gondolkodókat. Erre egyedül nem képesek

– véli az igazgató.

Johan Lemant nem a merénylet ténye döbbentette meg, hanem az ereje, a kiterjedése, a hatása. „Mi következik? Ki tudja? Csak találgatni lehet. Párizs a másutt megszorongatott IS végének a kezdete, a szervezet gyengeségének a jele? Vagy egy új európai stratégia nyitánya? Azt hiszem, komolyan kell venni őket. Amit beígérnek, megteszik. És ha egyszer a brüsszeli bázis már nem kell nekik, nos, attól tartok, hogy a célpontjuk lesz.”