galéria megtekintése

Európa már nem bír a menekültekkel

13 komment


Veres Dóra

Két évre felfüggeszthetik Schengent – közölte csütörtökön a Financial Times, amely úgy tudja, az Euró­pai Unió bel- és igazságügy-miniszterei pénteken vitatják meg a kérdést. Németország visszatér a szíriai menekültek kérelmeinek egyedi vizsgálatához. Svédország is vészforgatókönyvön dolgozik, szükség esetén az országot Dániával összekötő Öresund hidat is lezárnák.

A schengeni övezet felfüggesztését a londoni Financial Times szerint elsősorban a görög határőrizet súlyos hiányosságai indokolnák, amelyek a teljes térséget veszélyeztetik. Amennyiben az EU bel- és igazságügy-miniszterei pénteken elfogadják a luxemburgi soros elnökség terveit, akkor az Európai Bizottság engedélyezhetné, hogy a belső határokat ne csak hat hónapra, hanem akár két évre is lezárhassák a tagállamok.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy egyes határokon újra bevezetnék az útlevél-ellenőrzést.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter csütörtökön bejelentette, azonnali hatállyal visszatérnek a Szíriából érkezett menekültek menedékkérelmének eseti elbírálásához, vagyis a polgárháború sújtotta országból érkezők sem maradhatnak automatikusan Németországban.

 

A Berlin által korábban kihirdetett általános befogadás vezetett ahhoz, hogy a balkáni útvonalon és Röszkénél is szinte mindenki szír menekültnek adta ki magát.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Drasztikus lépésre készül Svédország is. A skandináv állam már az elmúlt hetekben jelezte, hogy nem bír a menedékkérők áradatával, és legalább december 11-ig megerősíti a határellenőrzést, illetve szigorítja a befogadás szabályait. Anna Johansson infrastrukturális miniszter a TT svéd hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az Öresund híd lezárása a végső megoldás, s „reméljük, hogy nem kell majd élnünk ezzel a törvényi lehetőséggel”.

„Ez a menekülthullám túl nagy ahhoz, hogy ne állítsuk meg”

– nyilatkozta szerda este egyszerre hat európai lapnak Donald Tusk. Az Európai Tanács elnöke veszélyesnek minősítette Angela Merkel német kancellár menekültpolitikáját, és kifejtette, 18 hónapra őrizetbe vetetné az unióba érkező migránsokat, mert szerinte „a menekültek és a bevándorlók alapos átvilágítása több időbe telik, mint egy egyperces ujjlenyomatvétel”. Az Európai Tanács elnöke arról is beszélt, hogy „az csak egy mítosz”, hogy a menekültek többsége Szíriából érkezik, akik az országot sújtó polgárháború elől menekülnek. Szavainak azonban némiképp ellentmond a Nemzetközi Migrációs Szervezet e heti jelentése, miszerint idén a görög szigeteken át az EU-ba érkezők 64 százaléka, a 608 ezer emberből 388 ezer szíriai volt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A párizsi terrortámadások egyik fő szervezője járt a budapesti Keleti pályaudvarnál, és ott csapatot toborzott azokból, akik megtagadták a regisztrációt, és velük távozott az országból – mondta Lázár János a Kormányinfó sajtótájékoztatón. A Népszabadság kérdésére, hogy pontosan mikor szerzett a kormány tudomást erről, a miniszter nem adott pontos választ. Azt mondta: „Tudomásunk és feltételezésünk szerint a Keleti pályaudvarnál is járt, tudomásunk és feltételezésünk szerint a magyar állami regisztrációt megtagadó bevándorlókból csapatot toborzott és azokkal távozott az országból”. Hozzátette, hogy

az információ a krízis idején nem állt a magyar titkosszolgálatok rendelkezésére, később kaptak hírt a partnerszolgálatoktól.

Eközben a görög–macedón határon csütörtökön meghalt egy menekült. A marokkói férfi áramütést szenvedett, összeégett holttestét a vasúti sínek mellett találták meg. A határon válságos helyzet alakult ki: az észak felé igyekvő többezres tömeget csak nehezen lehetett féken tartani, legkevesebb ketten megsebesültek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.